EZ AZ ÍRÁS CSAK WEBEN OLVASHATÓ!

Ötven évvel ezelőtt végzett védőnők találkoztak tavaly október 9-én az Egészségügyi Főiskolai Karon. Az 1956-ban pályára került 104 növendékből 61-en jöttek el. A résztvevők szívesen idézték fel az elmúlt fél évszázadot. Történeteikből kiderült, szinte valamennyien hivatásnak tekintették munkájukat, és szívvel-lélekkel segítették az anyákat és gyermekeiket ott, ahová az akkori hatalom küldte őket.

Az 1950-es évekre rányomta bélyegét Ratkó Anna egészségügyi miniszter, a neve után csak Ratkó-korszaknak hívott években az abortusz betiltása miatt jóval több gyermek jött a világra, mint korábban. A nagyobb csecsemőszám indokolta, hogy az ország több pontján újabb és újabb védőnő-képzések induljanak. A budapesti Szentkirályi utcai Balassa János Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnáziumban egy évfolyam végzett csupán, az utánuk jövő tanulóknak a képzés megszüntetése miatt már máshol kellett befejezniük tanulmányaikat. 1956. október 13-án 104 frissen végzett védőnő került ki az intézményből, a fiatal lányokat zömében vidékre, falura helyezte az akkori minisztérium. Nagy részük tehát már nem látott semmit a néhány nappal később kezdődő forradalmi eseményekből, a belvárosi harcok idején már új környezettel ismerkedtek, valahol az országban.

Babonák ellen

Az első munkahely helyszínének megválasztásába nemigen szólhattak bele az akkor munkába állók, az ingyenes képzés fejében ugyanis két évet a számukra kijelölt településen kellett eltölteniük. Ha nem tették volna, a tandíjat vissza kellett volna fizetniük az államnak, így karrierjüket a térképen sötét foltként jelzett országrészekben, az egészségügyi ellátásban hiányt szenvedő községekben kezdték. Feladatuk bőven akadt akkoriban, és a helyi orvos mellett rájuk is nagy felelősség hárult az anyák és az újszülöttek, valamint az óvodások, iskolások felvilágosításában, egészségügyi ellenőrzésében. A háborút követő időszakban még sokáig tartották magukat különféle babonák, téveszmék a gyermekáldással és -neveléssel kapcsolatban, ezekkel gyakran kellett megküzdeniük a védőnőknek. Mint ahogy a táplálkozási szokások, a csecsemők etetésével összefüggő rossz vagy helytelen szokásokkal is. Az anyák segítőtársaivá váltak, és munkájukkal ők is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a csecsemőhalandóság ötven év alatt az egyötödére esett vissza. Ez azt jelenti, hogy míg korábban 1000 újszülöttből 30-40 nem élte meg a gyerekkort, addig ma már ez a szám csupán 6-8 között mozog. A védőnők közül jó néhányan továbbtanultak, és elvégezték a főiskolai kiegészítő képzést is, hogy még magasabb szintén folytathassák tevékenységüket. Sőt közülük oktatták is a fiatalabb nemzedéket az elmúlt évtizedekben.

A résztvevők örömmel tettek eleget két volt diáktársuk, a Budapesten élő dr. Juhász Bertalanné és a miskolci Kuszkáné Bobkó Piroska meghívásának. Az évfolyamon örökre szóló barátságok szövődtek, kisebb társaságok a mai napig összejárnak, közös programokat terveznek, így hát sokan nem tekintettek idegenként a másikra ennyi évtized távlatából sem. Az egyéni életutakat felelevenítő beszámolókból kiderült, választott hivatását szinte senki nem adta fel az 1956-ban Budapesten végzettek közül, sőt szívvel-lélekkel dolgoztak, és sikeresnek ítélték a munkával eltöltött évtizedeket.

Emléklapot kaptak

A bensőséges hangulatú rendezvényen a találkozónak helyet adó Egészségügyi Főiskolai Kart Kahlichné dr. Simon Márta képviselte, aki tolmácsolta az intézmény főigazgatójának üdvözletét, valamint röviden beszélt a jelenlegi főiskolai képzésről, a frissen végzett védőnők lehetőségeiről. A tanárnő adta át az egykori védőnőknek azt az emléklapot, amelyet az 50. évforduló alkalmából készíttetett a kar. Az eseményen többek között megjelent az egykori országos vezető védőnő, akire jól emlékeztek a résztvevők, hiszen az ő irányítása alatt dolgoztak a korábbi évtizedekben. A már nyugdíjas hölgyek is készültek meglepetéssel vendéglátóik és meghívottaik számára, valamennyiüket pár szavas üdvözlettel ellátott képeslappal és egy kalocsai terítővel lepték meg. A egykori osztály- és évfolyamtársak nem feledkeztek meg azokról sem, akik már nem lehetnek közöttük, rájuk gyertyagyújtással emlékeztek a találkozón.

Pap Melinda