Falus András

A sikeres EU-s pályázatokhoz elengedhetetlen, hogy nagy kutatási erőt képviselő nemzetközi konzorciumok pályázzanak. A különböző nemzetiségű kutatók országhatárokat átlépő munkacsoportokba tömörülve „ostromolják” Brüsszelt bizakodva, hogy éppen ők nyernek majd jelentős pályázati pénzt elképzeléseik megvalósításához. Arról azonban keveset tudnak az érintettek, hogy miképpen történik a támogatások odaítélése.

Dr. Falus András, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet igazgató professzora mindként oldalt megtapasztalhatta: több konzorcium tagjaként maga is pályázó, ugyanakkor bíráló bizottsági tagként betekinthetett a kulisszák mögé. Tapasztalatairól kérdeztük.

– Feltehetően nem könnyű EU-s pályázatok bíráló bizottságába bekerülni. Hogyan választanak ki valakit ilyen munkára?

– Az adott szakterületen elért tudományos munkássága, publikációi, nemzetközi ismertsége és bizonyos geopolitikai megfontolások alapján. Számít még, hogy ő maga pályázott-e már többször is. Engem eddig háromszor kért fel az EU megfelelő szakmai bizottsága, hogy vegyek részt az EU 6. Kutatás-fejlesztési Keretprogramjának (FP6) keretében őssejt, gyulladás, funkcionális genomikai témákkal foglalkozó pályázatok bíráló bizottságaiba, de emellett szakértőként is közreműködtem.

– Hogyan zajlik az értékelés?

– A beérkezett pályázatokat az European Commission (Bizottság) megfelelő grémiuma osztja el a bírálók között, akik nyilatkozatot írnak alá arról, hogy az adott projektekben semmilyen érdekeltségük nincs, és természetesen titoktartási kötelezettséget vállalnak. Ezután elektronikusan elküldik a pályamunkákat. Én például több mint tizet kaptam tavaly, amelyeket a véleményezés továbbítása után meg kellett semmisíteni.

– Névtelenül kerül a pályázat a bírálóhoz, vagy lehet tudni, kik adták be?

– Európában nem anonim, de az amerikaiaknál a tudományos elbírálás név nélkül történik. Persze, ha az ember tájékozott a szakmában, már csak a hivatkozások alapján is kitalálhatja, hogy kik, mely munkacsoportok állhatnak a pályázatok mögött.

Szakmai rangsor

– Milyen szempontok szerint rangsorolják a pályázatokat?

– Az EU által elfogadott nagyon részletes, nyilvános és ellenőrizhető szempontrendszernek megfelelően kell különböző súlyszámokkal pontozni egyebek mellett a szakmaiságot, a hátteret, a professzionalistást, a menedzsmentet, a kommunikációs (oktatási, ismeretterjesztési) lehetőséget, mint európai hozzáadott értéket. Ennek elvégzése után kétszer egymás után, három hét elteltével összeültünk Brüsszelben. Az első ülésen végigvettünk vagy 40 pályázatot. Minden munkát előzetesen négyen bíráltak el, amit aztán a közülük választott referens fogott össze. Beszámolóját alaposan megvitattuk. Egy pályázattal legalább egy órát foglalkoztunk – érdemes lenne ezt a gyakorlatot alkalmazni itthon is –, míg végül kialakult az első forduló sorrendje. Mikor újra összeültünk, már sokkal szélesebb merítésből – az egész funkcionális genomika, orvosbiológiai genomika, részben farmakogenomika és más szakterületekről is – kerültek elénk pontozva, rangsorolva pályázatok. Több mint 100, ezeket rangsoroltuk a rendelkezésre álló összeg függvényében. Itt zárult le az én feladatom. A végső döntést az European Commission egy magas szintű hatósága, úgynevezett board-ja hozza meg geo- és tudománypolitikai trendek, egyéb szempontok alapján.

– Kikből áll ez a testület: politikusokból, vagy tudósokból?

– Olyan szakemberekből, akik adminisztratív feladatokat látnak el ebben a funkcióban. Az European Commission akkori vezetője például a genomika területén ismert, tudományos múlttal rendelkező német Manuel Hallen, majd őutána az angol Bernard Mulligan volt.

– Az elfogadott pályázatokat száz százalékban támogatják?

– Önrészre minden pályázatnál szükség van. A pályamunkákban egyébként a költségkalkulációt is értékeljük, vagyis, hogy mire, mennyit, milyen arányban szánnak. Az FP6-osban multinacionális konzorciumok pályáztak, amelyekre 8-10 ország, 40-50 kutatócsoportja társult. Az FP7-esben inkább témaorientáltabb és sokkal „karcsúbb” projektek lesznek, s az alapkutatás is vélhetően nagyobb figyelmet kap. A lényeg, hogy a nemzetközi bírálók és a szakmai bizottság pontszámok alapján kialakított sorrendjét nem változtathatják meg a támogatás odaítélésénél, csak az időzítésben, a pénzek folyósításában lehet különbség. Az említettek alapján kialakított pontszám „szent”, az a végső sorrend alapja. Sajnos, ez sokszor, igen nagy támogatásoknál, ma még korántsem így történik hazánkban.

Jelentős magyar sikerekről is beszámolhatok, egy példa a saját „portámról”: a Genomikai Kutatás Az Emberi Egészségért Konzorcium – amelyben egyetemünket és az országos biobank hálózatot én képviselem, tagjai pedig a vidéki orvosegyetemek, az Országos Onkológiai Intézet, az ELTE, továbbá kisvállalatok – a csatlakozás után úgynevezett felzárkóztatási támogatást nyert. Ez körülbelül 280 ezer euró (80-90 millió forint), ami országosan ugyan nem nagy pénz, de ahhoz elég volt, hogy kiépítsük az infrastruktúrát, működni kezdjünk, és létrehozzuk a biobankot. Patthy László akadémikus pedig egy nagy, sikeres európai bioinformatikai konzorcium tagjaként képviseli a hazai tudományt.

Átláthatóbb rendszer

– Ez jó hír, ám nem kerülünk-e hátrányba EU-s pályázatoknál azzal, hogy fel kell tüntetnünk, honnan szerzünk önrészt, miközben a nemzeti csatornák egyre inkább bedugulnak?

– De igen. Hatalmas összegeket ítélnek oda azoknak a pályázóknak, akiknek saját pénzük is van. És igazuk van: kell, hogy legyen valami alap. De ebben a saját részben benne van a résztvevők bére, az infrastruktúra, az amortizációs költségek, a rezsi. Ha nincs önrész, nem kapunk uniós pénzt. Közismert a hazai pályázatoknál is, hogy mindenki különböző forrásokból szedi össze a kutatásához szükséges támogatást. Az ideális az lenne, hogy miként az USA-ban, megadják a pályázónak a projektjéhez szükséges összeget, de keményen, tételesen és a pályázat nagy részére nézve szoros elszámolással számon kérik annak teljesítését. Nálunk évtizedekig alig volt következménye annak, ha valaki igazából nem teljesítette vállalt feladatát. Aki egész életében hangzatos szövegű pályázatokat írt, de semmit sem produkált, még tisztességes jelentést sem, következő alkalommal mégis újra nyerhetett pénzt. Idehaza kissé zavarosan, munkajogilag, a szellemi tulajdon védelmének laza értelmezésével és egyéb szempontból is nem mindig követhetően pályázunk, de Európa fájdalmasan rá fog bennünket kényszeríteni arra, hogy „megkomolyodjunk”. Saját fiataljaink jövőbeni európai versenyképességét kockáztatjuk a „puha”, igénytelen pályázati rendszerekkel, a cinizmust erősítő linkségekkel. Bár nagyon pozitív fejlemények (pl. OTKA új számonkérési rendszer) is látszanak. Sajnos, sok elképesztően voluntarista, kézi irányítású, nem igazán nyilvános döntési mintázat is működik még, a sokszor hangzatos szlogenek ellenére minden folyik tovább ugyanúgy. Tudnék napjaink botrányos, a pontszámokat semmibe vevő pályázati döntéseiről is szólni, hatalmas összegekről, de nem veszekedni, hanem jobbítani szeretnék, sokakkal együtt. Remélhetjük, hogy néhány év múlva kialakul egy átláthatóbb, számonkérhető és eredményigényesebb rendszer. Olyan, amelyben az adott K+F tevékenységet árán kapja meg a pályázó, amennyiben teljesítette azt. Ha nem, akkor annak következménye lesz a karrierjében.

– Visszatérve az EU-hoz, lehet-e ott ugyanabban vagy hasonló témában több pályázaton indulni?

– Ugyanazt a témát nem lehet két helyre beadni. De egy csoport tematikailag kétféle kutatással is foglalkozhat, ha bizonyítani tudja, hogy ehhez van elég embere, ideje és saját eszköze.

– Honnan értesülhetnek az érdeklődők az uniós pályázatokról, és miképpen kerülhet be magyar kutató nemzetközi konzorciumba?

– A pályázatokról a www.cordis.com honlap informál. Ami a kérdés másik felé illeti: az FP 6-nak volt egy sorozata, amelyben Expression of Interest-et lehetett írni az érdeklődési területről, ami aztán bekerült egy internetes könyvtárba, ahonnan partnerkeresés céljából szemezgethetnek a különböző nemzetiségű kutatók, s így hozhatnak össze munkacsoportokat. Ez az európai gondolat lényege: kutassunk együtt. Intézetünk három multinacionális EU pályázatban vesz részt a nemzetközi konzorcium egyik tagjaként. Egyik kollegám, dr. Buzás Edit docens konzorciumi tagként nemrég nyert el egy jelentős Marie-Curie támogatást. Részei vagyunk az európai Basophil, illetve Mastocytosis networknek, ezt a pályázatot most bírálják. Egy további immuninformatikai pályázatot allergiai témában most készülünk benyújtani. Ennek a konzorciumnak görög, olasz, dán, ír és ausztrál résztvevője, valamint több hazai kisvállalkozás tagja is van, mi leszünk megjelölve konzorciumvezetőként. Természetesen reménykedem abban, hogy nyerünk. Professzionális és folyamatos pályázatfigyelésre, partnerkeresésre és partner/téma-kiajánlásra, működő és vonzó honlapokra van szükség, egyetemi és intézeti szinten egyaránt. Az erre irányuló szerkezeti változtatások biztató tendenciát mutatnak egyetemünkön is.

Tolnai Kata – Tóth Andrea