Dr. Freund Tamás

A Richter Tudós Klub áprilisi rendezvényén dr. Freund Tamás akadémikus „Az önzés és az elmagányosodott ember” címmel tartott előadást, melyben a biológiából vett analógiákkal hívta fel a figyelmet egyes társadalmi folyamatok csapdáira, a globalizáció várható (és már beteljesült) következményeire, veszélyeire. Az evolúciót és az egyes társadalmakat alkotó fajok viselkedését tanulmányozva ugyanis évmilliók tapasztalatait örökölhetjük, és a történelemismerethez hasonlóan használhatjuk fel azokat a jövő kihívásainak megjóslásakor, illetve a rájuk való felkészüléskor.

Az evolúció során a kommunikáció fejlődése egyre nagyobb mértékű specializációt tett lehetővé, illetve okozott. Akár a méhek, a hangyák vagy egyetlen szervezet sejtjeinek egymás közti kommunikációját nézzük, azt állapíthatjuk meg, hogy a munkamegosztás és az összefogás evolúciós előnyt jelent.

Nagy kihívás

Az emberi társadalmakban is a fejlett (és egyre fejlődő) kommunikáció nagy (és egyre nagyobb) specializációt tesz lehetővé. Az ilyen, messzemenően specializálódott egyedek viszont általában életképtelenek egymás nélkül, szükségük van társadalmi kötelékekre. Mára széles körben elfogadottá vált a megállapítás, hogy az élőlények társadalomépítő viselkedése minden bizonnyal genetikusan kódolt. Nem nehéz hát elképzelni, hogy az egyedek elszigetelődése milyen veszélyeket jelenthet számukra (és ezáltal a társadalom többi tagja számára is). Vigyázni kell tehát, amikor az egyén függetlensége a társadalmi kötelékek kárára kezd túlsúlyba kerülni.

A globalizáció a professzor szerint az emberiség előtt álló nagy kihívás, melyben a szereplők „túlélése” – miként az evolúció törvényeinél láthattuk – attól függ: hogyan reagálnak az új helyzetre, a megváltozott körülményekre. Az információs társadalomban eddig nem tapasztalt, óriási nyomás nehezedik az információ-feldolgozó és kommunikáció-központunkra, vagyis az agyra, mely igyekszik adaptálódni. Az egyik ember megpróbál minél jobban szelektálni az őt érő információáradatból, más erre nem képes. Van, aki kitér előle (nem használ mobiltelefont, nem néz tévét, menekül a nagyvárosból), de van, aki alkoholba vagy drogokba menekül. Ha szelektálatlanul próbáljuk befogadni a bennünket érő információkat, megbomolhat az elménk. Ezért is várható egyébként a jövőben a depresszió és az elme betegségeinek térhódítása.

Kétarcú önzés

A törzsfejlődés során gyakran kedvezett a fennmaradásnak az önzés. Előnyt jelent, amíg az egyed nem akadályozza azon társait, akik saját boldogulásának feltételét jelentik. De ez egy bizonyos határon túl visszaüthet. Több társadalmakat alkotó fajnál megfigyelték, hogy az egyedek megjegyzik maguknak az önzőket: tudják, hogy az ilyenek kevésbé viszik előre a közösség dolgát, és kiközösítik őket. Így azok túlélési esélyei lecsökkennek, azaz náluk evolúciós hátrányt jelent az önzés.

Napjaink tömegkultúrájának egyik legfontosabb pillére pedig éppen az önzés. Plázás, valóvilágos, reklámos világunkban szinte minden arra ösztönöz, hogy vásároljunk magunknak valamit, hódoljunk egy kicsit az önzésünknek. Az ideális fogyasztó nem kritikus, nem gondolkodik, nincsenek hosszú távú céljai, elvek sem korlátozzák a vásárláskor. Önértékelésének alapja az anyagi javak megszerzése lesz; a közös értékek iránti igényét, társadalmi azonosságtudatát és szociális szerepeit elsorvasztva válik a fogyasztói kultúra rabjává. Ez a kultúra olykor pótolni próbálja a szociális igényeket (gondoljunk például a dél-amerikai sorozatok bűvkörében élő, saját világától távolodó tévénézőre), de ezzel a kitörés, a visszatérés esélyeit csökkentik.

Konrad Lorentz a Sacculina carcini nevű különleges rákfajtánál figyelte meg legszélsőségesebb formában az úgynevezett „leépítő evolúció” (másképpen „szakkulinizáció”) jelenségét. Ennek lényege, hogy az élete kezdetén fejlett szervezettel, idegrendszerrel, mozgásszervrendszerrel rendelkező rák, ha megfelelő gazdaszervezetet talál, fokozatosan „leépíti” önmagát, és végül már csak az ivarszerve marad funkcióképes. Kevésbé szélsőséges példa a háziállatoké, amelyek őseikhez képest – az emberrel való szimbiózis miatt – sokat vesztettek képességeikből. Az élőlények állandó kényelme gyakran leépíti hasznos, az önállóságot lehetővé tevő képességeiket, és magához láncolja őket. A fogyasztói társadalom ugyanígy ejtheti rabul az önállóságát vesztett embert. De akár egész nemzetek, nemzeti kultúrák is leépülhetnek, ha más államok (illetve államszövetségek) hosszan tartó, kényelmes függésébe kerülnek.

Kitörési lehetőségek

Az előadó szerint az önzés csapdájából kiutat jelenthet a hagyományok, az emberiség több évszázados, évezredes tapasztalatainak tiszteletben tartása, valamint a példamutatás és az önfeláldozás. Manapság a nagyközösségekért, például a nemzetért felelősséget érzőket, az áldozatot vállaló embereket gyakran kigúnyolják. Pedig cselekedetük előnyös a közösség szempontjából; erre is számos példa ismert az élővilágból: az egyszerű nyálkáspenész „be tudja látni” saját társadalma hasznát, és önfeláldozóan leválik a túlnőtt telepről. Freund professzor megoldásként vette számba környezetünk megváltoztatását is. Talán épp nekünk kellene változtatnunk rajta, saját magunk számára „hasznosabbá” tenni a médiát és egyéb bennünket érő kulturális hatásokat. Az önzés ellenszeréül végül átfogó megoldás lehet a szeretet parancsa, mely akár Isten szava, akár pusztán emberöltők tapasztalatának terméke, de mindenképpen megszívlelendő: „szeresd felebarátodat, mint magadat!”.

Kaszap Balázs