Kondor Endre 1959-ben

Ötven évvel ezelőtt ilyen címmel tűzött műsorára a Corvin mozi egy orvosokról szóló francia filmet. A mozi tetőszerkezetén álló hatalmas hirdetőtáblán hosszú ideig lehetett látni a film plakátját. Ötven év távlatából most azokra az egészségügyi dolgozókra és az őket segítő önkéntesekre is emlékezünk, akik 1956-ban a hirtelen rájuk szakadt körülmények között esküjükhöz híven helytálltak, gyakorta úgy, hogy maguk is áldozatokká váltak.

Életmentők

Kezdjük a Belső Telepi akkor II. sz. Sebészettel (ma Transzplantációs és Sebészeti Klinika). Annál is inkább, mert hozzájuk kerültek az első sebesültek a Rádiótól. Ismert, hogy az ÁVH ott használt először fegyvert a védtelen, fegyvertelen emberekkel szemben. Mentőakciókat is szerveztek, s az elérhető helyszínekről – sokszor gyalogosan vitt hordággyal – szállították be a klinikára a bajbajutottakat. Többször átjutottak a közelben lévő Corvin-közbe is, noha a Nagykörút majd mindig tűz alatt volt. Idővel, amikor a klinika már megtelt, bravúros akcióval átadták a sebesülteket a Vas utcai és a Rókus Kórháznak.

A Külső Telepi I. sz. Sebészeti Klinika igencsak „kitett” helyen volt az Üllői úton, a harcok kellős közepén. Az itteniek sem voltak felkészülve frontkórházi szerepre, mégis sikerrel ellátták azt. Segítséget a környék lakóitól kaptak – jómagam is úgy kerültem oda mint önkéntes segítő mentősofőr. A környező házak lakói mentek dolgozni a Központi Konyhára és a Kazánházba is, mert akkoriban még kézzel lapátolták a szenet a hatalmas kazánokba.

A klinika vezetését a távollevő Hedri Endre professzor helyett dr. Oberna Ferenc adjunktus – aki a háborúban frontkórház-parancsnok volt – vette át dr. Pataky Zsigmond adjunktus segítségével. Az orvosok közül voltak olyanok, akik a harcok hírére gyalog jöttek be a klinikára. Ott volt: dr. Botár György, dr. Drobny Sándor, dr. Kendelényi Ernő, dr. Kokas Ernő, a két Kovács András, dr. Popik Ervin, dr. Sztankay Gábor, dr. Tóth Gábor, dr. Zolnay László. A műtősök közül dr. Sasné Margit, Pető Jenő, Constantin Miklós. Akikre még emlékszem: Schuzbach Erzsébet intézetvezető főnővér, Ganzler Irén ápolónő, Kozma Balázsné Eta néni a klinika konyhájáról, Tóth József gazdasági vezető, Patyi István gondnok. Hogy ők ketten honnan kerítették elő azt, amire szükség volt nem tudom, de ami kellett, az mindig volt. És ott volt Farkas István tanterem-felügyelő.

Önkéntesek

Önkéntesekből kis mentőcsoport alakult, melynek én is tagja voltam. Segítőmmel, az ugyancsak környékbeli Kianek Istvánnal, rendbe hoztuk a Külső Telep garázsában álló régi mentőautót. A közeli ütközetek után sokszor kimentünk a helyszínre körülnézni, „hátha” alapon. Ilyenkor valamelyik hallgató jött velünk. Hogy, hogy nem, de működött a telefon, s volt élő-vonalunk is. Ahol a környéken mentőre volt szükség, az egyik házból átszóltak a másikba, míg csak el nem jutott az üzenet a klinikával szembeni házba, ahonnan – ha tudtak – átjöttek, ha nem, átkiabáltak hozzánk. A portán pedig mindig volt valaki. A mentőegység részt vett a Köztársaság téri pártház ostrománál megsebesültek mentésében is. Sajnos, a klinikának volt saját sebesültje is, Constantin Miklós műtős, akire egy külső akció során – fehér köpenyben, vöröskeresztes karszalaggal (a kocsijukon vöröskeresztes zászló volt) meglőttek. Fej-, tüdő- és kézsérülést szenvedett. Azonnal visszahozták, megműtötték, de sajnos Micu barátunkat maradandó károsodás érte. Egyébként a hallgatók által példásan vezetett dokumentumok szerint 305 sebesültet hozott be az önkéntes mentőcsoport a klinikára. Közülük ketten vagy hárman haltak meg, s a klinikakertben lettek ideiglenesen elhantolva.

A klinika épülete közel van a Ludovikához, ahol akkor a szovjet erők egyik támaszpontja volt. Innen indultak tankokkal a felkelők elleni támadásra. Az első összetűzések általában az ottani sebészeti klinika épülete előtt történtek, s az épület elég hamar megsínylette a harcokat. Ha talán nem is készakarva, de többször eltalálták, még tankágyúval is. A műtők használhatatlanná váltak, csak az alagsorban üzemelt az úgynevezett „kutyaműtő”, melynek az Üllői útra néző ablakát földdel töltött zsákokkal zártuk le. De eljött az idő, amikor már ezt sem lehetett működtetni, a klinikát evakuálni kellett. A Külső Telep másik végén álló Pszichiátriai Klinika volt a befogadó. Egyesült erővel oda szállítottunk át mindent: elsősorban a csaknem 300 főnyi beteget, akiknek több mint kétharmada fekvőbeteg volt. Ebben az akcióban mindenki részt vett, a nők is, sőt, még másik klinikákról is átjöttek segíteni. Tekintettel arra, hogy a klinikakerten a repeszveszély miatt veszélyes volt átjárni, az evakuáció a klinika épületeit összekötő közüzemi folyóson zajlott le. Igaz, ebben csak meghajolva lehetett járni, de legalább biztonságos volt.

Esettörténetek

Két esetet szeretnék még elmondani. Az egyik nagyon csúnya história, november 5-e körül történt. Az Üllői út és a Szigony utca sarkán, az utolsó szovjet rohamok egyikénél körülbelül egy századnyi gyalogost indítottak tömött sorban rohamra úgy, hogy a tankok a hátuk mögött jöttek szorosan egymás mellett. A felkelők tűzzel fogadták őket, visszafordulni nem tudtak a tankok miatt. Ott hullottak el, s a tankok átgázoltak rajtuk. Holttesteik valóságos szőnyeget képeztek. Két nap múlva gombos végű burgonya-villával rakták őket teherautóra.

A másik eset december közepe táján történt: a Dán Vöröskereszt lepte meg a klinikát karácsonyi ajándékkal. Volt abban komplett műtő-felszerelés, kórtermi- és laboratóriumi berendezések és még sok minden más, 29 öttonnás teherautó hozta egyenesen Dániából. Így tudott az I-es klinika talpra állni.

A harcok elülte után értesítés jött a Szabad-kikötőből a klinikára, hogy náluk van a Svájci Vöröskereszttől a Röntgen Klinika részére (mely akkor a klinikán működött) egy vadonatúj röntgen berendezés. Az idő tájt a Röntgen Klinika igazgatója, egyben a Magyar Vöröskereszt elnöke Zsebők Zoltán professzor volt. Sikerült egy közelben lakó katonasofőrrel szót érteni, s kölcsönadta nekünk a kocsit. A Szabad-kikötőben a sztrájkoló munkások daruval rakták fel a ládákat, melyeket három fordulóval hoztunk be a klinikára.

Kegyelette

Végezetül, kegyelettel emlékezzünk meg azokról az egyetemhez kötődő emberekről, akik életüket áldozták embermentő tevékenységük közben. Sokak neve ismert, bár a lista korántsem teljes. Valószínűleg annak a fehérköpenyes fiatalembernek sem fog kiderülni a kiléte, aki az Üllői út 26-ból kötszerrel akart átjutni a szemben lévő kollégiumba, aminek a kapujában tépte szét egy tank géppuska-sorozata.

Kondor Endre

A fenti személyes élményeken alapuló visszaemlékezést az I. sz. Sebészeti Klinika egykori önkéntes mentő-gépkocsivezetője, lapunk munkatársa írta. (– a szerk.)