Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2008/8. szám | Előző cikk | Következő cikk
Semmelweis Egyetem · IX. évfolyam 8. szám · 2008. június 20.

Átépítés alatt a Mária utcai szemklinikai épület

blank
blank
200808041.jpg

Nagy Zoltán Zsolt

A tervek szerint jövő áprilisra kívül-belül megújul, sőt még bővül is a Szemészeti Klinika Mária utcai épülete. A már elkezdődött rekonstrukció ideje alatt változatlanul ellátják a betegeket. Az átépítésről dr. Nagy Zoltán Zsolt egyetemi docens, az építkezési projekt vezetője, a klinika igazgatóhelyettese tájékoztatta lapunkat.

– Az akkori Egyetemi Tanács (már Szenátus) 2004-ben döntött arról, hogy következő év januárjától a két Szemklinikát összevonják. Ez után határozták el, hogy a Mária utcai épületet újítják fel, mivel a szemészeti tevékenység egy része egynapos sebészeti formává alakul, ezáltal a korábbival azonos beteg-, illetve műtétszám kevesebb ággyal is ellátható – emlékeztet az előzményekre az igazgatóhelyettes. – Nemrég történt meg az átépítésre, korszerűsítésre kiírt tender eredményhirdetése, s várhatóan még júniusban elkezdődik a munka.

– Milyen állapotban van jelenleg a Mária utcai épület, ahova idén éppen száz évvel ezelőtt költözött az akkori I. sz. Szemészeti Klinika?

– Statikailag jó állapotú az épület, azonban nagyon kevés felújítás történt építése óta, tehát mindenképpen ráfért a modernizálás. Eddig azonban társbérletben éltünk különféle részlegekkel, például régebben, az Urológiai Klinika felújításakor, nálunk látták el az ottani betegeket. Majd részben idekerült a Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika, mely a közelmúltban kapott végleges helyet a FOK Szentkirályi utcai új centrumában, így átadták nekünk a földszinti és az első emeleti épületrészt. Elköltözött innen a Gazdasági-Műszaki Főigazgatóság egyik osztálya is, mely a harmadik emeletnek több mint a felét foglalta el. Immár a teljes épület a szemészetet szolgálja, azonban a korábbi „vendégeskedés” alatt mindig az éppen esedékes célokhoz igazították, ezáltal igencsak átszabdalták a helyiségeket. Akkoriban még nem volt eldöntve, milyen profil telepszik majd ide. Erre tett pontot az egyetem vezetőinek határozata, majd pedig a struktúra-átalakítási pályázaton való részvétel, ahol a műtőrekonstrukcióra nyert összegből európai szintű műtőrendszert tudunk kialakítani a második emeleten, hat korszerűen felszerelt műtővel, s ezzel tulajdonképpen a két szemészeti klinika sebészeti tevékenysége megoldható lesz itt.

Alagsortól tetőig

– Mire telik még a pályázati pénzből? Felsorolná a legfontosabb átalakításokat?

– Az említett pályázatot a Mária utcai épület teljes külső-belső rekonstrukciójára írták ki, tehát gyakorlatilag az alagsortól kezdve a tetőtérig minden átépítésre, felújításra kerül. Beleérte a strang cseréket – amelyek nagyon sürgetőek, hiszen gyakorta volt csőtörés –, a szintén elavult fűtési rendszert és a nem eléggé energiatakarékos világítási rendszert is. Ki kell cserélni az ablakokat, néhányuk eredeti formájukban felújítva megmarad – mint ahogy az a lépcsőházban már megtörtént –, viszont a műtőkbe dupla hő- és hangszigetelésű műanyag ablakkeretek kerülnek. Ez előírás, és a nyílászárók nagysága is indokolja ezt a megoldást, hogy idővel ne vetemedjenek meg. A fő eredmény, hogy a hat korszerű műtőből kialakítandó műtőrészlegben végre megvalósul az európai szabványoknak megfelelő légkondicionálás, ami sebészeti tevékenységnél nagyon fontos, a szemészeti operációknál meg különösen, hiszen évente több mint 10 ezer szemmegnyitó beavatkozást végzünk, lényegesen szempont ezért a fertőzések kivédésére a megfelelő sterilitás. Nem mindegy, hogy milyen szűrős légcserével történik a műtők hűtése, a levegő tisztítása.
blank
200808042.jpg

A megújuló épület látványterve

– Az egész épületet klimatizálják?

– Lemondtunk erről, mert túlságosan megnövelte volna a költségeket. Ezért inkább csak a déli fekvésű műtőkben és folyosói részen, az ambulancián és bizonyos helyiségekben lesz klíma. A déli és nyugati fekvésű kórtermeket – mivel a betegek zöme csak rövid ideig tartózkodik benn – függönnyel és redőnnyel árnyékoljuk. Egyébként a betegosztályok is megújulnak, komfortosabbakká válnak. Az ágyszám, a minisztériumi döntés alapján jelentősen csökkent: 146 helyett 70 felnőtt és 8 gyerekágyra, melyek elhelyezéséhez egy-, két- és háromágyas kórtermeket alakítunk ki, fürdőszobákkal. A gyerekszemészeti ellátás is megváltozik, korszerű rendelők lesznek váróhelyiségekkel, a szemfenéki betegségek diagnosztikája, kezelése szintén modern ellátási formában történhet a felújítás után.

Épületbővítés

– Hogyan helyezkednek el majd az egyes szemészeti részlegek?

– Némileg átalakul az eddigi elrendezés. Az alagsorban lesz a szemfenéki betegségek és a glaukóma diagnosztikája és kezelése váróhelyiségekkel, valamint új gyakorló állatműtőt, medikusszobákat és személyzeti öltőzőket alakítunk ki itt. A könyvtár marad a helyén, mert meg szeretnénk őrizni ennek a helyiségnek – hol több száz éves kiadványok is vannak – az atmoszféráját, természetesen felújítjuk a bútorzatot és a parkettát. Változatlanul a földszinten lesz a felnőtt általános ambulancia, de másik oldalra kerül például a gyermekszemészeti és a szem fénytörését változtató műtétek ambuláns ellátása, egynapos sebészet keretében. A második emeletet a műtőrendszer és a kórtermek foglalják el. A harmadik emeletről viszont kikerül a betegellátás, ott a vezetői, az adminisztrációs irodák, az orvosok és a főnővér szobái mellett továbbképzést szolgáló helyiségek létesülnek. A tetőt néhány éve felújították, ezúttal csak a műtő feletti részt kell kicserélni a légkondicionáló berendezés beépítése miatt – mert azt nem bírná el a jelenlegi tetőszerkezet –, valamint muszáj lesz szimmetrikusan, a Baross és az Üllői úti oldalon egy-egy épületrész-bővítést végezni. Az Üllői út felöli részen egy új épületet toldunk a régihez.

– Illeszkednek majd ezek ennek a gyönyörű épületnek a stílusához?

– Mindenképpen szeretnénk ezt a régi klinkertéglás homlokzatot megtartani, melyen néhol még láthatók a háborús sérülések nyomai, ezeket is szépen ki kell javítani. Valóban gyönyörű ez az épület – látszik az eddigi felújításból is –, megérdemli a gondosságot. Ezáltal méltó tagja lehet a szintén megújulóban lévő Belső Klinikai Telepnek is. A Szemészeti Klinikán a gyógyítás mellett nagyon jelentős kutatási és oktatási tevékenység folyik. A régi épület átalakítva elsősorban a betegellátási funkciókhoz ad helyet. Ugyanakkor az említett bővítés okán, az Üllői út felüli részen történő hozzáépítéssel szeretnénk megtartani a nemzetközi tudomány élvonalába tartozó jelenlegi pozíciónkat egy szemészeti intézet létrehozásával. A rekonstrukcióval egyszerre készülő új épület csaknem ezer négyzetméteres alapterületű lenne.

Feszített időszak

– Nem kevés feladattal kell megbirkózniuk. Miképpen ütemezik a különféle munkálatokat?

– Ahhoz, hogy év végére befejeződjék a műtőrészleg kialakítása, november végéig el kell végezni az ezzel kapcsolatos átépítéseket, hiszen utána a műszaki átadás még két-három hetet igénybe vesz. Közben már elkezdődik a Baross utca felöli szárny rekonstrukciója is. A teljes felújítást 180 napban, vagyis hat hónapban határoztuk meg. Így a műszaki átadást 2009 április végére tervezzük. Utána költözünk ide a Tömő utcából.

– Nehéz időszak lesz az itt dolgozóknak, hiszen külső-belső változások közepette látják el az ideérkező betegeket. Hogyan fognak majd ilyen körülmények között dolgozni?

– Lefelezzük az épületet, gipszkarton falakkal izoláljuk a munkaterületet. Először a lépcsőháztól az Üllői út felöli oldalra költözik át a klinika, ahol most az ambulancia és a betegosztályok vannak. Aztán majd a fejújított részbe irányítjuk át a betegforgalmat, ha már az egyik liftet lehet használni. Akkor a lépcsőházat is rendbe lehet majd hozni, és elkezdődhet jövő év elején a hozzátoldás is. Idegeket próbáló hónapok elé nézünk, az biztos. Szerencsére az elülső homlokzatnak körülbelül a felét korábban már felújították, így főleg a belső oldalak lesznek felállványozva. Nyitni kell majd egy kaput a Mária utca Baross utca felöli részén a teherforgalomnak, tehát a parkolás, a klinika megközelítése sem lesz éppen egyszerű. Megpróbálunk a kivitelezővel úgy megállapodni, hogy ne zavarjuk egymást. S ha sikerül egymáshoz rugalmasan alkalmazkodni, akkor kevesebb feszültséggel élhetjük át ezt a feszített időszakot.

Tolnai – Tóth

Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2008/8. szám | Előző cikk | Következő cikk