A színpadon egészen egyszerű bársonyfekete paravánok állnak. A várakozó zsongás igazi színházzá változtatja a majdnem teli, hatalmas Dísztermet a NET-ben. És amikor kialszanak a fények, kezdetét veszi valami varázslat. Valami, amiért a színházi csodát művészetnek hívjuk.

A varázslatot hárman művelik hol együtt, hol külön-külön betöltve a minimal-artot idéző színpadot, díszletet, kellékeket és jelmezeket. Mozdulatokkal, testükkel, arcukkal mesélnek meséket. És mindent elhiszünk azonnal: hogy a jelzett ajtó nem nyílik, de ha mégis, soha nem ugyanabba az irányba. Az álarcok átalakítják a játszók arcát, de azt is elhisszük, hogy a reménytelen várakozásba pillanatok alatt bele lehet öregedni, és még azt is, hogy a precíz takarítónő varrja össze végül a slendriánul nyitva felejtett operált beteget.

Szerelmet idéz fel a játék, szórakozást, félelmeket, bosszúságokat és reményeket. Csupa emberi érzés és történet elbeszélve színesen, megkapóan. Egyetlen hang nélkül. Nem tűnik fel a szó hiánya, szívbe markoló az egész. Hihetetlenül és csiklandóan nevettető, majd hirtelen döbbenetesen szomorú is. Életek és halálok, magány, hiúság, röhej és gyötrelem zajlik.

Görbe tükörben a valóság. „Vágyaink és a valóság SOHA nem találkoznak. Mosolyogj! A holnap rosszabb lesz a mánál! Nevetésre ingerlően komikus, ugyanakkor halálosan tragikus. Gyere el, s hagyd, hogy kiderüljön, a pantomim nem afféle elvont izé, hanem egy nagyon is szerethető látásmód.” – hirdeti a plakát. Mert amit látunk, pantomim. Némajáték. Olyan színpadi mű, amelyben a cselekményt arcjátékkal, mozdulatokkal, tánccal fejezik ki, esetleg zenével kísérik. A DVORÁK Pantomim Színház előadását nézi az egyetemi nagyérdemű közönség lenyűgözve. Hol gurulva a nevetéstől, máskor meg szomorúan elgondolkozva.

Pantomimelemek

Dvorák Gábor a budapesti Thália Színházban szerezte első színházi tapasztalatait. 1982 óta hivatásos pantomimművész és tanár. Dolgozott és tanított Svájcban, Németországban és Ausztriában. 1984-ben megalapította a Ludens Pantomimet, '87-től rendszeresen kurzusokat tart itthon és külföldön. Először Cegléden, később Budapesten hozott létre stúdiót. 1989-ben megalakította tanítványaival a „Zug” Pantomimet, mely később D.G. Pantomim Színházi Társulatként, 2002 óta Dvorák Pantomim Színház néven működik. Részt vett bábszínész képzésben, mint pantomim tanár. Jelenleg is tanít felnőtteket, illetve siket és nagyothalló gyerekeket. Előadásaira jellemző az ironikus hangvétel, a humor és a közérthetőség. Stílusa a klasszikus pantomim elemeire épül, de az abszurd megfogalmazások sem állnak távol jelképrendszerétől. Egyedi jellemzője az a sajátságosan izgalmas atmoszféra, amely a közönséggel szoros kapcsolatot tartva, őket az előadás alkotó részesévé teszi. Ez olvasható a művész-tanárról a Színház honlapján. Főbb alkotásai: az Illúziók, Mozdulatok humora, Egynyári szerelem, Megzavart nyugalom, Ötórai tea, Bohóc-cirkusz, Emberek és „emberek”, Játsszunk pantomimet, A Nyúl, s az Egypercesek közül a Murphy törvényei című „mesefolyamat” és az Öregek címet viselő egyfelvonásost játszották el nekünk.

Dvorák Gábor rendezésén és játékán annyira nyilvánvaló, hogy többet tud bárkinél a felszín mögötti érzésekről és világról. Olyanokat is, amikre nem is gondolna az ember. Mindent elhiszünk neki. Slajckó Anikó légies lénye pillanatról-pillanatra lényegül át. Kerekes Máté kifejező játékával megkapóan üdítő egyénisége az előadásnak, és méltó tanítvány, ő az egyetem negyedéves medikusa.

Szívderítő és mélyen elgondolkodtató színházi élmény volt, amit február 24-én este a DVORÁK Pantomim Színház művészei a NET Dísztermében varázsoltak nekünk.

Urbán Beatrice