Az orvosi és egészségtudományi képzésterületi rangsorban továbbra is a Semmelweis Egyetem (SE) áll az élen, a karok rangsorában pedig az Általános Orvostudományi Kar az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészettudományi és természettudományi karaival megosztva kapta az első helyet a HVG friss felsőoktatási listáján. Az oktatói és a hallgatói kiválóság alapján összesített intézményi rangsorban idén az ELTE került az élre – derül ki a Diploma 2017 összeállításából.

rs44268_ka-20160202-img_3877-scrA kiadvány készítői az oktatói és a hallgatói kiválóság alapján állították össze a rangsort, figyelembe véve a hallgatók, a tudományos fokozatot szerzett oktatók számát és arányát, az MTA-címeket szerzett oktatók arányát, a tudományos fokozattal bíró oktatókra jutó hallgatók számát. Felhasználták továbbá az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, illetve a középiskolai versenyek helyezettjeinek számát. Az összesített intézményi lista élbolyában mindezek alapján a magas hallgatói létszámmal rendelkező nagy egyetemek szerepelnek, az ELTE végzett az első, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a második helyen, míg a szűkebb képzési profillal rendelkező Semmelweis Egyetem megosztott harmadik helyezést ért el a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE) együtt – olvasható a kiadványban.

A karok rangsorát a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara vezeti megosztozva a helyezésen az ELTE bölcsészet-, illetve természettudományi karával. A kiadvány készítői kiemelik, hogy az intézményi rangsor általános presztízsével szemben a szakmai elismertség és a konkrét jelentkezői szándékok szempontjából inkább a kari és szakos sorrendek relevánsak.

rs52753_ka-20160830-img_7797-scrA hallgatók kiválósága alapján az orvosi és egészségtudományi képzésterületi rangsort az SE-ÁOK vezeti, a Fogorvostudományi Kar az 5., az Egészségtudományi Kar (ETK) a 6., a Gyógyszerésztudományi Kar a 8., az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) pedig a 19. helyen végzett hat hazai intézmény (Debreceni Egyetem, Miskolci Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem, Széchenyi István Egyetem, Szegedi Tudományegyetem) szakterületi képzéseit figyelembe véve. A Semmelweis Egyetem több alapszak esetén – általános orvos osztatlan szak, ápolás és betegellátás alapszak, egészségügyi szervező alapszak – szintén első helyre került a HVG rangsorolása szerint.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.