Radák Zsolt

A felsőoktatás ma szolgáltatás, és a benne dolgozóknak kötelességük, hogy minél magasabb szinten szolgáltassanak. A követelményeket nem ők szabják, de nekik alkalmazkodniuk kell hozzá. Így látja ezt prof. dr. Radák Zsolt, a Testnevelési és Sporttudományi Kar tudományos és külkapcsolati dékánhelyettese. A tanár úr 1970-től, diákkora óta kötődik az intézményhez, mely ma szerinte elég nehéz helyzetben van, de vannak iránymutató elképzelései. (Az alábbi linken hallgathatják meg Radák Zsolt idén február 23-án, a téli diplomaosztón tartott ünnepi beszédét: http://www.hupe.hu/szerv/dh/beszed.html)

– Professzor úr, tavaly pályázott a dékáni posztra, az idén viszont nem. Miért?

– Ha a kapu előtt állok, helyzetben vagyok, mégsem kapom meg a labdát és nem tudok lőni, akkor hiába passzolják oda azt a labdát később, amikor én már nem vagyok ott. Az ember életében vannak bizonyos szituációk és időzítések, ami ha elveszik, akkor azt már visszahozni nem lehet.

– Mi történt, mi változott egy év alatt?

– A lelkem változott. Szerintem a dékáni pozíció egy nagyon komoly szolgálat, és messze nem a hatalomról szól. Aki a mai felsőoktatást ismeri, az tisztában van ezzel. A kar szolgálata sok erőt, energiát von el a szakmai munkától. Ebben az évben nagyon ígéretes tudományos munkát kezdtünk el az általam irányított Sporttudományi Kutató Intézetben, mely komoly figyelmet és remélhetőleg még manuális munkát is igényel tőlem. Most erre szeretnék fokozottabban koncentrálni. Tavaly még úgy gondoltam, a TF érdekében mégis bevállalom ezt a dékáni szolgálatot, ma ezt már ilyen erősen nem érzem.

Szétszórt képzés

– Nagyon érdekes átalakuláson megy át a TF mostanában. Elég komoly pálfordulás történt: a kar elszakadási törekvése leállt, most a leválási folyamatot elindítóknak kell ezt visszafordítani, vagy legalábbis a helyzetet normalizálni.

– Pontosan így van.

– És Ön abban vállalt volna szerepet, hogy maradjon a TF az egyetemen belül?

– Nekem szerencsém volt, mert megtapasztalhattam Japánban – Tsukubában szereztem a PhD fokozatomat – milyen fantasztikus hangulata van egy többféle tudományt egybesűrítő egyetemnek. Csodálatos dolog a diákoknak az az egészséges keveredése, hatalmas hozadékot jelent ez a lehetőség a jövő értelmiségének, és ez persze jó az országnak is. Díjaznék, mondjuk, Budapest határában egy olyan hatalmas kampuszt, ahol helyet kapna az összes tudomány, de jól tudom, ez ma csak utópia. Kevésbé szerencsés megoldás egyetemeket úgy egyesíteni, hogy azok részlegei szétszórva vannak a városban, így ez eléggé drága, és lám, sérelmeket is hozott. Az azonban mindenképpen jó, ha a sport találkozik egyéb tudományokkal is. Sajnos, ma Magyarországon nagyon sok olyan kompromisszumot hozunk, amelyekkel megöljük a dolgok lényegét. Értem ez alatt például a szakmánk – a testnevelő tanárképzésre gondolok most – kritikus állapotát. A TF sokáig monopolhelyzetben volt, majd Pécsen indult még ilyen jellegű képzés. Manapság pedig úgy néz ki, hogy azok az egykori főiskolák, amelyeken korábban alapképzést folytattak, megkaphatják az akkreditációt a mesterképzésre is. Emiatt aztán félő, hogy ha a tortát túl sok szeletre vágják, akkor egy idő után mindenki éhezni fog.

Idősekre gondolva

– Miközben a felvevőpiac nem nő, testnevelő tanárok vannak munka nélkül. Mit tehet ilyenkor a TF?

– Mindenképpen a minőség irányába kell elmozdulnunk, minőségi szakembereket képezni. Próbálunk nyitni a prevenció felé is, melyben a fizikai aktivitás az első, nincs olyan betegség, ahol ennek hiánya ne lenne rizikófaktor. Ezt jobban tudatosítani kellene az emberekben és itt, a Semmelweis Egyetemen is. A sporttudomány egy seregnyi tudományterületet befogad, nem lehet például elválasztani az egészségtudománytól. Szeretnénk végezni az egészségmegőrzés fontosságára rávilágító kutatásokat, vizsgálatokat, de jóformán nincs erre anyagi forrás. Mondok egy másik példát is, amelynek elindítása szintén nehéz, ez pedig a gerontoterápia. Arra gondolván találtuk ki, hogy 2020-ban minden negyedik ember az EU-ban 65 év felett lesz. Nem mindegy az érintetteknek, de az államoknak sem, hogy milyen módon élik meg az emberek az idősödést: ágyban fekve, vagy frissen fitten. Ezért olyan szakembereket szerettünk volna képezni, akik képesek kimozdítani, megmozgatni ezt a korosztályt. Jelenleg azonban, ahogy mondani szoktam, betegügyi reform folyik, hiszen a betegellátásról döntenek. Nem nagyon kerül szóba, hogy mit lehetne tenni a ma még egészséges emberekért azért, hogy ne kerüljenek kórházba. Találunk erre pozitív kezdeményezéseket a világban, például az időseket hagyományosan tisztelő Kínában. Az egyik pekingi parkban láttam reggel hatkor, amint több tízezer ember – 90%-kuk 60 év fölötti – edzi a testét. Játszóterük van a nyugdíjasoknak, ahova kijárnak, társaságban vannak, közös élményt kapnak, vidáman ténykednek, és nem otthon, begubózva jajgatnak, hogy itt fáj, ott fáj. Az idősebbeknek sokkal nagyobb szükségük lenne a fizikai aktivitásra, mint a fiatalabbaknak. Közismert, hogy az életmóddal mennyire befolyásolható az átlagéletkor alakulása…

-… csak éppen szakmai téren volna még mit tenni, így gondolja?

– Rengeteg problémánk, dolgunk és lehetőségünk van. Nekünk a Semmelweis Egyetemen belül is ki kell vívnunk, hogy ott legyünk a legjobbak között. Kötelező előrelépnünk, sokkal többet publikálnunk a szakmai és a tudományos lapokban, és képezni magunkat is, hogy lássuk, a világ milyen irányban változik, mert az nem hozzánk igazodik, hanem nekünk kell a megváltozott igényeket kielégítenünk. Meggyőződésem, hogy folytatnunk kell a testnevelő tanárképzést, egyre magasabb szinten – ha kevesebb létszámban is –, ezt mi mindig jól tettük. És a prevenció felé kell lépnünk, erre van kereslet. A rekreáció, a wellness nagyon jól eladható, egyre több család megy el hétvégén fürdőhelyre, s nem csak beleül a meleg vízbe, hanem egyéb foglalkozásokat is akar. Ehhez az igényhez kell képeznünk sokat tudó szakembereket. Nyitottunk is az egészségtan-oktatásban, a rekreációban, a sportmenedzser képzésben.

Kereslet mesterképzésre

– Miben kellene még előrelépniük? Van-e például elég külföldi hallgatójuk?

– Fontos lenne a létszámukat növelni, gazdasági és presztízs-szempontból is. Az angol nyelven folyó edzőképző programon – mely rajtunk kívül csak Spanyolországban van – 60 hallgató vesz részt jelenleg. Emellett oktatunk szintén angolul testnevelő tanár és humánkineziológia szakon is, de még a hagyományos struktúrában. Folyamatosan térünk át az alap- és mesterképzésre, főleg az utóbbi programjainkat tudjuk majd könnyebbek eladni a külföldieknek.

– Hozhatnának hallgatókat Kínából és Indiából is.

– Ezt szeretnénk, mindkét országban nagyon jó neve van a TF-nek, megmaradt a köztudatban az az időszak, amikor a magyar sport még világszínvonalú volt, amiben azért nem kis szerepet játszottak a nálunk képzett edzők is.

– Visszatérve az Ön helyzetére, hét éve dékánhelyettes. Megpályázza-e ismét ezt a posztot?

– Ez majd a dékán úrtól is függ. Szeretném, ha nem megosztottság, hanem egyetértés lenne a TF-en.

T.K. - T.A.