Dr. Szabóné Balogh Clarissza

Szerencsésnek tartja magát dr. Szabóné Balogh Clarissza, mert, mint mondta: szeret dolgozni és mindig örömet jelentett neki a könyvtárosi munka. Életének legboldogabb évei az egyetemhez kötik, az utóbbi két évtizedben már a Központi Könyvtárhoz, ahol az olvasószolgálatot vezeti. Negyven esztendő történéseiről beszélgettünk vele.

– Úgy kezdtem a felnőtt életet én is, mint sok fiatal: halvány fogalmam sem volt arról, hogy mivel foglalkozzak – eleveníti fel a múltat dr. Szabóné Balogh Clarissza. – Sok lehetőség nem kínálkozott: az akkori időkben szinte sehova sem vettek volna föl a származásom miatt, meg szegények is voltuk, egyedül éltünk az anyukámmal, dolgoznom kellett. Az íráshoz, az irodalomhoz vonzódtam leginkább. Igen kiváló magyar tanárom volt a középiskolában, dr. Molnár Erzsébet, aki a háború idején Raoul Wallenberggel együtt vett részt az ellenállásban, s mikor elfogták, akkor Angelo Rotta személyesen mentette ki a Városmajor utcai nyilasházból. Erzsébet néni belső baráti köréhez tartoztam, ahogy az akkori I. sz. Szemészeti Klinika igazgatójának, Radnót Magda professzor asszonynyak a lánya is. Így barátkoztunk össze. Az ötletet azonban, hogy könyvtáros legyek, egyik osztálytársam adta: hallván, hogy ő annak készül, elgondolkodtam rajta. Radnót professzor asszony fölvett a Szemklinika könyvtárába, és úgy állapodtunk meg vele, hogy megszerzem az orvosi szakkönyvtárosi végzettséget, s ha nem tetszik ez a terület – merthogy én mindenáron irodalomközelségben akartam maradni –, akkor majd elmegyek máshova. Eléggé kemény volt az iskolai képzés, öt féléves, hetente kétszer esténként jártam, napközben meg a klinikai könyvtárban dolgoztam. És közben megszerettem ezt a munkát.

Mechanikus keresés

– Nem lehetett túl könnyű a korabeli klasszikus könyvtári módszerekkel rátalálni egy-egy szakcikkre.

– Nekem éppen ez tetszett. Adódott például egy klinikai eset: a beteg elsődleges karcinómájából áttét alakult ki a szemében. Kaptam tehát a feladatot: sürgősen derítsem ki, hol írtak már erről a világon. Ma persze gyerekjáték erre válaszolni, pár gombnyomás a számítógépen csupán. Akkoriban viszont mechanikusan kellett keresni. Hogy megtanuljam ennek fortélyát, eljöttem ide, az Üllői út 26-ba. S közben megismertem a Központi Könyvtár egész struktúráját, az itt dolgozókat, Réti Endre igazgatót, akihez az akkori divat szerint elvittek, mint új embert, bemutatni. Idővel olyan járatos lettem a keresésben, hogy amint meghallottam az éppen aktuális témát, már tudtam: van-e szakirodalma, s ha igen, mekkora. Életem első boldog húsz évét a Szemklinikán töltöttem. Ez nem a fiatalsággal, hanem a hellyel függött össze. Akivel ott barát voltam, bárhova vetette is őt a sors, külföldre akár, megmaradt a jó kapcsolat. Olyan közösséget alkottunk. Soha el nem jöttem volna onnan, ha nem történik egy törés az életben… Nagyon jó viszonyban voltam a főnökömmel egészen az utolsó öt évig, amikor már csak írásban érintkeztünk egymással.

– Hogy-hogy?

– Ellentmondtam neki. Megvédtem egy kollégát – valamilyen szakszervezeti korifeus voltam, szokás szerint –, akit ki akart tenni. Attól kezdve nem szólt hozzám. Jobb emberek ebbe belerokkannak, én nem…

Élményhozó olvasók

– És akkor adódott egy állás a Központi Könyvtárban?

– Irodalomkutatással foglalkozó tudományos munkatársat kerestek éppen. Végül mégsem lettem önálló irodalmi bibliográfus, mert jöttek a számítógépek. Elsőként vásároltunk komputert, még Lapis professzor úr idejében, s kínkeservvel tanultuk az új technikát eleinte, de nagyon élveztem. Amikor az ember megérzi: micsoda korlátlan lehetőséget nyerhet, mennyi munkát takaríthat meg általa, akkor már könnyebben megy minden. A baj csak az, hogy mire megszeretünk egy módszert, már más lép a helyébe. De hát így fejlődünk tovább. A legnagyobb élményt azonban az olvasók jelentették. Jöttek hozzánk a professzorok, a főorvosok, seregnyi tudós emberrel kerülhettem laza baráti kapcsolatba. Mindennapos vendégünk volt például Kelemen Endre professzor úr – íróasztala ma is ott áll igazgatónőnk, Vasas Lívia szobájában – , s ha pontban délre nem készítettük ki neki az összes friss folyóiratot, akkor volt haddelhadd. Még egy fontos emlék jut eszembe a kezdeti időkből. Az igazgatóváltás után Líviával felkutattuk az idősebb, tehetséges, de mellőzött kollégákat, Palotás Bélát például, aki az ötvenes években megmentette az elégetéstől az Egyetemi Tanács jegyzőkönyveit.

Hálás vagyok a sorsnak az itt töltött húsz évért. Sok könyvtárba eljuthattam, ami talán, ha másként alakul, nem biztos, hogy sikerült volna. Köszönettel tartozom mindazért, amit kaptam.

– A könyvtár elektronizálódásával átalakult a olvasók összetétele is. Az információs szolgáltatás helyébe pedig az olvasószolgálat lépett.

– Igen, mert a korábbi orvos-kutató látogatók ritkultak, mivel ők már többnyire az interneten keresztül érik el a könyvtárat, olvassák a szakirodalmat, nekünk csak arról kell gondoskodnunk, hogy bármikor elérhessék elektronikusan az előfizetett folyóiratokat. A régi módi már a múlté, viszont óriási a könyvtárközi kölcsönzési forgalmunk: évente hat-hétezer kérés érkezik, amit mi egy nap alatt teljesítünk, elektronikusan akár tíz perc multán továbbítja dokumentumküldő szolgálatunk a beszkennelt szöveget. Ez nagyon nagy dolog. Manapság zömmel a hallgatók jönnek hozzánk, ezért hangsúlyosabbá vált az oktatás, megtanítani őket a könyvtárhasználatra. Jobban boldogulnak a számítógépes kereséssel, mint mi a kezdetekkor. A diákok ma már úgy tanulnak, hogy leemelik ugyan a polcról a vaskos kézikönyvet, de közben náluk a laptopjuk, azon tárolják az információkat, illetve hívják le az elektronikus újságokat. Szerintem ez a szokás még jó ideig megmarad.

Komputeres katalógus

– Vajon milyen lesz ez az 1828-ban alapított Központi Könyvtár ötven év múlva?

– Nem hiszem, hogy erre tudna válaszolni bárki is. Nyilván még inkább az internet felé tolódik az olvasói szokás, s tovább elektronizálódik a könyvtárhasználat. Londonban láttam 2000-ben, hogy már hálózat nélkül lehetett csatlakozni a könyvtárra. Talán ez a jövő útja. Nálunk mindkét olvasóteremben wi-fi rendszerrel érhető el saját laptoppal az internet. A katalógus már számítógépen van, aki ebben képtelen eligazodni, az nem tudja munkájához használni a szakirodalmat, olyan, mintha analfabéta lenne. Ugyanakkor a mintegy 250 ezer kötetnyi könyvállományunk java része kézbe vehető, ezek tartalma a mi életünkben aligha kerül számítógépre. Egyszóval: bármit hoz is a fejlődés, mindig lesznek könyvek, ebben biztos vagyok.

Tolnai-Tóth