A gyermekpszichiátriai osztály munkatársai Csernyák Péter szociális munkás, Deák Edit szociálpedagógus, dr. Pászthy Bea gyermekpszichiáter, Mádl Dalma, dr. Gajda Tünde rezidens, dr. Gallai Mária gyermekpszichiáter, dr. Székely Judit gyermekpszichiáter, Majoros Andrea pszichológus

A pályázatokból és adományokból létrehozott Gyermekpszichiátriai Osztály az első, kiskorúak pszichés zavarainak kezelésére specializált részleg a Semmelweis Egyetemen. Létrehozása jelentős előrelépést jelent a gyermekellátásban, hiszen a lelki eredetű problémák gyakorisága egyre több hasonló létesítményt tesz sürgősen szükségessé. Az új egység jelentőségét méltatta Mádl Dalma asszony is, aki március 21-i látogatása alkalmával ajándékokat adott át a gyermekeknek. A köztársasági elnök felesége prof. dr. Tulassay Tivadar rektor úr, az I. sz. Gyermekklinika igazgatója, valamint dr. Pászthy Bea főorvos kíséretében felkereste a nappali kórházat, ahol találkozott a csoportterápián részt vevő fiatalokkal, majd a tetőtérben kialakított barátságos hangulatú rendelőket, ahol az osztály munkatársaival beszélgetett. Dalma asszonyt benyomásairól kérdeztük.

– Mindenekelőtt őszintén gratulálok az új osztályhoz, nagyszerű a kezdeményezés és magas színvonalú a megvalósítás is. Örülök annak, hogy végre a Semmelweis Egyetemen is létrejöhetett kiskorúakra specializált pszichiátriai osztály, hiszen sajnos Magyarországon is egyre több a pszichés zavarokkal küzdő gyermek és fiatal. Pászthy Bea doktornő elmondta, hogy pályázatokból, adományokból sikerült létrehozni az osztályt, amelyhez Tulassay professzor úr tágas, komfortos helyiségeket biztosított. Nagy élmény volt belépni a derűs, világos szobákba, amelyek nem is orvosi rendelőre, sokkal inkább barátságos gyerekszobára emlékeztetnek. Mindegyik napfényes, tele virággal, játékokkal, a falakon a fiatalok által készített rajzok, üvegfestmények. Mindenütt vidám, tarka színkavalkád, igazán szívderítő látvány. Azonnal jó érzést és bizalmat kelt ez a barátságos környezet, s ahogy beszélgettem a gyerekekkel, úgy éreztem, erre nagy szükségük van.

– Miről beszélgettek?

– Talán tízen lehettek a csoportban, épp közös terápiát tartottak, amikor benyitottunk. Körbeültük az asztalt, és mindannyian bemutatkoztak, sőt, meséltek is az életükről: a családjukról, az iskoláról, arról, hogy vannak-e barátaik. Jó volt látni, hogy mennyire nyitottak a többiek előtt, sőt, előttünk, idegenek előtt is. Külön kiemelném azt a kisfiút, akit a bemutatkozásnál nem kérdeztünk, mert elbújt a társai mögött, de később maga jött oda hozzám azzal, hogy ő még nem mondta meg a nevét és nem beszélt magáról. A komoly problémákról természetesen csak később, a munkatársak körében esett szó. Elmondták, hogy különböző betegségekkel kerülnek ide a fiatalok: vannak evészavaros, magatartás- vagy hangulatzavaros, hiperaktív, szorongásos és depressziós gyermekek is köztük. Az életkörülményeik és a családi helyzetük is igen eltérő.

– Mi volt a látogatás fő üzenete az Ön számára?

– A gyermekek pszichés problémáiról hallva az ember nem is gondolná, hogy az esetek igen jelentős részében a felnőttek állnak a problémák kialakulásának hátterében. Annak érdekében, hogy valóban segíthessünk, mindenek előtt nekünk, felnőtteknek kell magunkba néznünk. Tudatosulnia kell a szülőkben, hogy cselekedeteik, egymás közti konfliktusaik, nevelési módszereik mind-mind alapvető meghatározói gyermekeik egészséges lelki fejlődésének. A szeretetteljes légkör hiányában még az egyébként egészséges pszichéjű gyermeknél sem csodálkozhatunk a pszichés eredetű problémák kialakulásán. A mosolyterápia, a „léleksimogatás” szükségessége vitathatatlan. Benyomásaim szerint az osztályon kezelt gyermekek ebből bőven részesülnek, de ennek a terápia lezárultával sem szabadna megszakadnia. A szakemberek ezért az egyéni és csoportos terápia mellett családterápiával is segítik a fiatalok gyógyulását. Gyakorló nagymamaként, látva a sok szeretetéhes fiatalt, az jutott eszembe, hogy legszívesebben minden kisgyermek mellé rendelnék egy kedves, mosolygós nagymamát, aki odafigyel rájuk, megosztja velük élettapasztalatait, akivel mindig lehet beszélgetni.

– Ön szerint ma Magyarországon milyen tendenciák figyelhetőek meg a gyermekek lelki egészségének fejlesztésében?

– Az emberek még most is keveset tudnak a lelki és pszichés betegségekről és tüneteikről, a szülők pedig gyakran elzárkóznak a kérdéstől, mert nem akarnak tudomást venni arról, hogy a gyermekük lelki problémákkal küzd. Szerencsére az utóbbi időben történt pozitív elmozdulás, és lassan talán szélesebb körben is felismerik a testi-lelki egészség és harmónia összefüggéseit, a lélekegészségügy szerepét. Rohanó világunkban a család és a közösség értéke olyan mértékben csökkent, hogy minden második házasság válással végződik, s lassan ritkaságszámba megy az egészséges lelkű, kiegyensúlyozott fiatal. Azt pedig gondolhatjuk, hogy sérült lelkű fiatalokból nehezen válik egészséges lelkű felnőtt! Nagyszerű, hogy létrejöhetett ez a gyermekpszichiátriai osztály, és sok hasonlóra lenne még szükség az országban. Külön öröm volt számomra látni az osztályon dolgozók lelkesedését, elhivatottságát. A rövid együtt töltött idő alatt is látszott, hogy egy igazi közösség dolgozik itt együtt: szeretetteljes a légkör, lelkes és segítőkész, tenni akaró a csapat.

– Mit üzenne az osztály munkatársainak?

– Mindenekelőtt köszönöm az áldozatos munkájukat, további eredményes közös munkát kívánok és sok felszabadult, mosolygós, gyógyult gyermeket!

D. Z.