Sólyom László, Szél Ágoston, Ádám Veronika és Studinger Péter

Dr. Studinger Péter egész életében kitűnő tanuló volt, tanulmányi versenyek tömkelegét nyerte meg, polihisztorként lelkesedett minden tantárgyért. Világutazónak készült, aztán humán élettani kutatóorvos lett, persze a tengeren túl. Bostonból repült haza, hogy november 5-én átvegye a kitüntetéses PhD oklevelét és egy aranygyűrűt a köztársasági elnöktől.

– Egész életemben egy négyesem volt, második általánosban technikából. Nem tudtam papírrepülőt hajtogatni – vallja be dr. Studinger Péter, amikor rákérdezek: tényleg soha nem kapott ötösnél rosszabb jegyet?

A Fazekas Mihály Gimnáziumban biológia tagozatra járt, s bár a földrajz volt a kedvenc tárgya, serényen készült az orvosi egyetemre.

– A biológia OKTV 3. helyezettjeként nem kellett felvételiznem, még fizikából sem – meséli, de gyorsan hozzáteszi: az egyetemi csoportomban persze nem én voltam az egyetlen OKTV helyezett. Nagyon jó társaság volt, még egy kamarakórust is alapítottunk Mágikus Diaphragma (rekeszizom) néven, és madrigálokat, modern darabok átiratait meg gospeleket énekeltünk. Ott próbáltunk, ahol tudtunk: a Rezső téri koleszban, a János Kórház büféjében, vagy akár az anatómia intézetben is.

– Soha nem lett elege a tanulásból?

– Nem nagyon gyötörtem agyon magam. Egyszer volt csak, hogy feszegettem a „felső határt”: másodévben, a biokémia-anatómia-élettan szigorlatok félévében. Egy hónapon keresztül minden héten két dolgozatot írtam – egy adott tantárgyból demonstrációt, és egy másikból tanulmányi versenyt. Párhuzamosan több tárgyból óriási mennyiségű anyagot kellett memorizálni, de meglett az eredménye: az anatómiaversenyt megnyertem, a biokémiát is, élettanból negyedik lettem. Ezzel egy kalap alatt jelessel letudtam a szigorlatokat is. Szerencsés alkat vagyok, viszonylag jó a hosszú távú memóriám. De akkor azért éreztem, hogy ez volt a teljesítőképességem határa.

Szigorú kritériumok

A diploma után egyetemünk Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézetében tanársegédként dolgozott. Aztán lehetőséget kapott, hogy Amerikában kutathasson.

– Kint sok minden másképp megy – mondja. – A vérnyomás rövid távú szabályozásáért felelős autonóm idegrendszeri működést vizsgáljuk. Ez humán élettani kutatás. A vizsgálati alanyok általában internetes vagy újsághirdetésre jelentkeznek. Megkönnyíti a helyzetünket, hogy fizethetünk nekik: az egy-két napos vizsgálatokért párszáz dollárt. Itthon nem nagyon kaptak ezért pénz, sok volt az önkéntes, viszont a vizsgálatok is csak pár óráig tartottak.

– Van, ami nehezebben megy Amerikában, mint nálunk? Mi hajlamosak vagyunk azt hinni, ott kolbászból van a kerítés, főleg a kutatóknak.

– Az amerikaiak lehetnének egy kicsit lazábbak is, és nemcsak a kutatás terén. Az etikai engedélyt nagyon szigorú kritériumokhoz kötik, néha túlságosan protektív, túl bürokratikus az elbírálás. A bírálóbizottság tagjai, a hazai gyakorlattal ellentétben, nem túl járatosak a kutatásban. Most is éppen az egyik bíráló kifogásai miatt nem kezdhetem el aktuális munkám. Nemcsak arról kell meggyőznünk, hogy amit tervezünk, az etikailag tiszta, hanem arról is, hogy tudományos szempontból is minden részletében gondosan kidolgozott.

– Az életkor és a sport vérnyomás-szabályozásra gyakorolt hatásának hátterét kutatjuk – magyarázza. – Egy korábbi vizsgálatunk eredményéből indulunk ki: azt találtuk, hogy az idős sportolók vérnyomás-szabályozása nagyon hasonlít az egészséges, de nem sportoló fiatalokéhoz. És ez valószínűleg az idegrendszer érdeme, mert az érrendszerük természetesen öregszik.

Reméli, 2007-re befejezi ezt a kutatást. A szerződése és a vízuma 2008-ig szól, de nem tervezi, hogy kint marad: várja tanársegédi állása a Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézetben. De az is lehet, hogy felcsap kardiológusnak vagy belgyógyásznak.

Képességei szerint

– Milyen teendői lesznek, amikor visszatér az Államokba?

– Szaladni fogok – neveti el magát. – Hallottam egyszer, hogy a kutatónak olyannak kell lennie, mint a nyúlnak: vagy fülel, vagy szalad, mert ha egyszerre teszi mindkettőt, akkor utolérik a kutyák. Amikor a kutató fülel, akkor rengeteget olvas, gyűjti a forrásokat, a háttéranyagokat. De amikor megvan a téma, akkor szaladnia kell. Én a fülelésen már túl vagyok…

– Marad azért ideje a munka mellett másra is? Társasági életre, szerelemre?

– Most épp szingli vagyok – vágja rá. De azért megnyugtat: van kint egy magyar társaság, főleg egyetemi emberek, akikkel túrázni, színházba, koncertekre jár.

– Apaként mit fog majd szólni, ha gyereke egyszer egy hatalmas egyessel állít haza?

– Nem lesz belőle baj. De azt szeretném, hogy legyen munkamorálja, és a képességei szerint megtegye, amit lehet. És találjon olyan munkát, amelyben örömét leli.

Tolnai Kata–Dózsa Kata