Történelmi jelentőségű, hogy 25 éve ezen a napon Szabó Zoltán professzor vezetésével végrehajtották az első sikeres szívtranszplantációt Magyarországon – mondta dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettes a jubileum alkalmából tartott eseményen. A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója hozzátette: az elmúlt években jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, és további optimalizálásra készülnek, amelynek részeként gyorsítani szeretnék a várólistára kerülést, javítanák az utánkövetést, ehhez pedig még az idén létre kívánnak hozni egy új transzplantációs osztályt.

Dr. Merkely Béla felidézte, 25 éve ezen a napon végezte el Szabó Zoltán professzor az első sikeres magyarországi szívátültetést, az akkor 29 éves Schwartz Sándoron, majd alig két héttel később egy másik hasonló beavatkozást is végrehajtottak a klinikán, Koncz Antal kapott új szívet, aki három évvel ezelőtt újabb transzplantáción esett át. Az első beavatkozás óta 412 szívátültetés valósult meg a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, ez pedig csaknem a 90 százaléka a hazai szívtranszplantációknak.

Az utóbbi évek eredményeiről szólva dr. Merkely Béla elmondta, létrehoztak egy transzplantációs intenzív osztályt, Magyarország csatlakozott az Eurotransplanthoz, és elindult a nemzetközi szintű műszívprogram is. Mindezeknek is köszönhető, hogy az elmúlt öt évben annyi szívtranszplantációt végeztek a klinikán, mint az azt megelőző húsz évben együttvéve; csak az elmúlt évben 51 ilyen magas technikai igényű, összetett feladatot hajtottak végre – emelte ki az igazgató, hozzátéve, hogy december 28-án, egyetlen nap alatt hárman kaptak náluk új szívet. Az igazgató beszámolt arról is, hogy a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika az európai centrumok rangsorában a második, és világviszonylatban is benne van az első tízben.  Kitért arra: még az idén ki szeretnének alakítani egy új transzplantációs osztályt.

Mint arról az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára beszámolt, a kormány nagymértékben elismeri az oktatás, a kutatás és a gyógyítás egységét. Dr. Palkovics László szerint ezt mutatja az is, hogy kidolgozták az orvosképzés fejlesztési stratégiáját; a kormány 150 milliárd forintot szán a fejlesztésre. Az államtitkár elismeréssel szólt a Semmelweis Egyetem hazai és nemzetközi felsőoktatási rangsorokban elért eredményeiről, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a külföldi intézmények között sikerül a mostaninál is előkelőbb helyre kerülnie az egyetemnek.

Dr. Ladányi Márta, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkára elmondta, 300 ezer szívelégtelenséggel élő beteget kezelnek Magyarországon, és több százra tehető azok száma, akiken csak a szívátültetés segíthet. Ezért is számított jelentős lépésnek, hogy 5 éve Magyarország csatlakozott az Eurotransplanthoz, ezáltal ugyanis nőtt a szívátültetés esélye – hangsúlyozta.

Tavaly 63 beteg került fel a szívátültetési várólistára, összességében 109-en fordultak meg a listán, és csaknem minden második érintett kapott új szívet – ezt már dr. Szabolcs Zoltán szívsebész, a klinika igazgatóhelyettese közölte. A szívátültetési várólista-bizottság elnöke kiemelte, átlagosan négy hónap a várakozási idő, a várólistás betegek halálozási aránya pedig 9 százalék, ami megfelel a nemzetközi átlagnak. Kiemelt célnak nevezte, hogy minél többen kerüljenek fel a várólistára, így ugyanis egyre több embernek lesz reménye a sikeres transzplantációra.

Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szervkoordinációs irodájának igazgatója elmondta: az elmúlt évben 692 új beteg került fel a transzplantációs várólistára. Beszámolt arról is, hogy tavaly csaknem 600 donorszervet távolítottak el, ezek hozzávetőleg egytizede volt szív. Az igazgató szerint 2015-ben összességében mintegy félezer szervátültetést végeztek Magyarországon.

A 25 éve új szívet kapott Schwartz Sándor a sajtótájékoztatón arról beszélt: nem bánta meg, hogy annak idején vállalkozott a beavatkozásra. Mint mondta, az új szív új lehetőség az életre. Úgy fogalmazott: különleges kapcsolat fűzte Szabó Zoltán szívsebész professzorhoz, és életre szóló barátságot kötött a másodikként új szívet kapott Koncz Antallal. Bátorításképpen azt üzente az új szívre váróknak, hogy ne csüggedjenek, az ő példája is bizonyítja, hogy mindenki számára van remény.

Kele Tímea
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.