Az anyagcsere csontbetegségek (osteoporosis, osteomalacia, hyperparathyreosis, Paget kór, stb.) nagy számú beteget érintenek a világ minden országában. Ezen betegségcsoport kutatásának jelentős múltja van hazánkban, többek között az egyetem I. Belgyógyászati Klinikáján. Az utóbbi években dr. Lakatos Péter és munkacsoportja a csontbetegségek genetikai hátterét vizsgálta.

A téma újszerűségére tekintettel mindenellőtt arról faggattam a docenst: hogyan került a szarvasagancs kutatásai homlokterébe?

– Négy évvel ezelőtt találkoztam Orosz László akadémikussal, az ELTE Genetikai Tanszék vezetőjével. A professzor már évtizedek óta foglalkozik a szarvasok agancsának fejlődésével. Az agancs a bambusz után a világ második leggyorsabban növő élő képződménye. Ez már önmagában is csodálatos, azonban még ennél is érdekesebb, hogy a minden évben újból növő agancs porcos váza néhány hét alatt kalcifikálódik, és az ehhez szükséges kalcium a szarvas csontjából mobilizálódik. Ennek következtében a szarvas „csontritkulásossá” válik. Mégsem sok csontritkulásos töréstől szenvedő agancsossal találkozhatunk. Ennek pedig az az oka, hogy a szarvas az agancs kalcifikálódását követő úgynevezett „dőhérség” időszakában kalciumban dús táplálékot fogyasztva „visszatölti” az elveszett kalciumot a csontjaiba, azaz visszafordítja a csontritkulásos folyamatot. És ez az, amiben különbözik az embertől, aki erre jelenlegi ismereteink szerint nem képes.

– Úgy tűnik, hogy a két egymástól távolálló kutatócsoportot a közös érdeklődés, a genetika, a csontfejlődés kérdései szerencsésen hozták össze. Feltételezhető valamiféle genetikai hasonlóság az ember és a szarvas csontosodási folyamataiban?

Csontbiopszia szarvasból

– A két munkacsoport együttműködése ezen a megfigyelésen alapul. Az alapötlet az volt, hogy a szarvas genomja nem állhat nagyon messze az emberétől, tehát ha azonosítják azokat a géneket, amelyek a szarvas esetében megfordítják az osteoporotikus folyamatot, akkor jó eséllyel megtalálhatók azok a humán ortológok is, amelyek elvileg emberben is képesek hasonlóra. A két kutatócsoport néhány céggel konzorciumot alkotva sikerrel pályázott kutatási támogatásra a 2001-es Széchenyi pályázaton. Az I. Belgyógyászati Klinikán a csontvesztés genetikai hátterét vizsgálva, ebben szerepet játszó új géneket azonosítottak, majd a csontanyagcsere tudományos vizsgálatára alkalmas macroarray-t állítottak össze. Eközben a másik csoport a szarvasagancs kalcifikációs fázisában, a kalcium „visszatöltődésének” időszakában, valamint a nyugalmi időszak alatt csontbiopsziás mintákat vett szarvasból. Ezek vizsgálatában dr. Papp Péternek (gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézet) elévülhetetlen érdemei vannak. A vizsgálatok eredményeképpen körülbelül 50 olyan gént találtak, amely az említett folyamatban szereppel bírhat.

Innovatív szemlélettel

– Milyen lehetőségeik vannak ennek a rendkívül perspektivikus témának a folytatására?

– Az általam vezetett és néhány új taggal bővült konzorcium a 2004-ben meghirdetett új Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Pályázaton ismét támogatást kapott a kutatás folytatására. Ennek keretében a potenciálisan szóba jövő szarvasgéneket humán DNS microarray-n teszteljük, kutatva a hasonló emberi gének után. Ezeket azonosítva azután a gének működési részleteinek feltárását tervezzük C. elegans fonalféregben. Siker esetén olyan, jól karakterizált gének birtokába juthatunk, amelyek az osteoporosis és még számos más anyagcsere csontbetegség gyógyításában merőben új utakat nyithatnak meg. Nem mellékesen, az adatok felhasználásával akár diagnosztikusan is alkalmazható DNS macroarray is kifejleszthető lesz

– Az eddig elért kutatási eredményekből várható-e piaci siker is?

– Már a jelenlegi eredmények után is több multinacionális gyógyszergyár érdeklődik. A konzorcium, egyelőre, az adatokat nem óhajtja eladni, de a kutatómunkához segítséget szívesen fogad. Így már most is jelentős magántőke támogatja a munkát. A történet példa arra, hogy két különböző szakterületen dolgozó kutató találkozásából milyen kitűnő ötletek és eredmények születhetnek. Meg kell jegyezni, hogy a találkozás annak idején nem teljesen véletlenül jött létre, ebben a „katalizátor” Ádám Veronika akadémikus volt. Egyetemünknek az innovációt előtérbe helyező új irányvonalához az ilyen együttműködések jelentősen hozzájárulhatnak.

Dr. Donáth Tibor