Nagy türelemmel és méltósággal viselt hosszas betegség után, életének 89. évében július 31-én halt meg id. dr. Dubecz Sándor, az orvostudományok kandidátusa, nyugalmazott egyetemi docens.

1916. december 11-én született Kecskeméten tanyasi földműves ötödik gyermekeként. Származása egész életpályáját befolyásolta, sőt meghatározta. Családi hátterének előnyeit élvezhették betegei, akik a gyógyító sebésztől még külön közvetlenséget, megértést, baráti szót, vigasztalást és biztatást is kaptak. Ám származásának hátrányait egész életében érezte: oly korra esett orvosi tevékenysége, amikor a származás képes volt felülírni bármely tudományos tevékenységet és eredményt. Ez volt az oka annak, hogy a többszörösen kiérdemelt egyetemi tanári címet nem érte el.

A kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 1940-ben. Első munkahelye a Honvéd Helyreállitó Sebészet volt, majd 1942-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Általános Orvosi Karának I. sz. Sebészeti Klinikájára került. Ettől kezdve – leszámítva az 1945-ben , a bajai orosz Hadifogsági Kórházban eltöltött pár hónapot – végig egyetemünkön dolgozott. 1949-ig az I. sz. Sebészeti Klinikán, ahonnan származása miatt többedmagával távoznia kellett. 1949-1957-ig externista volt a II. sz. Sebészeti Klinikán, ahol tanársegédi kinevezést kapott. Munkahelye 1961-től a III. sz. Sebészeti Klinika, 1974-től nyugdíjba vonulásáig szintén a II. sz. Sebészeti Klinikán dolgozott. 1961-ben egyetemi adjunktussá, 1967-ben egyetemi docenssé nevezték ki. 1961-től a III. sz. Sebészeti Klinika igazgató helyettese volt.

1944-ben ortopéd szakorvosi, 1945-ben sebészi szakorvosi, 1980-ban érsebész szakorvosi képesítést szerzett. Maradandót alkotott mindhárom szakterületen. Kandidátusi értekezését ortopéd sebészi tárgykörből írta, témája a végtag csonkolás, a csonkoltak rehabilitációja. Társszerzője az 1942-ben megjelent Ortoped készülékek és művégtagok atlaszának

Az érsebészet területén a mechanikus érvarrógépek kifejlesztésén fáradozott. A világirodalomban található hivatkozások jelzik, hogy az érvarrat technika fejlesztésében nyilvántartják. A mellkas sebészetben világviszonylatban is az elsők közt foglalkozott a bronchus anasztomózisokkal, a hasi sebészetben az appendicitis perforációjának és halálozásának okait kutatta. Könyvet írt az anus prae-s betegek korszerű ellátásáról. Tudományos eredményeit, gazdag életpályájának tapasztalatait 138 közlemény, 6 könyv, illetve könyvrészlet tartalmazza, melyeknek témái felölelik szinte az egész sebészetet.

Széles körű tudományos érdeklődését jelzik tanulmányútjai: Zürich, Bécs, München, Düsseldorf, Bonn, Torontó, Drezda. 1981-től többször volt meghívott vendége a berlini Charite Klinikának – barátság fűzte Wolf professzorhoz – , ahol 1985-ben Ferdinand Sauerbuch érdeméremmel tüntették ki. Idehaza 1981-ben „Kiváló Munkáért” kitüntetést kapott.

Utoljára hagytam oktató tevékenységének méltatását, bár nála talán ez élvezett elsőbbséget. A medikus és szakorvos képzést, a szakorvos továbbképzést egyaránt szívügyének tekintette, kompromisszumot nem ismerve követelte meg a sebészet fejlődésével való együtt haladást. Nem csak elméletet oktatott, határtalan türelemmel asszisztálta kezdő sebészkorunk műtéteit, úgy, hogy még a legnehezebb operációink után is megmaradhatott az az érzésünk: mi végeztük a beavatkozást.

Dubecz Tanár Úr, vagy ahogy mindenki szólította, Sanyi bácsi, példakép volt. Példakép volt aktív sebész korában, de azt követően is. Példakép volt mindenekelőtt a szakma iránti alázatban, a precíz munkavégzésben, a betegséggel kapcsolatos körülmények aprólékos elemzésében, a hiba nélküli munka megkövetelésében, a szakmai újdonságok iránti fogékonyságban, azok kritikus alkalmazásában, és nem utolsó sorban a maximális empátiával végzett gyógyításban. De példakép volt és marad is a szenvedéllyel végzett sebészi munka abbahagyásának feldolgozásában is. Míg egészsége engedte, termékeny élete során összegyűlt tapasztalatait papírra vetette, egészsége fogytán pedig példát mutatott: hogyan kell a reá mért betegséget, szenvedést méltósággal elviselni.

Számtalan tanítványa nevében ígérhetem, hogy emlékét örökre megőrizzük.

Dr. Jámbor Gyula