Meglátogatta dr. Walter Klepetko az első magyarországi tüdőtranszplantáció helyszínét, az egyetem Országos Onkológiai Intézet (OOI) bázisán működő Mellkassebészeti Klinikáját.

RS42942_AG_20160109_0142-scrDr. Walter Klepetko professzor a Bécsi Orvostudományi Egyetem Mellkassebészeti Klinika igazgatója, illetve az Allgemeines Krankenhaus der Stadt Wien tüdőtranszplantációs programjának vezetője. A magyar betegeket eddig ebben az intézményben műtötték, és a hazai csapat is itt készült fel az első magyar beavatkozás elvégzésére. Klepetko professzort dr. Lang György, a Mellkassebészeti Klinika Bécsben is dolgozó igazgatója, valamint dr. Rényi-Vámos Ferenc docens, az Országos Onkológiai Intézet Mellkassebészeti Osztályának vezetője fogadta.

Dr. Walter Klepetko honlapunknak elmondta: már többször járt a magyarországi intézményben, de mostani látogatása során jelentős fejlődést tapasztalt. Álláspontja szerint a modern épületet, infrastruktúrát biztosító Országos Onkológiai Intézet és a szervtranszplantáció terén nagy tapasztalatokkal rendelkező Semmelweis Egyetem együttműködése biztos alapot ad a magyar tüdőtranszplantációs program kiépítéséhez. Dr. Walter Klepetko emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 10 évben több mint harminc magyar szakember (sebészek, aneszteziológusok, pulmonológusok, patológusok, radiológusok, koordinátorok, szakdolgozók, pszichoterapeuták) járt a bécsi klinikán, hogy megtanulja a tüdőátültetést. Néhányuk több hónapot is ott töltött, sokan pedig részt vettek a klinika által évente kétszer megrendezett Bécsi Tüdőtranszplantációs Akadémia nevű továbbképzésen. Dr. Walter Klepetko név szerint is kiemelte dr. Czebe Krisztina pulmonológust, aki az elmúlt 15 évben a magyar tüdőátültetett betegek gondozását végezte, valamint dr. Rényi-Vámos Ferencet, aki sebészként számos tüdő kivételét és beültetését hajtott végre, és sok erőfeszítést tett a magyar program beindításához szükséges infrastruktúra beszerzése érdekében.

RS42938_AG_20160109_0124-scrA bécsi egyetem mellkassebészete az elmúlt két évtizedben a nemzetközi együttműködések központja lett a tüdőtranszplantációban. Magyarország mellett például Csehország és Észtország is a bécsi centrumnak köszönheti saját nemzeti programja beindítását. A horvát, szlovén és szlovák betegeket ma is Bécsben műtik, a szerveket pedig megosztják a kölcsönös megállapodások keretében.

RS42930_AG_20160109_0028-scrDr. Walter Klepetko szólt arról is, hogy Magyarországgal a közeljövőben még folytatódik az együttműködés, mivel a komplex eseteket, így a gyermekeket, a pulmonális hipertóniás vagy más magas rizikójú betegeket továbbra is Bécsben operálják majd meg. 

A sikeres tüdőtranszplantációs programhoz a szakember szerint több dolog szükséges: jó szervezés, a csapat erős motiváltsága és a támogató adminisztratív, jogi háttér. Dr. Walter Klepetko kiemelte a Magyarországon magas szinten működő szervkoordinációt is, melyet az Országos Vérellátó Szolgálat végez.  

Dobozi Pálma
Fotó: Ancsin Gábor

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.