Zárday Zoltán 1956 körül

Ezzel a címmel jelent meg 1956. november 3-án „a Budapesti Orvostudományi Egyetem hallgatóinak és olvasóinak lapja.” A benne található írások alatt nincs név, vagy szignó, annyi derül ki csupán az impresszumból, hogy szerkeszti: Zárday Zoltán. Az Egyesült Államokból hazalátogató dr. Zárday Zoltán 1996-ban így emlékezett a lap egyetlen számának keletkezésére:

– Az Orvosegyetem című újságnak szerkesztőbizottsági tagja voltam már évek óta, mint egyetemi hallgató… 1956. november 4-én lett volna esedékes a lap soron következő számának a megjelenése, de hát október végén nyilvánvaló okokból nem tudtunk összeülni. Ennyiben tehát az időpont tulajdonképpen történelmi véletlen… Mi a Baross utca és a Szentkirályi utca sarkán laktunk akkor. Gondolom, ez volt az egyik oka annak, hogy akkor én vállaltam a szerkesztést. Akiket el tudtam érni, mind megegyeztek abban, hogy az újságnak meg kell jelennie, hogy nagyon jó szószólója lesz annak, amit az orvos-ifjúság akkor érzett. Úgy emlékszem, hogy szerkesztőbizottsági ülés effektíve nem volt, egy kollégám volt ott a bizottságból, egy fogorvostan-hallgató, Kárpáti Györgynek hívták. Arra viszont nagyon emlékszem, hogy különböző orvostanhallgatók, tanársegédek, és mások is jöttek hozzám: mindenképpen ragaszkodtak ahhoz, hogy a lap megjelenjék. A dékáni hivatal épületében volt egy hevenyészett ülés. Mindenki hozott egy kis írást és hamarosan nyilvánvalóvá lett, hogy egylapos – két oldalas – formában meg tudunk jelenni.

– Ha kézbe vesszük ezt a lapot, mindjárt az elején a fejléc alatt fekete keretben három név olvasható: Fájdalommal tudatjuk Kovács Ferenc tanársegéd, Puskás Sándor orvostanhallgató és Nagy György orvostanhallgató a gyilkos önkény áldozataként mártírhalált szenvedett…”

– Puskás Sándorra nagyon jól emlékszem, ő évfolyamtársam volt. Úgy tudom, hogy a Múzeumkertben halt meg 23-án este 8 és fél 10 között. Őnála biztos nem volt fegyver és biztos, hogy nem lőtt. Láttam őt halála után, emlékszem ott feküdt fehéren azt hiszem a nyakán volt egy sérülés. (…)

– Van a címoldalon egy vezércikk arról, hogy mit vár el a forradalmi ifjúság a kormánytól.

– Ha emlékezetem nem csal, ezt én magam írtam. (…)

– Aztán egy riport következik: Nagy Imre miniszterelnöknél járt valaki. Van még itt egy rövid, rosszalló glossza egy orvostanhallgatóról, aki nem volt hajlandó ellátni egy sebesültet, köszönet az üvegeseknek, akik társadalmi munkában vállalták a klinikák újraüvegezését, végül van egy nagyon színes riport-összeállítás „pillanatképek” címmel. Tudjuk, hogy a rákövetkező reggelen megindult a szovjet támadás a főváros ellen, lapterjesztésre nemigen lehetett gondolni. Mi történt a kinyomtatott példányokkal?

– November 4-én vasárnap reggel teljesen megváltozott a világ, a mostani nőgyógyászati klinikán ütöttünk fel egy forradalmi tábort. A dékáni hivatalban volt néhányszáz példány, ezeket igyekeztünk eltüntetni. A következő napokban nem is mentük ki a klinikáról. Én november 22-én csütörtökön hagytam el Budapestet vonattal. Lébény nevű községnél leszálltunk, aztán estig gyalogoltunk, másnap átértünk Ausztriába… A karácsonyt már Heidelbergben töltöttem, 1964-ben kimentem az Egyesült Államokba – már mint kész orvos és kutató. (…)

Végezetül szeretném még elmondani, 1956 és a forradalom életem legnagyobb, sorsdöntő élménye volt és marad.

Lejegyezte: Balás Piri László

* Az interjú teljes szövege olvasható az Orvosegyetem 1996. június 19-én megjelent XXXX. évfolyam 10. számában. Mostani lapszámunk belső borítóján az 1956-os forradalmi lapszám 1996. június 19-ére megjelent reprint kiadását láthatják. (– a szerk.)