Dr. Nyerges Mihály

Két évvel ezelőtt, a TF Kari Tanácsának kezdeményezésével indult el a Testnevelési és Sporttudományi Kar elszakadási törekvése, amely nagyjából egy esztendő múltán valósággá válhat. Idejét láttuk megtudakolni: hogyan látják utólag integrációnkat, valamint jövőbeni boldogulásukat? Beszélgetőpartnerünk: dr. Nyerges Mihály egyetemi docens, a kar dékánja, a TF Kari Tanács elnöke.

– Már egy ideje tart a TF leválása az egyetemről. Hol tartanak most?

– Pillanatnyilag szünet van, mivel az Alkotmánybíróság (AB) állásfoglalása alapján korrigálni kell az új felsőoktatási törvényt. Úgy tudjuk, hogy négypárti konszenzussal született meg az elszakadásról szóló döntés. Jó, ha erről a pontos fogalmazást idézzük. A törvény 148-ik paragrafus 7-ik pontja kimondja, hogy „2007. január 1-je után a kiválással és az önálló intézményi működéssel kapcsolatos engedélyezési eljárás sikeres befejezését követően a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara e törvény felsőoktatási intézményekre vonatkozó rendelkezései szerint önálló felsőoktatási intézményként folytatja működését. A Semmelweis Egyetem Semmelweis Egyetem elnevezéssel budapesti székhellyel folytatja tovább működését.” Ez egyértelmű, s tudomásom szerint azóta sem változott álláspont, s egybecseng az Egyetemi Tanács határozatával is. A fő aggály, ugye, az volt, hogy akkor válhat el a TF az egyetemtől, ha ezzel nem veszélyezteti a megmaradt négy kar egyetemi létét. S mint az iménti idézet mutatja, erről nincs szó.

Kölcsönös kényszerből

– Ilyen megnyugtatóan alakul a majdan önálló kar sorsa is?

– A TF nehezebb helyzetben van. Az új törvény nem írja ugyan elő, hogy akkreditáltatnia kell magát, ám némileg más kritériumokat sorol fel, mint a régi, elvileg még érvényben lévő jogszabály. Az abban feltüntetettek szerint a TF-nek legalább egy tudományterületen, de két tudományágban kell rendelkeznie egyetemi szintű képzéssel. Ennek, négy szakon, abszolút megfelelünk. Az új törvény már előírja a Master-képzésre való alkalmasságot is, bízom benne, hogy megkapjuk ezt a jogosultságot. Másik gondunk, hogy a doktori iskolának is két lábon kell állnia. Az új törvény úgy szól, hogy a PhD-képzésnek egy tudományterületen több tudományágban kell produkálnia doktori iskolai ágazatot. Ebben rezeg a léc nálunk, ha szabad így fogalmaznom. Sok egyetemen van ez így. A közös doktori iskolánkat egy sikertörténetnek tartom, ez már a kezdetektől jól működött. Minta volt, tudományos kutatások indultak, jó szakmai kapcsolatok alakultak ki. Szerintem ezt közösen folytathatnánk tovább, talán másban is együttműködhetnénk. Régebben is voltak törekvések a szövetségre, sok egyetem kapaszkodik ebbe, nem véletlenül.

– Ha ez így van, akkor nem lehetett volna fenntartani a jelenlegi társulást?

– Nem alakult volna így, ha megmaradhat a saját bankszámlaszámunk és az önálló gazdasági ügymenetünk. Az integráció kezdetén világbanki hitellel kecsegtettek minket, semmi sem lett belőle. Néhány intézménynek sikerült pénz szereznie. Vidéken, ahol jobban támogatja őket a város, azért jobban megy ez az integráció. A dékáni ciklusom első három éve meglehetős küszködéssel zajlott. 2000-ben, az integrációs szerződés alapján, még élt a saját számlánk, de már az egyetemhez tartoztunk. 2001-ben volt a váltás. Akkor a gazdasági évet közös számlával kezdtük. Júliusra, mikor dékán lettem, már 307 millió mínusz gyűlt össze – ezt egyértelműen az integráció hozta. Megpróbáltuk letornászni, az első évben lementünk 48 millió mínuszra, de még a toalettpapír beszerzésével és gondjaink voltak. Olyan szinten éltünk, hogy az már-már az iskola létét veszélyeztette. Ha nem segít a Társadalmi tanács és a kerület – meg a sportból is jön néha valami –, akkor nem bírtuk volna ki, hogy a saját háztartásunkról továbbra is mi gondoskodunk, ugyanakkor az egyetem központi költségvetéséhez tetemes összeggel kell hozzájárulnunk.

– Ezek szerint, kudarcként ítéli meg az integrációt?

– Közös, kölcsönös kényszerből, érdekből társultunk annak idején. Az akkori kőkemény integrációs koncepció alapján mindkettőnknek be kellett tagozódunk valahova. Ha nagyon szigorúan nézzük, akkor a Semmelweis Egyetemnek is csak egyetlen tudományterületen vannak szakjai, az orvos-, a fogorvos- és a gyógyszerészképzés is mind az egészségtudományhoz kötődik. De hát ez a világon mindenhol így van. Hasonlóképpen nagyon kevés az önálló sportegyetem is. Logikusabb lett volna, ha megtartva a kezdeti elgondolást, az ELTE-vel lépünk közösségre, lévén, hogy ott már korábban is tanultak, doktoráltak hallgatóink. De most már látjuk: hova jutott gazdaságilag-pénzügyileg az a tekintélyes intézmény is. Ugyanez lett volna a történet vége. Igazából mindannyiunkat meg kellett volna hagyni úgy, ahogy voltunk. De ezt akkor nem lehetett. Az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy az integráció nemhogy javította volna, hanem inkább rontotta az amúgy sem túl rózsás pénzügyi mérleget.

Egyetemnek maradni

– És a szakmai együttműködés? Volt-e a közös doktori iskolán kívül egyéb pozitív hozadéka is az együtt töltött éveknek?

– Fantasztikus tudású professzorokkal ülhettünk együtt rendezvényeken, tanulhattunk tőlük előadásokon. Ám, a doktori iskolát leszámítva, kevés szakmai kapcsolódásunk volt egymással – kivéve az Egészségügyi Főiskolai Kart. De amíg az EFK-n végzett gyógytornászok nálunk „fejelhetik meg” diplomájukat egyetemi szintű humán kineziológiával – 10-12-en járnak ide –, addig a mi testnevelő tanáraink nem mehetnek át a gyógytornász szakra, csak ha elölről kezdik a tanulást vagy különbözeti vizsgát tesznek. Szomorú, hogy ebben sem tudtunk előbbre lépni, miközben komoly szakmai tekintélyt vívott ki magának a lassan évszázados hagyományokra visszatekintő gyógytestnevelő-képzésünk. Felvetődött még, hogy mi tanítsuk magas óraszámban a testnevelést az egyetemen, tegyük komolyabbá az ottani sportéletet. Ez megint csak pénzügyi okokból hiúsult meg.

– Mennyire látják megoldhatónak a TF gazdálkodását a leválás után?

– Nehéz erre válaszolni. Fontos, hogy becsületes elszámolással váljunk el egymástól. És a számok kicsit másként néznek ki az egyik meg a másik oldalról nézve. De azt is el kell mondanom, hogy az új gazdasági vezérkarral sokkal jobban szót tudunk érteni. Nem szerencsés számunkra, hogy – gazdasági évben gondolkodva – 2007. január 1-jével határozták meg a szétválást. S, amint az már beszélgetésünk elején szóba került: helyzetünket tovább bonyolítja, hogy az új felsőoktatási törvény életbe lépését késlelteti az AB állásfoglalás miatti korrekció, noha az közvetlenül nem érinti a szóban forgó ügyet. De törvény nélkül nem lehet dolgozni. Egyelőre 2006. augusztus 31-ig még a régi jogszabály szellemében kell végigvinnünk az önállósodási procedúrát. Közben pedig mindent megteszünk azért, hogy teljesítsük az új törvényben előírt kritériumokat. Mindenképpen szeretnénk megmaradni testnevelési egyetemnek, esetleg egyetemi szövetséget alkotva.

Tolnai-Tóth