EZ AZ ÍRÁS CSAK WEBEN OLVASHATÓ!

„Csáth Géza orvos. Pszichiáter, aki tudja, hogy lelki életünkben nincsenek csodák és véletlenek, a lelkünk történései éppen olyan végzetesek, mint a szívünk, a vesénk, a májunk működése és a haragunk, az ambíciónk idegreakcióját szabályos görbékben lehet levetíteni a fehér lepedőre.” – írta róla Kosztolányi, és igaz is, az emberi lélek új tájait térképezte fel.

Misztikus elbeszéléseivel, hattyúdalszerűen rövid, de teljes életművével, keményen szuggesztív stílusával ma is a magyar próza nagyjai közé számít, sőt az utóbbi időben kissé az irodalmi-proccok imádandó sztárjának is, akit divat magasztalni. Brenner József (az író eredeti neve) vallomások vad őszinteségével, elhatározásokkal, amik sohasem tartattak be, vad önvizsgálatokkal, teljes életművel, valamint generációkra örökített fájdalommal terhes életet hagyott maga mögött. Tulajdonképpen csak a varázsló kertjét jöttünk megnézni. A varázsló kertjét? Hol van az?... – idéztem Csáthot, amikor emléktáblát kapott a varázsló kertjében. De tényleg, hol is van az? A Balassa és a Tömő utca sarkánál, egy belső kertben, mely határos Bokáék grundjával. A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának kertjében van, ahol február 13-án Csáth Géza születésének 120. évfordulója alkalmából gyűltünk össze.

Nyugatos őstehetség

Megemlékezést és koszorúzást szervezett Kéner Balázs újságíró, az emléktábla állítója. A köszöntő beszédet dr. Harmatta János pszichiáter, pszichoanalitikus, a Magyar Pszichiátriai Társaság főtitkára mondta, Említette Brenner doktort mint jó kollégát, és mint kezelhetetlen pácienst. Megszólalt az Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című díjnyertes, Csáth-ihletésű film rendezője, Szász János is. Alkotótársról beszélt, akit sosem ismert, de aki a film születése közben mindig segített továbblendülni a holtpontokon szövegeivel. Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész Csáth A Gyertyák című novelláját olvasta fel. Végül Boros Géza, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetője és Szakolczay Lajos író-kritikus, a Magyar Írószövetség választmányának tagja helyezett el koszorút a táblánál. Elhangzott egy Puccini-ária hegedűn, Weiner-mű zongorán és egy Skrjabin darab is, Taschner Barna hegedűn, Németh Ádám zongorán közreműködött.

Este zárt körben vetítették a filmet az író emlékére a Művész moziban. Mindenki meglepetésére eljött Csáth Géza lánya, unokája és dédunokája is. Olga néni egész este sírt a film után. Belát mindent, de megbocsátani akkor sem bír… És Szász Jánosban honnan ez a rengeteg fájdalom? Honnan tudhatná bárki idegen mi az igazi hagyaték? Piéta. Jó sok. Körbe van tapétázva velük a feszület. Lehet ünnepelni bátran. Nem számít, ha az ünnepelt feladta.

Ha íróra gondolunk, ritkán jut eszünkbe az ember. A lakhatatlan és idegen világban összegezni és talán menekülni akaró, az igazán semmit nem értő, magát roncsoló, mindent élvező és elutasító, szakadék szélén tántorgó ember. Kosztolányi unokaöccse, Nyugatos őstehetség, orvos, zenekritikus, író, szerető, apa, gyilkos és öngyilkos. És még ritkábban gondolnak az utódokra, akiknek életük megélt igaz története az egész… Fájdalmas este volt.

Piéta-történetű film

Minden csak a pozíción, társadalmi rangon múlik. Csak azon, honnan, milyen aspektusból szemléljük a tényeket, vagy azok milyen szögből hatnak ránk. Hogy ünnepelt művész vagy elzárt ápolt lesz-e az ember. A határok képlékenyek, félelmesen hajszálvékonyak, és az egész tényleg csak a befolyástól függ. Ha nincs, megbélyegezve jeges vízbe dugnak, sokkolnak, megaláznak. Elvesznek szabadságot, emberséget, ártatlanságot, ellopnak minden értékes saját ízű gondolatot. Végül a szerelem és humánum nevében elveszik még a kínt is, ami az egyetlen. Azt, hogy gondolkodni és alkotni tudjunk, és gyötrődni tőle, ha akarunk. Azután bizonyíthatatlanul, de sejthetően más aratja le a babérokat. Azt, amiért megdolgoztunk, megszenvedtünk, és ami kiszabadíthatna a pokolból. Ilyen az élet. Velőig kihasználni, majd hátrahagyni a másik puszta burkát.

Piéta-történet ez a film. Egy Peszách-ünnep, golgotával, elkerüléssel, tövisekkel, feszülettel, megváltóval és szabadulással. Csak az a kérdés, ki szabadul és hogyan? Egy női Golgota-történet. A konfliktus tudott, különös, tehát megfeszíttetett, így szól ez a történet ezredévek óta. A feszület a kor elve, és a szögek rajta a szerelem, a hatalom, az önzés vasa. A tehetetlenségben vergődő presztízs válik függővé, nemcsak az ópiumtól, a gáttalanul áradó tehetség megtapasztalásától is. Elárvultan kiszolgáltatott nő, aki szuperérzékeny lényével talán a kilátástalan ápolásba roppant bele, nem tud mit kezdeni bűnnek bélyegzett, alany nélküli testi vágyaival. Belénevelt a bűntudaton át zuhog elő elemi erővel lapjaira a mondanivaló. Zseni szól onnan, akit ő a Gonosznak képzel, talán mindössze azért, mert megengedhetetlen nő tollából a perzselően igaz, tabukat döntő több kötetnyi esszé. Talán csak az oltalom, az érzelem hiánya, a társadalmi gátak okozzák Klein Gizella őrületét, amitől nem a század egyik ünnepelt irodalmi óriása, hanem tárgya lett egy műnek? Naplói, ellentétben a válságban vergődő, addiktív orvos-író sótlan mennyiségi tételeket sorjázó jegyzeteivel, égetnek, és gátolt kínjukkal felemésztik a nőt is. Vágja ki az agyamat! És tényleg ez az egyetlen mód a menekülésre, ha valaki rossz időben rossz helyre született?

Csáth stubnyai naplójából és az orvosi publikációként megjelent Egy elmebeteg nő naplójából bontakozik ki az 1913-as években játszódó történet, amiben egymásra talál a szenvedélyes beteg, Gizella és Brenner doktor. Terápia, narkománia, szerelem, szex, agyműtét, plágium. Csak a maradónak fáj a búcsú, aki megy, az már nem néz hátra. Állítólag nem életrajzi film, bár a karakter fájdalmasan pontosan stimmel. Nem gondolom, hogy stigmával lássam el, nem vonok párhuzamot a filmtörténet elődeivel, úgyis megérzi, aki látja. Csak arra tud gondolni az ember, honnan ez a rengeteg fájdalom. Sokáig nehéz megszólalni a vetítés után. A férfi főszerepet a dánok vezető színésze, Ulrich Thomsen (Születésnap, Az örökség, Testvéred feleségét...) kapta, a nőit pedig a norvég Kristi Stuboe, és fontos szerephez jutott László Zsolt. A komáromi Monostori-erőd nyomasztó falai között felvett alkotás forgatókönyvét Szász János és Szekér András írta, az operatőr Máthé Tibor. A film négy díjat kapott és külföldre készül.

Urbán Beatrice