Sokáig azt hittem, a megtermékenyülés egy pillanat, mely cezuraként lezárja, ami előtte volt, hogy új távlatok felé nyisson utat. Valami olyasminek képzeltem, mint a gondolat heurékáját. Tévedésemet egy nőgyógyász oszlatta el, aki a megtermékenyülés hosszas folyamatáról beszélt nekem. Mint mondta, akár egy egész napig is eltart például az ember ivarsejtjeinek sikeres találkozása. És ez a nap – bár meghatározó és helyettesíthetetlen–, de csak egyetlen fázisa az új egyed világunkra érkezésének. Aztán, ha megszületik is szerencsével, sem biztos, hogy megéli a felnőttséget. A születés tehát már minimum második kezdet.

És vajon van-e analógia vagy hasonlatosság a tudományt és technikát előrelendítő gondolatok, felfedezések genezise és az élők születése között? Ha igen, képesek vagyunk-e a szemünk előtt zajló folyamatokból kiolvasni, hogy valami merőben új veszi kezdetét, helyet kéretőzve a jelenbe. Nem elég nézni, látni kell, hogy valójában mi zajlik a felszín alatt. De mit ér a látás, ha nem értjük meg a történések üzenetét, szemünk előtt nem jelenik meg jövőalakban az, ami most még csak kezdemény.

Ez a lapszám hírt ad több olyan messzi múltban indult folyamatról, amely ma is tart és a jövő felé igyekszik… Százhúsz évvel büszkélkedik a kettes gyerekklinika, ötvenéves múltját ünnepli a gyógyszerészkar is, a Központi Könyvtár megnyitotta többszázéves könyveinek tárát, sikeres születése után pillanatok alatt vasgyúróvá nőtte ki magát, s mára már nevet is változtatott a genetika, hogy korunk legújabb tudományága, a genomika szülessen meg belőle.

Bár sok szócikket ismerünk a gén-szótárból, valójában csak az avatott sejtésével mérlegeljük, vajon milyen távlatokat hordoz a felettébb ravasz kettősspirál titkainak megfejtése. Annyi bizonyos, hogy a ma tudósa már olyan titkok tudója, amelyekkel könnyedén és szinte észrevétlen átléphet abba a territóriumba, amit az ókori görögök a nem emberi hatalom alá tartozóhoz soroltak. Tipikusan ilyen volt a születés és a halál. Ezzel szemben mára már nem csak átléphetővé, hanem az élet titkainak feszegetése folytán, málladozóvá halványulnak az istenit az emberitől elválasztó hajdani hatalmi körök határvonalai.

Ha tudni akarjuk, mi van a dobozban, ki kell nyitni. De ez olyan szelence, mint Pandoráé, aminek tartalma a kinyitás után már visszazárhatatlan.

Míg az ókori Hellasz derűs istenei emberalakban élték végtelenné tágított, mitológiába fogalmazott létüket, addig a ma embere az isteni tudás felé kacsingatva szerzi meg magának a teremtés és pusztítás nem földi képességét – anélkül, hogy ennek tudása mellé erkölcsi vértet is öltene.

Tolnai Kata