Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2005/3. szám | Előző cikk | Következő cikk
Semmelweis Egyetem · VI. évfolyam 3. szám · 2005. március 11.

Mini Harvard

blank
blank
200503031.jpg
Tulassay Tivadar rektor, Freund Tamás (KOKI), Roska Tamás (PPKE) és Bogsch Erik (Richter)

Szentágothai Jánosról kapta nevét a Semmelweis Egyetem Tudásközpontja. Február 16-án avatták fel azt az 1,6 milliárdos pályázaton elnyert konzorciumi szerveződést, amelynek legfőbb célja, hogy a tudományos kutatás eredményeit mihamarabb hasznosíthassa a gazdaság. Mini Harvardnak nevezte Tulassay Tivadar rektor azt a Regionális Egyetemi Tudásközpontot (RET), amelynek létrehozására és egyelőre négyéves üzemeltetésére négy konzorciumi tag együttműködésben vállalkozott.

A Semmelweis Egyetem mellett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Információs Technológiai Kara, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézete (KOKI) és a Richter Gedeon Rt. egyenjogú partnerként szerepelnek a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda által kiírt és elnyert pályázatban. Az első év során kialakítják a tudásközpont magját, kidolgozzák a hároméves kutatási programot, a beruházási és üzleti tervet, s vállalkozásokat vonnak be érdekkörébe.
blank
200503032.jpg
blank

A konzorciumi együttműködés négy fő szintje

1. Technológiai Transzfer Iroda – TTI megalakítása (Semmelweis Egyetem)

2. A Szentágothai Tudásközpont létrehozása, melyet az ipari világgal a TTI köt össze

3. Beruházás az infrastrukturális háttér biztosítására: épületegyüttes létrehozása, amely műszer és laboratórium „core-facility” entitásként és inkubátorházként szolgál

4. Bio-Info Medical Innovation Park (BIMIP) megvalósítása, nemzetközi színvonalú és státuszú tudományos park létrehozása és működtetése

Az elképzelések szerint 4 éven belül a konzorciumi partnerek erőforrásaiból (részben a Richter Rt. pénzügyi hátterére építve, részben bankok, pénzügyi intézetek bevonásával) és további állami támogatásból beruházás indul. Ennek keretében egy nemzetközi színvonalú és státuszú tudományos központ épül fel két lépcsőben a Józsefvárosban – a KOKI mellett vagy egy Szigony utcai telken – Bio-Info-Medical-Innovation Park néven. A végső formájában tízezer négyzetméteresnek tervezett, a konzorciumi tagok közös tulajdonába kerülő, kutatási célokat szolgáló épületegyüttes laboratórium core-facility (szolgáltató létesítmény), valamint inkubátorházként nyújt majd otthont K+F vállalkozásoknak, továbbá a Semmelweis Egyetem szellemi potenciáljának üzleti hasznosítását végző Tudományos Transzfer Irodának és a Szentágothai János Tudásközpontnak.

A konzorciumi tagok komoly eredményeket várnak a majdan megszülető tudományos parktól: évi 4-5 jelentős szabadalmi bejelentést a hozzá tartozó bejegyzett szabadalmi családokkal, és ezek kapcsán több nagyértékű licensz-eladást, valamint évente legalább egy sikeres spin-off cég (egyetemi kutató bázisról kiinduló gazdasági vállalkozás) indítását.

Tolnai Kata
blank

A tudás üzlet

Az egyetemi tudásközpont ünnepélyes megnyitóján a konzorciumi partnerek vezetői és a támogató szervezetek képviselői mellett többek között részt vett dr. Arató Gergely politikai államtitkár, dr. Mang Béla felsőoktatási helyettes államtitkár, valamint képviseltette magát a Szentágothai család is.

Az MTA KOKI igazgatója, Freund Tamás elengedhetetlennek tartja az alkalmazkodást azokhoz az európai uniós trendekhez, melyek szerint az alapkutatásoknak lehetőség szerint minél inkább orientálódniuk kell. Erre azért van szükség, hogy ezáltal még közvetlenebbül kapcsolódhassanak a különféle ipari és egészségügyi alkalmazásokhoz. Ehhez nyújt kiváló lehetőséget a konzorcium. Roska Tamás, a PPKE Információs Karának dékánja kifejtette: a tudáscentrum fontos küldetése az is, hogy a fiatalabb korosztályt olyan helyzetbe hozza, amellyel nem csak bérmunkásként, hanem innovátorként is bekapcsolódhasson a nemzetközi gazdasági és tudományos életbe.

A Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója, Bogsch Erik hangsúlyozta, hogy Magyarországon a nívós egyetemek és kutatóintézetek fennmaradásához elengedhetetlen a hathatós anyagi támogatás. Ebben cége a jövőben is igyekszik az élen járni azzal, hogy éves árbevételének 8 százalékát kutatásokra és fejlesztésekre fordítja. Ez az összeg a hazai üzleti szférában a legmagasabb támogatási arány. De szükség van további befektetőkre mind a kormányzati, mind pedig az üzleti területről.

Dr. Arató Gergely politikai államtitkár beszéde végén kiemelte: a tudásközpontok az ország jövője számára is meghatározóak lehetnek, hiszen „nincsen sikeres gazdaság tudomány nélkül, és nincs korszerű tudomány gazdaság nélkül”. Amennyiben ez az örökérvényű igazság nem merül a feledés homályába, biztosítva lesz a „mini Harvard” létrejötte.

Petkovics Margit

 
Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2005/3. szám | Előző cikk | Következő cikk