Szent István-díjjal tüntették ki a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Szívtranszplantációs Munkacsoportját. Az elismerést dr. Merkely Béla klinikaigazgató, az egyetem rektora és dr. Szabolcs Zoltán, a klinika egyetemi tanára, a szívtranszplantációs program vezetője vette át az esztergomi Vármúzeum lovagtermében. Dr. Merkely Béla köszönő beszédében úgy fogalmazott, a díjat mentoruk, az első magyarországi szívátültetést végző dr. Szabó Zoltán emlékének ajánlja.

Az elismerés átadása előtt a díjat odaítélő alapítvány elnöke, Jankovics Marcell emlékeztetett, hogy tavaly ünnepelték az első magyarországi szívtranszplantáció 25. évfordulóját, az eltelt több mint két és fél évtized alatt több mint ötszáz ember kapott új szívet Magyarországon.

Dr. Merkely Béla köszönő beszédében szólt arról, hogy évente csaknem ötven-hatvan beavatkozást hajtanak végre, amellyel európai szinten a második legnagyobb transzplantációs centrumnak számít a klinika. A most átvett díjat az első hazai beavatkozást elvégző Dr. Szabó Zoltán professzor emlékének ajánlotta, aki – mint fogalmazott – mindannyiuk mentora volt.

Dr. Szabolcs Zoltán honlapunknak elmondta, ahhoz, hogy a klinika szívtranszplantációs programja ilyen sikeresen működjön, mintegy száz ember munkájára van a szükség a műtősöktől, kardiotechnikusoktól az aneszteziológusokon át a szívsebészekig és az utógondozást végzőkig. A díjjal a teljes csapat közös munkáját ismerték el – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy csaknem húszan az átadón is ott voltak. A szívsebész professzor kitért arra is, hogy éppen a díjátadót megelőző éjjel végezték el az ötszázadik szívátültetést a városmajori klinikán, az országban pedig összesen mintegy 550 ilyen beavatkozás történt 1992 óta. A klinikán folyó transzplantációs munka színvonalát jól mutatja, hogy az egyéves túlélés több mint kilencven százalékos a szívtranszplantáltak körében – mutatott rá. Úgy véli, a díjnak külön súlyt ad, hogy a civil szféra felől érkezett, ami azt jelenti, hogy az emberek ismerik és elismerik azt a munkát, amit a klinika dolgozói végeznek a nap 24 órájában az év minden napján.

A Szent István-díj Alapítvány civil kezdeményezésre jött létre 2001-ben, Bihari Antal, a Körzeti Televízió Esztergom vezetője alapította az összmagyarság kulturális életének segítésére, a kulturális örökség védelmére. A 2018-ban tizenhatodik alkalommal átadott Szent István-díjat jelképező szobor Melocco Miklós alkotása. A díjazottakat minden évben közvélemény-kutatás és internetes szavazás után választja ki az alapítvány kuratóriuma. 

A rendezvényen átadták az idei Szent István-emlékérmet is, mellyel Dolgos Lászlót, a 25 éve létrehozott Szív a Szívért Alapítvány vezetőjét díjazták.

Dobozi Pálma
Forrás: Semmelweis Egyetem, MTI

Fotó: dr. Grózli Csaba 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.