Kékesi Violetta

„Szeretek fiatalokkal együtt dolgozni, ez örömet okoz. Fontos, hogy az útmutatás, ismeretátadás közben a hallgatók megőrizhessék önállóságukat. Kezdetben együtt kísérletezünk, később már csak figyelem őket, segítek is, de önállóan kell dolgozniuk. És ezt nagy kedvvel teszik! – mondja dr. Kékesi Violetta egyetemi docens, aki a Semmelweis Egyetem 2006-os Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő kitüntetését kapta.

„Többségében kiváló képességű hallgatóink vannak, akik az egyetem elvégzése után doktori programunkba jelentkeznek. Csak tavaly 6 olyan doktorandusz szerzett itt fokozatot, aki TDK-saink közül került ki. A szakmai fogások mellett meg kell tanítani nekik a kutatómunkához szükséges gondolkodásmód lényeges elemeit, és azt, hogy ne féljenek a felmerülő problémáktól. Fel kell kelteni érdeklődésüket, tudatosítani, hogy anélkül nincs valódi kutatás. Sok energia kell az in vivo szemlélet megőrzéséhez és egy ilyen kutatóhely működtetéséhez, hiszen a vizsgálók többsége ma in vitro rendszerekben gondolkodik. Úgy gondolom azonban, hogy a magasabb rendű szervezetek in vivo vizsgálata alapvető a jelenségek komplex értelmezése és a több szempontú gondolkodás képessége szempontjából. Ahogyan egy kedves kollégám mondta egyszer „in vivo veritas”! A diákok rendkívül élvezik ezt a fajta ismeret- és tapasztalatszerzést, hiszen későbbi gyógyító tevékenységük során, betegeiknél is jelenség-együttesekkel találkoznak majd – folytatja a kitüntetett, aki pályája kezdetétől, már 27 éve dolgozik Juhász-Nagy Sándor professzor úr tanítványaként az Ér- és Szívsebészeti Klinikán.

Személyes példa

„A Kutató Laboratóriumban a szívműködés és koszorúér keringés szabályozásának törvényszerűségeit tanulmányozzuk. A kutatásokat a 60-as években indította el mesterünk, aki fájdalmunkra ez év elején távozott el örökre. A professzor úr egészen fiatalon, pályakezdőként – barátjával és kutatótársával, Szentiványi Mátyással – felfedezte és bizonyította a koszorúerek szimpatikus vazokonstriktor beidegzését, kidolgozva a neurális koronária-reguláció új, és ma is érvényes felfogását. Humorális oldalról vizsgálva feltárta az endogén adrenerg ágensek, illetve terápiásan alkalmazott szívserkentő drogok vazokonstriktor, illetve -dilatátor hatáskomponenseit fiziológiás körülmények között és módosulásaikat különböző kardiális kórállapotokban.

A kutatás későbbi fázisaiban már Papp Lajos professzorral (akkor még fiatal szívsebész) mi is részt vettünk, sok TDK-s hallgatóval együtt. Az érdeklődés, mondhatnám kíváncsiság az élő anyag működése iránt – ez volt a kutatómunka magva. Ehhez társult a tények tisztelete, a tisztességesség és a segítőkészség. Juhász-Nagy Sándor professzor személyes példát adott mindenből.” – emlékezik a tanítóra Kékesi doktornő, aki a gondjaira bízott hallgatókkal a mester példáját követve bánik. Lénye és alkata miatt nyugodtan elkeveredhetne észrevétlenül a hallgatók között, de ma már ő az, akinek tovább kell vinnie professzora szellemiségét. Munkában és emberségben egyaránt.

Kutatómunka csapatban

„A törzsfejlődésileg ősibb vazokonstriktor szabályozásra később ráépülő vazodilatátor reguláció metabolikus komponenseinek vizsgálatában már nagyobb szerepet kaptam: ez kutatási területem egyik fő témája lett. TDK hallgatóimmal sok állatkísérletes vizsgálatot végeztünk. Igyekeztem, hogy ők is részesülhessenek mindabban, amit mesterünk nyújtott nekünk. A következő nagy lépés a szív „endokrin” funkciójának felismerése, majd feltárása volt, mely alapvetően a nálunk szintén már diákként kutató – ma tudományos főmunkatárs – Tóth Miklós kollégánk nevéhez fűződik. Ennek nyomán derült fény a szív- és koszorúér szabályozás peptiderg eleminek hatásaira, köztük – a homeosztatikus szabályozási mintázatokba nem illeszkedő – endotelin-1 vazokonstriktor és aritmogén effektusára. E területen is sok TDK munka születik folyamatosan. Ma már a lokális kölcsönhatásokat tanulmányozzuk, felhasználva Horkay Ferenc professzor-kollégánkkal közös felismerésünket, mely szerint a szívburok folyadékban kimutatható szíveredetű anyagok koncentrációjának változásai tükrözhetik a szövetközti terében zajló folyamatokat.

A kutatómunka jelentős részét adja az endotelin-1 és más aritmogén ágensek kamrai ritmuszavarok patomechanizmusában betöltött szerepének elektrofiziológiai vizsgálata és a ritmuszavarok non-farmakológiás kezelési lehetőségeinek kutatása. E témákban Merkely Béla kollégánkkal – aki szintén Juhász Nagy professzor úr tanítványa és utódja is a doktori program élén – dolgozik a legtöbb TDK-s hallgató, akik méltán büszkék arra, hogy a részben együtt végzett munkákból került ki témavezetőjük nagydoktori disszertációjának anyaga is, mellyel MTA doktori címet szerzett. 2002-ben ő nyerte el a Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő kitüntetést.” – mesél tovább Kékesi docensnő.

Szakmai-emberi kapcsolat

„Nagyon örülök az elismerésnek, ezzel hallgatóim munkáját is értékelték. A TDK „témavezetés” folyton változó, fejlődő oktató-hallgató viszony, melyet mindkét fél egyaránt gazdagít. Az idők során 18 hallgatóval voltam ilyen teljes szakmai-emberi kapcsolatban, többségükkel 3-6 éven át. Az elmúlt évtizedben több mint 50 hallgató munkáját segítettem TDK felelősként. A diákok valódi érdeklődéssel jönnek hozzánk. Nyitottak és befogadóak, szívvel-lélekkel munkálkodnak és tanulnak, s különösen értékelik azt, hogy együtt dolgozunk. Jó látni, mennyire élvezik, hogy élő szervezetben vizsgálódnak, s tankönyvi ismereteik megelevenednek számukra. Az in vivo kísérletezés igen összetett feladat: kitűnő preparatív készség, biztos méréstechnikai ismeretek, fejlett értékelési módszerek alkalmazását igényli a hallgatóktól – az általános ismereteken felül. Ezek elsajátítása nagyjából egy év ráfordítást igényel a hallgatótól, a diákköri nevelőtől és kutatóműhelyünk munkatársaitól egyaránt. Mindez bőven megtérül azonban a közös sikerekben és kutatói, orvosi viszonyulásuk fejlődésében.

Az egyetemünk tudományos diákkörének vezetői által képviselt szellemi-gondolati háttér sokat segít abban, hogy a hallgatók képzésében, a szakmai és technikai felkészítés mellett, kellő teret kapjon a személyiségformálás. Mesterünk vallotta, hogy a kutatói teljesítmény mindig személyhez kötött. Szellem és jellem egyidejű gazdagítása nélkülözhetetlen az új kutató- és orvosgenerációk útnak indításában. Ennek szellemében munkálkodunk, ezt az örökséget őrizzük a tudományos világ változó értékrendjében és ezt adjuk tovább diákjainknak is.” – fejezi be ars poeticának is beillő gondolatait dr. Kékesi Violetta.

(ub)