Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dr. Szél Ágoston leköszönő rektor és az egyetem vezetősége jelenlétében tette le esküjét az egyetem 2018. július 1-től hivatalba lépő új rektora, Dr. Merkely Béla. A Semmelweis Szalonban tartott beiktatási ceremónia egy korábban elveszett hagyományt elevenített fel, jelképezve ezzel a tradíció és az innováció összefonódását az egyetem életében.

A Semmelweis Egyetem, a Pázmány Péter Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogelődjeként működő Pesti Egyetem életében az új vezetők beiktatása, illetve a régi vezetők lemondása ünnepélyes külsőségek között zajlott. A ceremónia, a beiktatás időpontja, illetve a tisztségviselők hivatali ideje is sokat változott az évszázadok során. A leköszönő rektor átadta tapasztalatát utódjának, felhívta figyelmét a fontosabb eseményekre, évfordulókra, az egyetemről szóló gondolataival, intelmeivel köszöntötte az új rektort. A korábban használt diploma és egyetemi pecsétek helyett 1820-tól az egyetemi tisztségváltásokon a rektori, illetve dékáni tisztségláncok átadása kapott szerepet, majd 1860-tól az egyetem új rektora a jogarra helyezett kézzel tett esküt beiktatásakor.

„Uj tiszti karuk beiktatását az egyetemek mindenkor örömnapnak tekinték, ünnepélyes szertartással ülék meg” – mondta Dr. Pauler Tivadar, a Pesti Egyetem egykori rektora. 1865-ben elmondott, úgynevezett Üdvözlő Beszédéből kiderül, hogy a rektor ünnepélyes lemondása és beiktatása az önkormányzati elv nyomósságát, a rektori méltóság tekintélyét volt hivatott szolgálni, de felhívja a figyelmet arra is, hogy a rektorok és a dékánok méltóságjelvényei, a bíborosok palástját idéző talár, valamint a láncok és a jogar a tudományok iránti hódolat jelképei, melyet mindenkor szolgálniuk kell.

Galéria

20kép

A beiktatási ceremónián elsőként Dr. Szél Ágoston, leköszönő rektor szólt a megjelentekhez. Elmondta, ambivalens érzésekkel búcsúzik vezetői tisztségétől, hiszen a nehézségek ellenére az elmúlt hat év minden napján örömmel és teljes odaadással végezte feladatait. Hozzátette, az ünnepélyes szertartás az egyetemi vezetés munkájának folytonosságát szimbolizálja, azt, hogy a leköszönő és a hamarosan hivatalba lépő rektor viszonya az intézmény számára a jövőben is gyümölcsöző lesz. Dr. Szél Ágoston Szentágothai János anatómus szavaival búcsúzott az elmúlt hat évtől, végül Szent Ágoston gondolatait kölcsönözve szolgált útmutatással utódjának, és kívánt sikeres munkát a rektori tisztséghez.

A leköszönő rektor beszédét követően ünnepélyesen átnyújtotta az I. Ferenc király által a Pesti Egyetem orvoskarának 1819-ben adományozott eredeti tisztségláncot Dr. Merkely Béla professzornak, ezt követően az egyetem Szenátusa által jelölt és Magyarország köztársasági elnöke által kinevezett új rektor felolvasta esküjét.

Dr. Merkely Béla rektori esküjét Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) minisztere, Szőcs Géza miniszterelnöki megbízott, Dr. Mikola István, Magyarország felkért ausztrál nagykövete, korábbi egészségügyi miniszter, Dr. Réthelyi Miklós rector emeritus, korábbi nemzeti erőforrás miniszter, Dr. Nagy Szilárd, az EMMI egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkára, Dr. Sótonyi Péter rector emeritus, valamint a Semmelweis Egyetem szenátusának, vezetőinek és hallgatóinak jelenlétében mondta el a Semmelweis Szalonban.

Haszon Zsófia
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.