Dr. Jeney András tartotta az ünnepi beszédet

Két helyszínen emlékezett meg egyetemünk október 21-én az 1956-os forradalomról. Először a Belső Klinikai Tömb udvarán elhelyezett emléktábla előtt gyűltek össze az ünneplők. Pontosan 11 órakor a narrátor szerepét ellátó Tamás Anikó (Marketing és Kommunikációs Igazgatóság) köszöntötte prof. dr. Kopper László rektorhelyettest, Professor Emeritus dr. Monos Emilt, a Baráti Kör elnökét, dr. Jeney András ny. egyetemi tanárt és a megjelenteket.

Az ünnepi beszédet tartó Jeney professzor felidézte azt a csodálatos napot, amikor lelkes, jó szándékú fiatalok az utcára vonultak, hogy nyomatékot adjanak jogos követeléseiknek. Ők még nem tudták, a ma embere már igen, hogy olyan útra léptek, mely meghatározóvá vált a későbbiekben. A hatalom fegyverhez nyúlt ellenük, s ez közösségé kovácsolta a nemzetet. Egyetemünk klinikái, földrajzi helyzetüknél és jellegüknél fogva, pillanatok alatt az események középpontjába kerültek. A Rádiótól érkező sebesültek ide, az akkori II. sz. Sebészetre (ma Transzplantációs Klinika) kerültek.

A szónok dr. Dubecz Sándor Sebészeti Klinika a tűzvonalban című könyvére utalva megemlítette: az akkori idők neves és névtelen mentőiről más munkák is megjelentek. (E tárgykörben olvasóink figyelmébe ajánljuk Balás-Piri László – akkor másodéves gyógyszerész-hallgató, ma a Történelmi Igazságtétel Bizottság alelnöke – Emberek fehérben című könyvét a szintén tűzvonalban lévő Üllői úti I. sz. Sebészeti Klinikáról.) Azt a tényt, hogy a fiatalok helyt álltak azokban az embert próbáló időkben, az egyetemnek, a hallgatókkal lelkiismeretesen törődő oktatók tevékenységével magyarázta Jeney professzor, aki Kopper professzorral együtt helyezte el a kegyelet koszorúját. A Gyógyszerésztudományi Kar nevében dr. Blaskó Katalin e. docens és prof. dr. Török Tamás koszorúzott. Az ünnepélyes hangulatot fuvolaszóló emelte, Pergolesi Sicilianó című művét Sebestyén Zita tolmácsolta nagy átéléssel.

A megemlékezés másik színhelye Tóth Ilona szobra volt a NET főbejárata előtt. Ferentzi Balázs ötödéves fogorvos-hallgató, a HÖK elnöke ünnepi beszédében kiemelte: a mártírhalált halt medika személye és halála „a hivatástudat, az emberi szabadság jelképe. És az emberi aljasságé, a terroré, az embertelenségé is egyben… Legyünk büszkék a Tóth Ilonákra, a névtelen hősökre, akik ugyanolyan diákok voltak, mint mi, ugyanúgy örültek az életnek, szórakoztak, szerettek és néha ugyanúgy megbuktak a vizsgáikon. De hittek valamiben. Legfőképpen önmagukban… Most talán más helyzetben vagyunk. De jusson eszetekbe a régi bölcsesség: az a fa, amelynek nincsenek gyökerei, soha nem növeszt lombkoronát. Nekünk vannak gyökereink – és vannak jelképeink. Ezeket soha ne felejtsük el. Rejtsük el szívünkben, hogy ott éljenek tovább. Emlékezzünk rájuk, tanuljunk tőlük és legyünk mindig méltók hozzájuk. Tudom és hiszem, hogy mi ilyenek vagyunk!”

A forradalomban elesettek emléke előtt Örkény István Levelek egy percben című művével Fésűs Szilvia harmadéves medika tisztelgett, majd a Szállj, szállj, sólyommadár című dalt Ökrös Szabina adta elő. Ezután a résztvevők mécsesek gyújtásával emlékeztek a 49 évvel ezelőtti napokra.

–kondor–