Sármány Judit

A Mária utcai Szemklinikán köszöntötték dr. Sármány Judit egyetemi docenst, aki 50 éve végzi itt gyógyító, kutató és oktató munkáját. Immár nyugállományban, tudományos szaktanácsadóként vesz részt az intézet életében. Ahogyan Németh János professzor fogalmazta: „előtte mindig nyitva áll a Szemklinika kapuja!”

Dr. Sármány Judit Budapesten született belgyógyász egyetemi tanár édesapa és bölcsészdoktor édesanya egyetlen gyermekeként. Négyéves korától orvos akart lenni, 1954-ben vehette át az orvosi diplomát. Az egyetemi évek alatt erősödött meg benne az elhatározás, hogy szemorvos lesz. Friss diplomásként a neves Nónay Tibor professzorhoz, az akkori II. Szemklinika vezetőjéhez fordult, aki a körülmények miatt még nem teljesíthette a lelkes ifjú doktornő kérését. De elérkezett az az idő is, méghozzá 1956-ban, szinte a fegyveres harcok kellős közepén. Nónay professzor üzente: jöjjön, dolgozzék a klinikán.

Narkózistechnika

Fiatal orvosként különféle beosztásokban dolgozott osztályon, ambulancián, laboratóriumban csakúgy, mint műtőben. Az utóbbi helyen érdeklődése, a szemorvoslás mellett, egyre jobban az aneszteziológia felé fordult. Így, az 1961-ben megszerzett szemészeti szakvizsga után, 1964-ben letette az aneszteziológusi és intenzív terápiás szakvizsgát is. Két évtized múltán, 1977-ben pedig az orvostudományok kandidátusa lett.

Több külföldi egyetemen járt tanulmányúton, s többek között előadott a berlini Humboldt Egyetemen, a belgiumi Genti Egyetemen. Tagja lett hazai tudományos társaságoknak: a Magyar Szemorvos Társaságnak, a Magyar Anesthesiologiai és Intenzív Therapias Társaság vezetőségének, az egyetem Anesteziológiai és Intenzív Terápiás Kollégiumának elnöke. Magánélete a sors révén is a hivatásának rendelődött alá, újságíró férjével életük úgy alakult, hogy egymást segítették hivatásuk teljesítésében.

Sármány Judit több mint tíz éven át műtővezető volt, ez idő egybeesik a nálunk is meghonosodott és alkalmazott gépi narkózissal, mintegy húszezer szövődménymentes altatás fűződik a nevéhez. Elsőként alkalmazta hazánkban aneszteziológusként szemészeti műtéteknél a gépi narkózist. Kidolgozta: mikor, milyen narkózistechnika a legcélravezetőbb. Szemorvosként főleg a ritkább cornea elváltozások érdekelték. A keratoconus, a cornealis fehér gyűrű, a sicca szindróma, a retrorentalis fibroplazia krioterapia kezelésének lehetőségeit kereste. Sokat foglalkozott a közlekedési baleseti szemsérülésekkel, a szemet érő égési sérülésekkel, a színlátással, a szemészeti egészségnevelés kérdéseivel.

Zeneterápia

Komplex látásmódja, az elmélet és gyakorlat kapcsolatának szemlélete tükröződött abban is, hogy kitartóan kutatta a szemészet és az aneszteziológia összefüggéseit. Már kandidátusi értekezése (Általános érzéstelenítés a szemészetben) is ezt a témát érinti. Több tanulmánya szintén igazolja ezt, közülük említést érdemel Az általános érzéstelenítés módszerei a szemészetben, illetve Az egyes narcoticumok hatásmechanizmusának sejtszinten való kutatása. A Jakab-Lenz: Műtéti érzéstelenítés című könyvében ő írta a Szemészeti anaesthesia című fejezetet. Az utóbbi időben a zeneterápia és a műtétek összefüggéseivel foglalkozik. Az általános érzéstelenítés és a zeneterápia témakörében írt tanulmányt. Az öt évtized alatt 168 közleménye jelent meg az említett témakörökben, és három könyv társszerzője volt.

Életének része az oktatás is: tanulóköröket vezetett, tantermi előadásokat, egyetemi referátumokat tartott, szakdolgozatokat bírált, vizsgáztatott, szigorlatoztatott. Mivel németül és franciául beszél, nagy részt vállal a külföldi hallgatók képzésében is. Több ezer hazai és külföldi orvos tanult tőle, akiknek nemcsak ismereteket, hanem szellemiséget is átadott. Egykor édesapja mondta: az orvoslás nem szakma: hivatás! Ezt a bölcs igazságot követte és vallotta fél évszázadon át mindmáig.

Dr. Takács Ilona