Csonka Beáta

Csonka Beáta a III. számú Belgyógyászati Klinikán dolgozik ápolóként, 2003 szeptemberétől főnővér-helyettes. Amikor délelőttös, reggel hétkor kezdődik a munkanapja és délután háromkor végez. 1997 óta dolgozik a szakmában. A március 15-i ünnep alkalmából Rektori Dicséretet kapott.

– Mit tart munkája fő vonzerejének?

– Sokan és sokszor feltették már nekem ezt a kérdést, és én is gyakran elgondolkodom ezen. Szeretek a betegekkel foglalkozni. Nem ápolónak készültem. A pálya a tanulmányaim során tetszett meg nekem. Az általános iskolában jól mentek a humán tantárgyak és a biológia meg a kémia. Beiratkoztam a belvárosi Egészségügyi Szakközép és Szakiskolába, ahol az érettségi után, kétéves képzés keretében, nappali tagozaton szereztem felnőtt szakápolói képesítést. Amióta elvégeztem az EFK diplomás ápolói szakának levelező tagozatát másként látom a szakmámat. Mélyebb tudást szereztem, bővült a látóköröm. Nagyon sokat számít nekem, hogy milyen csapattal dolgozom. Jó „főnök” és munkatársak nélkül nem lehet jó munkát végezni, bármennyire is szereti az ember a szakmáját.

– Egy-egy munkanap végeztével itt tudja hagyni a gondokat?

– Nem, otthon is eszembe jutnak a napközben történtek. A felelősség nagy, ezt nem lehet kikapcsolni, és a sok feszültséget is „ki kell beszélni” magunkból a nap végén. Gyakorta találkozom a páciensek között nagyszerű egyéniségekkel. Krónikus betegekkel foglalkozunk, az egyikük szakadatlan optimizmussal és hittel viseli el a vele történteket, pedig tudja, hogy betegsége gyógyíthatatlan. Ez a kitartás valamennyiünknek erőt ad a napi gondok elviseléséhez. A gyógyult betegeink is visszajárnak hozzánk, beszámolnak arról, hogyan alakult az életük. Ilyenkor úgy érzem, mindenképpen megérte, hogy ezt a pályát választottam.

Ilonka Mária