Monos Emil

„Engem szeret a Teremtő, mert olyan helyre kerültem, ahol nagyszerű lehetőségek nyíltak számomra.” Dr. Monos Emil professor emeritus ma is hálás a sorsnak, hogy egyetemünkön tanulhatott, s bár a világot járva gyakorta lett volna lehetősége nemzetközi karrier építésére, mégis mindig visszatért az Alma Materbe.

Nem csak kutatóorvosként és oktatóként, de más módokon is, például intézetigazgatóként vagy rektorhelyettesként, manapság pedig a Baráti Kör elnökeként tesz sokat. Az egyetemi doktori képzés egyik megszervezője, az Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola elindítója tavaly „Kiváló PhD-oktató” díjban részesült. Sokoldalú életpályájából ezúttal kutatómunkáját emeltük ki.

A családi legenda szerint már születésekor eldőlt jövendő hivatása. „Bába segített a világra 1935 januárjában a Fejér megyei Csabdin. Másnap a szomszédos nagyközségből kijött az orvos, a tenyerére fektetett, rápaskolt a hátamra és azt mondta: de szép gyerek, kívánom, hogy orvos legyen belőle” – eleveníti fel a történetet Monos professzor.

A gondviselés jelét látja abban is, hogy miként meséli: „Az egyetemen már kezdettől fogva olyan emberekkel találkoztam, akikkel rendkívül értékes kölcsönhatások alakultak ki. Szakmai szempontból az első és legfontosabb ilyen meghatározó személyiség Kovách Arisztid, aki, sajnos, már tíz éve meghalt. Akkor még docensként, vérkeringési sokkal és neuroendokrin szabályozási mechanizmusokkal foglalkozott. Kapcsolatunk másodéves koromban, az élettan szigorlaton kezdődött, ahol egy kérdésre nem tudtam a választ, amit őszintén meg is mondtam. Hát akkor találgasson – bíztatott, majd megdicsérte az egészséges paraszti észjárásomat, és meglepetésemre meghívott a munkacsoportjába kutatónak. Tőle kaptam az alapideát a kutatópályához. S idővel kialakult számomra, remélem a tanítványaim számára is egy, a legbelsőbb értékrenddel összefüggő, rejtett kurrikulum arról, milyennek is kellene lennie a kutatóorvosnak. Az erről szóló eszmefuttatásomat – mely 1998-ban egy könyvben is megjelent – Szél Ágoston professzor felkérésére ismét közzétettem az Orvosképzés idei első számában.”

Véletlen találkozások

Éppen 50 éve, hogy kutatni kezdett, harmadéves medikusként. „A képzés kulcsa a munkacsoportban az volt, hogy nagy feladatokat bíztak a fiatalokra. Pár hónap múltán már önállóan kellett célzott agyműtéteket végeznem kísérleti patkányon, szövettani metszeteket készíteni, diagnosztizálni, prezentálni. Közvetlen oktatóm a ragyogó képességű Antal János volt, sajnos ő sem él már. Nagyon sokat tanultam kiváló laborasszisztensünktől, néhai Szilassy Gyula bácsitól is. Kovách Arisztid kezdeményezésére vizsgálni kezdtem, hogy a vérvesztéses sokk miként befolyásolja a mellékvese véráramlását kutyákban. Kiderült, hogy sajátos, kompenzációs változások történnek, ha gátolt a vénás kifolyás a szervből. Ez elvitt az endokrin mechanizmusok vizsgálatához is. Leginkább az izgatott: milyen a véráramlás és a hormonszekréció kapcsolata a mellékvese szintjén, és ezt hogyan befolyásolja a hipotalamusz és a hipofízis.”

A következő lépést, ahogy fogalmazott, a véletlen vezérelte. „Szentágothai János professzor a 60-as évek elején hozzánk irányított egy fiatal műegyetemi mérnök-kutatót, Szűcs Bélát, aki Csáki Frigyesnek, a modern szabályozáselmélet és -technika hazai megalapozójának a munkatársa volt. Rábeszéltem, hogy szakértelmével s az akkor még analóg számítógéppel társuljon kutatásaimhoz. Vizsgálni kezdtük a vérnyomás-ingadozások és a mellékvese véráramlása közötti kapcsolatot. Akkoriban egy új elmélet bontakozott ki műszaki vonalon: a sztochasztikus rendszer-identifikáció. Ennek lényege: egy rendszer, így egy szerv (mellékvese) esetében matematikailag meghatározható, átvitel függvénnyel leírható a dinamikai kölcsönhatás a bemenet (vérnyomás-ingadozás) és a kimenet (véráramlás-ingadozás) között anélkül, hogy beavatkoznánk a működésbe. Ugyanis, az artériás vérnyomás és az áramlás véletlenszerű, spontán ingadozásait használtuk ki a függvény-paraméterek meghatározásához. Ezzel úttörők lettünk a világon.”

Egy másik véletlenszerű találkozás a vénák felé terelte a professzor figyelmét. „A 70-es évek végén megkeresett Csengődy József, a III. sz. Sebészeti Klinika érsebésze, aki szerette volna tudni: hogyan alakul a vénafal rugalmassága, ha transzplantáció után artériaként működik. Akkoriban jöttem vissza a Pennsylvania Egyetemen töltött egyéves tanulmányútról, ahol többek között az artériafal biomechanikai viselkedését is vizsgáltam. Itthon fizikus tanítványommal, Hudetz Antallal (ma az USA-ban professzor) megkezdtük, majd más tanítványaimmal (Nádasy György, Bérczi Viktor) folytattuk az ér-biomechanikai fejlesztéseket és alapkutatásokat. Eleinte csak artériákkal foglalkoztunk. Úttörők voltunk a korszerű lágyszövet biomechanika bevezetésében. Ilyen előzmények után kezdtünk Csengődy doktorral, a transzplantációk eredményessége érdekében, vénákkal kísérletezni. Sikerült is a graftok viselkedéséről néhány fontos tényt feltárnunk.”

Vénák adaptációja

A professzort foglalkoztatni kezdte a vénabetegségek gyakoriságának oka is. Mindenekelőtt meg akarta tudni: hogyan reagálnak a vénák, ha tartósan ki vannak téve fiziológiás jellegű nyomásnövekedésnek. „Amerikai vendégprofesszorságom idején, a 80-as évek közepén, terveztem a gravitációs erőt fölhasználó, speciális csőketrecet patkányoknak. Kéthetes fej-fel testhelyzet után a vénát megvizsgáltam in vitro: hogyan reagál akut nyomásnövelésre. Kiderült, hogy miként az artériák, a vénák is simaizom tónusnövekedéssel válaszolnak, vagyis van miogén autoregulációjuk, amely augmentálódik a kéthetes gravitációs terhelésre, de ez nem a véráramlásra, hanem az erek vérbefogadó-képességére irányul. Ezt a fontos alapjelenséget itthon kimutattuk embernél is. Jelenleg telemetriás technikával vizsgáljuk: milyen éber állatban a vérkeringési rendszer válasza kísérletes álló- vagy fordított testhelyzetre. Ez a fő témája egyik tanítványom, Raffai Gábor PhD disszertációjának.”

Miközben a vérkeringési adaptáció további kérdéseire keresi a választ, ötödik éve irányítja egyetemünk Baráti Körét. „Megkedveltem ezt a feladatot is, itt szintén kitűnő munkatársak vesznek körül: Halász Andrea titkárságvezető, a tisztségviselők, a honlap-szerkesztésre verbuválódott csapat. Az életkorhoz kötött szabályok okán tavaly átszállt az Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola vezetése Rosivall László professzorra, aki kitűnően irányítja azt. De úgy hiszem, van még dolgom, teendőm az egyetemen.”

Tolnai Kata–Tóth Andrea