Dr. Tóth Zsuzsanna

„Gyönyörű hivatás a miénk, mert viszonylag kevés a tragikus kimenetelű megbetegedés és sok a sikerélmény. Ez az orvoslásnak egy kis szelete csupán, de mindenkinek a maga területén kell helytállnia.” – ezt vallja dr. Tóth Zsuzsanna fogszakorvos, a Konzerváló Fogászati Klinika osztályvezetője, akit a közelmúltban egyetemi docensnek neveztek ki.

– Hosszú volt az út idáig?

– Elég hosszú, jó ideje –1979 augusztusától – dolgozom az egyetemen. Akkor végeztem a Fogorvostudományi Karon.

– Azt hallottam, hogy a fogorvosoknak, az általános orvosokhoz képest, nehezebb a tudományos előrejutás, mert kevesebb és alacsonyabb impakt faktorú folyóiratokban publikálhatnak.

– Ez tényleg így van. Csak a külföldi szaklapok impakt faktorosak, s az 1-2 értékűek pedig már nagyon jónak számítanak. Nekem a CariesResearch-ben jelentek meg cikkeim, legutóbb pedig a Fluoride-ban. Ez annak a Bánóczy Jolán professzor asszony vezetésével végzett vizsgálatnak az eredményeit taglalja, amelyben a vizelet fluorid koncentrációját követtük fluorozott tejet vagy sót, illetve fluortablettát fogyasztó vizsgálati alanyoknál. Szomorú emlék kötődik ehhez a munkához: kutatótársunk és barátunk, dr. Gintner Zénó 2003-ban motorbaleset áldozata lett.

Igényességre nevelés

– Régóta foglalkozik a fluorozással?

– Kibővült formában ugyan, de végigkísérte a tudományos pályafutásomat. Harmadéves egyetemistaként a Kórélettani Intézet Orábiológiai Csoportjában TDK-ztam – Boros Ildikó professzor asszony, akkor még adjunktus irányításával –, a nyálban kimutatható fluoridszintet mértük. Főként állatkísérleteket végeztünk. Később demonstrátorként gyakorlatokat is vezethettem. A klinikára kerülésemkor Bánóczy professzor asszony vezetett be a preventív és a kariológiai kutatásokba, e témából védtem meg a PhD-dolgozatomat is 2000-ben. A tejfluorozással kapcsolatban egy marosvásárhelyi kolléganővel pályázunk, in vivo és in vitro vizsgálatokat tervezve. Ugyanakkor más témát is indítottam. Értékes, fiatal kollégák érkeztek az utóbbi időben a klinikára. Ők inkább a gyakorlati munkához kötődő kutatásokhoz vonzódnak. Ezért endodontiai kezeléssel kapcsolatos vizsgálatokat kezdeményeztünk: különböző gyökércsatorna-megmunkálási módszerek alkalmazása után készült gyökértömések zárásával foglalkozunk. Szeretném, ha gyakorlatot szereznének a kutatásban, a kongresszusokon való megjelenésben, előadások tartásában, és minél többet publikálnának.

– Mit tart még fontosnak a tudomány felé „terelgetés” mellett?

– Azt gondolom, hogy minden fiatalnak hasznos, ha a pályája elején elsajátítja a klinikai szemléletmódot, az itteni követelményeket, ezt a fajta igényességet. Nem mindegy hát, hogy mit látnak tőlünk. Folyamatosan emelni kell az oktatás színvonalát is. Mindig nagy élmény, ha a tanítványaim között felfedezek olyan tehetséges, jó gondolkodású fiatalokat, akiket idevalónak érzek és megnyerhetek akár az oktatásnak, akár a tudománynak. A fizetésüket, sajnos, nem emelhetem, de igyekszem mindahhoz hozzásegíteni őket, amit a klinika szakmailag kínálhat. Nagyon szeretek oktatni, fiatalokkal foglalkozni, Megpróbálok az ideérkező szakorvosjelöltekről is úgy gondoskodni, hogy hasznos, értékes legyen számukra az itt töltött idő. Több rezidenst segítek mentorként, kettőnek pedig tutorként felügyelem a képzését.

Szoros időbeosztás

– Emellett a német nyelven tanulókat is gyámolítja tanulmányai felelősként. Hogyan került sor erre?

– Gyerekkorom óta beszélek németül. Életem első külföldi kongresszusán, Binzben, az akkori NDK-ban, is ezen a nyelven tartottam előadást zománcbiopsziás vizsgálatainkról. Később Erfurtban voltam kéthetes tanulmányúton, és az ottani közös munkáról (plakk-Ph vizsgálatok) németül publikáltam. Ezért Herczegh Béla adjunktus úr nyugdíjba vonulásakor én kaptam a tanulmányi felelősi megbízatást. Jelenleg 27-en tanulnak harmadévtől, de idén jöttek másodévesek is. Az érdeklődés nőtt az EU-csatlakozás óta. Vonzza őket a hírnév, a szakmai háttér, noha látják a szerényebb anyagi- és munkakörülményeket. A szűkös helyviszonyok miatt nem könnyű megoldani, hogy minél többet kezelhessenek. Azt tapasztalom, hogy szeretnek itt lenni, tetszik nekik az ország, s élvezik, hogy magyarul kommunikálnak a betegekkel. De kevés a kapcsolatuk itthoni diáktársaikkal, pedig szorgalmazom, hogy legalább a közös rendezvényeken legyenek együtt. Ezért örültem, amikor nemrég, karunk 50 éves évfordulóján, sokukat sikerült elcsábítanom a jubileumi bálra.

– Említette már a helyszűkét. Ez a gond nyilván osztályvezetőként is érinti.

– 1998-tól vezetem a földszinti osztályt, 8 orvos, 1 szakorvosjelölt és 5 asszisztensnő dolgozik itt. Elég nagy koncentrációt jelent a munka, ezért arra törekszem, hogy ne legyen feszültség. Mindenki tudja, mi az elvárás, és mit kell teljesíteni. Elsősorban oktatunk, ugyanakkor az itteni orvosok is szeretnének minél több beteget ellátni, amire gyakran csak „lopott” órákban, szoros időbeosztással van lehetőség. Nagyon várjuk már az új helyre költözést remélve, hogy a bővülő székszámmal jobban szolgálhatjuk a betegellátást. Gyógyítóként azt tartom, hogy nem elég a páciens aktuális problémáját megoldani, hanem formálni kell a gondolkodását is. Elérni nála, hogy gondozza a fogait, saját és szerettei egészségét, visszajárjon, folyamatos kontroll alatt legyen.

Negyedik „gyermek”

– További elképzelések, tervek?

– Mérnök férjemmel szeretnénk felnevelni a fiainkat. Marci elsőéves fogorvostan-hallgató, Kari pedig elsős gimnazista. S van egy örömmel vállalt önkéntes munkám a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnál, ami az erdélyi Csibész Alapítvány által támogatott gyerekek fogászati ellátásának, gondozásának megszervezésével kezdődött. Német diákokkal voltunk ott először. Az OTP-segítségével vásárolt fogorvosi buszt felszereltük. Évente kétszer utazhatunk Csíksomlyóra, Csíkszeredára. Erdélyben – az elsősegély-nyújtáson kívül – nincs ingyenes fogászati ellátás, de sok a rászoruló. Igen intenzíven dolgozunk az egyhetes ott-tartózkodás alatt. Idővel bővült a segítők tábora, az osztályról hárman csatlakoztak, más rendelőkből is jönnek kollégák. Olyan ez a küldetés, mintha az oktatás mellett a negyedik gyerekem lenne.

Tóth Andrea