Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2004/3. szám | Előző cikk | Következő cikk
Semmelweis Egyetem · V. évfolyam 3. szám · 2004. március 19.
Szaporodó apás szülések

 
Zavaczky Erika

Zavaczky Erika védőnő, az Egészségügyi Főiskolai Kar korábbi növendéke is azok között volt, akik február 18-án megkapták a "Semmelweis Egyetem Kiváló Diákköröse" kitüntető címet.

Erika 2003-ban diplomázott nappali tagozatos védőnő szakon és a TDK munkájában az apás szülések vizsgálatára vállalkozott. Most már, mint gyakorló védőnőnek Újpesten a feladata az, hogy látogassa a gyermeket váró családokat, illetve az újszülötteket. Így módja van tovább folytatni a kutatásokat. A védőnők a gyermekeket egészen hat éves korukig figyelik és részt vesznek az óvodák életében is.

Amikor interjúalanyom az EFK-n folytatta a tanulmányait, az egy éven belül szült édesanyák tapasztalataira volt kíváncsi és természetesen egyúttal a szülésen részt vett édesapák véleményét is feljegyezte. A szülés előtti aktív tanácsadáson a "kispapák" 90 százalékban jelen vannak, illetve elkísérik párjukat.

Az ifjú kutató ezt az érdekes felmérést aktív dolgozóként is tovább tudja folytatni, mivel jelenleg is hetente kapcsolatban van a szült kismamákkal, a piciket hathetes korukig hetente, a csecsemőket havonta, a nagyobbakat 3-4 havonta látogatja.

Egyre inkább bebizonyosodik, hogy nem divathullámról van szó, amikor egyre több "kispapa" vállalkozik arra, hogy a születés első percében láthassa gyermekét. Ez a jelenség azzal teljesedik ki, hogy a papák jobban kötődnek a gyermekeikhez, az asszonyukat jobban megbecsülik. A belső indítékról kevesebbet beszélnek a férfiak, mint a nők.

Zavaczky Erika tovább folytatja a kutatásokat. Szeretne minél több embert megkérdezni és rövidesen publikálni a felmérés eredményeit. Hálásan emlékszik vissza a témavezetőire, Grenczel Andrea tanársegédre és Gácsi Erika egyetemi docensre a Családgondozási és Módszertani Tanszéken, akik a főiskolás évek alatt bölcs tanácsaikkal segítették a ifjú kutató munkáját. A TDK-s évek alatt elért helyezései is jelzik a kutatási témája iránti érdeklődést: 2002-ben a főiskolai kar helyi TDK konferenciáján I. helyezést kapott, 2003 az OTDK-n az orvostudományi szekcióban II. helyezést ért el.

Interjúalanyom Mihály Katalin egyetemi TDK-koordinátortól kapta a hírt, hogy kitüntetésre jelölte a főiskolai kar és külön megható volt számára, hogy kitüntetéséhez gratulált Csík Zsuzsanna tanárnő, az EFK TDK tanácsának elnöke is.

I. M.

 
Lap teteje | Semmelweis Egyetem újság | 2004/3. szám | Előző cikk | Következő cikk