Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2004/3. szám | Előző cikk | Következő cikk
Semmelweis Egyetem · V. évfolyam 3. szám · 2004. március 19.
Mihálkovics Pályázat Díjai 2004

 
 

Tíz éve osztják ki minden esztendőben ünnepélyes keretek között a Mihálkovics Alapítvány által létrehozott Mihálkovics Díjat, melyet az oktatást segítő készítményekért és módszerekért, valamint egy tudományos téma önálló kidolgozásáért ítél oda az alapítvány kuratóriuma. A pályázat nyitott valamennyi kar hallgatói, illetve fiatal oktatói (28. életév) számára.

Ez évre elkészült Hock Bertalan művész munkájaként a bronz plakett (képünkön), mely az alapítvány szellemiségének megfelelően Mihálkovics Géza anatómus professzort és dédunokáját, a tragikus körülmények között elhunyt Mihálkovics Árpád fiatal fogorvost ábrázolja. Az érem másik oldalán a Mihálkovics professzor által megálmodott és megépült Anatómiai Intézet főbejárata látható. Az érmet minden évben az első díjat elért versenyzőnek adják át.

2004-ben a március 15.-i ünnepség keretében adták át a Mihálkovics Alapítvány díjait.

A hét tagú pontozó bíráló bizottság döntése alapján:

I. díj: Kiss Mátyás ÁOK IV.: Nodus lymphaticus inguinalis pars proximalis medialis afferens és efferens nyirokér plexusai

II. díj: Baksa Gábor ÁOK III. Az arcus palmaris superficialis és az arcus palmaris profundus finomabb ágrendszere különös tekintettel az ujjak palmaris verőértörzseinek eredésére

III. díj: Bodon Gergely: ÁOK II. A gerinc és gerincvelő thoracolumbalis átmenetének érellátása, az Adamkiewicz féle arteria bemutatása

Sikeres munkájukért oklevelet kaptak még:

Bicsák Ákos ÁOK VI.
Szuák András ÁOK I.

Elismerés illeti a pályázók vezető tanárait: Nemeskéry Ágnes és Patonay Lajos doktorokat.

Dr. Donáth Tibor
Mihálkovics Alapítvány Kuratóriumának elnöke

 
Lap teteje | Semmelweis Egyetem újság | 2004/3. szám | Előző cikk | Következő cikk