Dr. Oberfrank Ferenc

Élénk érdeklődés kísérte a Biobankig Workshopon az etikai kérdések végiggondolását. Ezt a kutatókat, klinikusokat egyre inkább érintő témakört a rendezvényen dr. Oberfrank Ferenc (MTA KOKI) foglalta össze, aki bioetikát oktat az egyetemen negyedéves medikusoknak. Előadása kapcsán a biobankokról, mint az emberiség előtt álló, számos etikai kérdést felvető tudományos lehetőségről, kihívásról beszélgettünk.

– Mit adnak és mit követelnek a biobankok a társadalomtól?

– A biobank definíciója a 2004/2005-ös magyar törvénykoncepció szerint: „Emberi biológiai anyagmintákat tartalmazó gyűjtemény, amelyet főként gyógyítási, kutatási célból hoznak létre. A genetikai vizsgálatok céljára gyűjtött mintákon kívül minden sejt-, szövetmintát vagy humán biológiai anyagot tartalmazó gyűjtemény” idesorolandó, de az anyagmintákból nyert összes információ is. A biobankok „információs aranybányát” jelentenek, melyet számos csoport kíván kiaknázni. Kutatók, klinikusok, gyógyszergyártók, biztosítók, népegészségügyi, illetve nemzetpolitikai stratégák, bűnüldöző szervek, globális és politikai tényezők elvileg mind-mind hasznot húzhatnak belőlük. Ezáltal pedig az egész emberiség és az egyén is jól járhat, ha az illetékesek megfelelően élnek ezekkel az információkkal. A társadalom etikai és jogi normák megalkotásával próbálja ezt biztosítani.

– Azaz kordában tartani a tudomány fejlődését?

– A biobankok nagy etikai dilemmája: hogyan aknázhatók ki úgy, hogy a közösség is hasznot lásson belőle, de közben ne sérüljenek az egyéni jogok és a magánélet sem. Sokszor az egyén érdekei szemben állnak a közösség érdekeivel. Három dolognak mindig egyensúlyban kell lennie: az egyén védelmének, a kutatás szabadságának, és a társadalmi hasznosságnak. E hármas egyikét sem szabad a másik kettővel szemben sem túlhangsúlyozni, sem elhanyagolni.

Különleges bánásmód

– Nyilván számos irányzat képviseltette magát a biobankokról szóló etikai vitákban. Milyen konszenzusok születtek eddig?

– Abban általában egyetértés van, hogy az ember fizikai integritása, a magánélet tisztelete és az emberi méltóság alapvető emberi jog, amelynek megsértése nem megengedhető. Továbbá: a biológiai információt hordozó humán eredetű anyag egy ember testének a része (volt); a test pedig az ember elidegeníthetetlen része. Általánosan elfogadott, hogy egy személy testével, illetve szöveteivel nem rendelkezhet más személy az illető beleegyezése nélkül, és az abból nyert információ is „különleges bánásmódot” érdemel.

– Milyen hatékonyan érvényesülnek az elvi etikai irányelvek a jogalkotásban?

– A többségi álláspont szerint az érintett személyek védelme törvényi szabályozást igényel, nem elegendő a kutatásetikai kontroll. Ez egészségügyi, adatvédelmi és kutatást szabályozó törvényeket jelent. Ám törvényi védelem kell a kutatóknak is, hogy ez megóvja őket az alaptalan támadásoktól. A véleményalkotók között kisebbségnek számít az a csoport, amely azt állítja, hogy a jogi szabályozás feleslegesen akadályozza a kutatást, azaz káros. Szerintük olyan gyors a tudomány fejlődése, hogy a jogalkotás úgysem tudja azt anélkül követni, hogy ne korlátozná feleslegesen. Azt mondják, hogy a tudományos közösség képes a felelősség vállalására és az önellenőrzésre.

Törvényi szabályozás

– Hogyan szabályozza tehát a jog a biobankokat?

– Először is rögzíti az etikai viták konszenzusaiként megállapított alapvető értékeket. Rendezni próbálja az érdekkonfliktusokat. Kontrollálja az anyagi haszonszerzés lehetőségeit. Védi a hátrányos csoportokat, biztosítja a diszkrimináció-mentességet. Az anyagoknak, információknak csupán a konkrétan megjelölt célú felhasználását engedélyezi. A kutatások etikai értékelését független testületekre bízza. Az őrzött mintákat lehetőleg deperszonalizálja, a mindenképpen perszonalizált adatok védelmében pedig biztosító mechanizmusokat, illetve testületeket létesít. Jogosulatlan hozzáférés elleni védelmet biztosít. Előírja az alanyok megfelelő tájékoztatását. A mintavételt beleegyezéshez köti, és meghatározza annak módját, feltételeit is. Felkészít a kivételes helyzetekre. Fogalmakat, kompetenciákat tisztáz, eljárásrendeket ad meg, megjelöli a biobankok működéséhez szükséges kritériumokat. Továbbá biobank-regisztereket hoz létre az információ eredményesebb felhasználása, s a szakmai, etikai és jogi elfogadhatóság kontrollálhatósága végett.

– Mindezek elfogadása vélhetően nemzetenként más és más formában történik. Mi a helyzet a nemzetközi jogalkotással?

– Egyre fokozódik az emberi eredetű biológiai anyagok és adatok határokon keresztüli áramlása. Ma még nincs megfelelő hatékonyságú közös, nemzetközi szabályozás, de egyre nagyobb az igény rá. Az EU egyelőre a tagállamoktól várja, hogy nemzeti szinten oldják meg a biobankok szabályozását. Ami Magyarországot illeti, nem maradtunk le, de lépéskényszerben vagyunk. Ugyanis, ha nem lesz hamarosan törvényünk, kimaradhatunk nemzetközi együttműködésekből, elveszíthetünk kutatási forrásokat. Fontos szem előtt tartani, hogy nem csak a törvények megalkotása az egyetlen lehetőség a társadalom kezében. Hazánkban, sajnos, a korábbi gyakorlattól eltérően, jelenleg komoly témákban nem születnek kutatásetikai állásfoglalások. A humángenomikai és biobanki kérdésekben azonban eligazít a Semmelweis Egyetem részvételével is működő HUMGERI (Hungarian Human Genomic Research Integration) 2004-ben kiadott etikai kódexe. Az EU-tagországokban, az USA-ban, Kanadában sokkal több ilyen dokumentum születik, és így több konkrétan megfogalmazott etikai irányelv mentén tervezhetik meg kísérleteiket a kutatók vagy születhetnek jogszabályok. Az etikai testületek a tudomány fejlődését szorosan követve alkotják meg állásfoglalásaikat, melyek óvni hivatottak az egyént, gyarapítani a társadalmat, de nem korlátozzák szükségtelenül a kutatókat.

Kaszap Balázs