Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2004/3. szám | Előző cikk | Következő cikk
Semmelweis Egyetem · V. évfolyam 3. szám · 2004. március 19.
A NET-torony biztonsága

 
Dr. Magyar Kálmán (balra), mellette dr. Szombath Dezső

Amint korábbi számunkban közöltük, megkezdődött a Nagyvárad téri Elméleti Tömb beléptető-rendszerének próbaüzemelése. A felvonóhasználatot korlátozó és a toronyépületet védő új szabályozás több lépcsőben valósul meg. Erről tájékoztatja olvasóinkat a NET Igazgatói Tanácsának elnöke és titkára: dr. Magyar Kálmán professzor és dr. Szombath Dezső adjunktus.

A NET negyedszázaddal ezelőtti építésekor még kevésbé számítottak a biztonságtechnikai szempontok, így jóformán védelem nélkül működött a 23 emeletes, 86 méteres párkánymagasságú pesti felhőkarcoló Ez a nyitottság egyre több fejtőrést okozott az üzemeltetőknek, hiszen naponta szembesültek a kontrollálatlan forgalomáradattal - és a kisebb-nagyobb lopásokkal. Utólag azonban igen nehéz korrigálni (és tökéletesen nem is lehet) a múltbeli tervezési-építési hiányosságot. Több, konkrét megoldást tartalmazó tanulmányt készített, részben a rendőrség és a tűzoltóság bevonásával a gazdasági vezetés, de ezek pénz híján csak elképzelések maradtak. Az ezredfordulótól a biztonság kérdése a prioritások között előresorolódott, újabb tanulmányok születtek és számos céggel is tárgyaltak. Végül egy hagyományos megoldás mellett határoztak: kapukkal, zárakkal. A liftrekonstrukció elindulásakor azonban kiderült, hogy a Schindler Hungária Lift és Mozgólépcső Kft. fejlesztésével egy egységes felvonókezelő-működtető és beléptető rendszer valósítható meg. Mivel a 2001. szeptember 11-i események is a biztonság fokozására intettek, ezért inkább ezt a változatot fogadta el múlt év tavaszán az Igazgatói Tanács.

Hármas szűrő

Az épület biztonságának kialakításához tavaly ősszel a főbejárattól jobbra helyezték át a portát, hogy előtte haladhassanak el a lifthez, illetve a toronyba igyekvők. Ehhez, az úgymond első szűrőhöz, vagyonbiztonsági járőrszolgálat kapcsolódik. A Hercules Kft. egyenruhás munkatársa egész nap felügyel az épületben, valamint a parkolóban, amelyet idegenek is használhatnak. Korábban fordult már elő autólopás, ezért egyik részét a NET dolgozóinak már régebben lezárták. Rendezvények esetén megerősített ügyeletet tartanak a NET-ben, sőt, civil ruhás rendőrök és tűzoltók is vigyáznak.
Kártyás beléptető

A liftberuházáskor beépített új beléptető-rendszer működéséhez a dolgozók kártyájukat a billentyűzet alatti kártyaleolvasó előtt elhúzzák, így indíthatják el a felvonókat és nyithatják ki az emeleti folyosóajtókat. A darabonként mintegy 5000 forintos plasztik lapokat a tanszékek fizetik, de a vásárlást központosították, ezért a rendeléseket a NET gazdasági vezetőjének kell leadni. A kártyát úgy programozzák be, hogy tulajdonosa az adott szervezeti egység összes emeletére és a munkájához szükséges egyéb területekre, továbbá, igény szerint, később a lezárt parkolóba is bejuthasson. Ezt a programozási műveletet a liftek és a beléptető-rendszer számítógépes kontrollját ellátó, a portán kialakított központban a NET stúdiós technikus gárdája végzi. Náluk kell bejelenteni az elhagyott vagy ellopott kártyát, hogy azt kivehessék a rendszerből.

Tisztázandó kérdések

Elképzelhető, hogy némi átszervezés után a "zsilipen túlra" helyeznek néhány részleget a földszinten is, a szabadon maradt területen pedig egy helyiséget létesítenének a tanár-diák találkozókra, az indexaláírások lebonyolítására. Az átállás után hallgató és vendég a látogatóvezérlő egység segítségével juthat a toronyba. A porta mellett, a felvonók irányába elhelyezett monitoron érintésre működő klaviatúra található, az elvégezendő műveleteket magyar, angol, francia, német és olasz nyelvű használati utasítás segíti. A látogató beírja a keresett dolgozó nevét, aki a telefonbeszélgetés után liftet rendel neki, majd az emeleti ajtón beengedi. Távozáskor a vendég már a szokott módon lejöhet a liften, vagy gyalog a lépcsőházon keresztül, amelynek ajtaja belülről nyitható. A próbaidőszakban tapasztaltak alapján még más elemekkel is (például vendégkártya) bővülhet a beléptetés szabályozása. És hátra van még a 32 millió forintba kerülő rendszer kifizetése. A liftcserékből megmaradt 12 millió és a többi pénzt is megkeresték a terembérletekből, ám ezt később az egyetem adósságállománya miatt zárolták. A legnagyobb gond, hogy bár az épületben lévő három kar önálló költségvetéssel működik, de víz- és energiafogyasztásának költségei, a decentralizálás miatt, a NET "pénztárcáját" terheli. Magyar professzor reméli, hogy a jövőben valamiképpen rendeződik ez a helyzet, és sikerül a hiányzó 20 milliót kigazdálkodniuk.

Hosszas előkészítés után, közös erőfeszítéssel teremtődött meg a NET biztonsága, mondta Szombath adjunktus. A toronyépület két végének tavalyelőtti felújítását, az ablakcseréket az Oktatási Minisztérium több száz millió forinttal támogatta. A mostani beruházás a Műszaki Főosztálytól igényelt komoly munkát. Az Informatikai Központ a kommunikációs feladatokban, az Igazgatói Tanács mellett működő, dr. Hatfaludi Ferenc vezette műszaki-informatikai bizottság pedig a koordinálásában vállalt jelentős szerepet.

Tóth Andrea

 
Lap teteje | Semmelweis Egyetem újság | 2004/3. szám | Előző cikk | Következő cikk