A közelmúltban érdekes kezdeményezésről számolt be az Oktatási Minisztériumban Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok miniszteri biztosa. Az esemény témája annak a vizsgálati eredménynek az ismertetése volt, amelyet az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a felsőoktatásban nyújtható hallgatói támogatások odaítélésének gyakorlatáról összegyűjtött. A vizsgálatot még az időközben legfőbb ügyésznek megválasztott dr. Polt Péter indította el.

Aáry-Tamás Lajos beszámolójából kiderült, a hallgatóknak szánt juttatások, így például az ösztöndíjak nem mindig jutnak el a címzettekhez. Megállapították, hogy a hallgatóknak szánt támogatási rendszer nem mindig tölti be azt a funkciót, amelyet az állam szán neki.

A különböző régiók fejlettségéből és a szociális különbözőségből eredően törvényszerűen esélyegyenlőtlenség tapasztalható az egyetemen tanulók között, amelyet valamilyen módon kompenzálni kell. Erre már csak azért is szükség van, mert a Magyar Köztársaság Alkotmánya megfogalmazza a szociális biztonsághoz való jogot is.

A vizsgálat egyébként négy nagy felsőoktatási intézményt érintett: a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemet (ELTE), a szintén fővárosi, volt Könnyűipari Műszaki Főiskolát, melyet időközben – önálló karként – az ELTE-hez csatoltak, a nyíregyházi Bessenyei Tanárképző Főiskolát, valamint a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemet (JPTE).

Az 1999-ben indult vizsgálat egyik fő megállapítása az volt, hogy az egyetemi szabályzat felhatalmazása alapján a hallgatói önkormányzatok azok, amelyek a juttatások rendszerét részben kidolgozzák, másrészt ők állapítják meg azokat a szabályokat, melyek alapján a döntéseket meghozzák. Ez a gyakorlat viszont ellentétes a felsőoktatási törvénnyel, amely kimondja, hogy a hallgatói önkormányzatok részt vesznek a juttatásokkal kapcsolatos döntésekben. Az esetek nagy többségében azonban önállóak az egész döntési folyamatban. Ha valaki nem ért egyet, a döntések ellen fellebbezhet, viszont a fellebbezést a döntéshozó HÖK bírálja felül: magyarán nem válik ketté a bíráló és a jogorvoslatot biztosító szervezet. Előfordult olyan helyzet is, hogy még jogorvoslatot sem biztosítottak a panaszt tevőknek.

A miniszteri biztos megfogalmazott az oktatási miniszternek egy ajánlást, miszerint módosítsák a vonatkozó kormányrendeletet és garanciákkal biztosítsák, hogy a diákok megkaphassák a nekik szánt juttatásokat. A miniszter elfogadta ezt az ajánlást és módosították a kormányrendeletet is.

Az integráció során létrejöttek a nagyméretű felsőoktatási intézmények, ahol a szociális juttatások elosztásának problémái minden bizonnyal fennmaradhatnak.

A vizsgált intézményeknél a késedelmes kifizetések, a fellebbezési jog elmaradása részben emberi tényezőkre – például adminisztrációs hibákra – vagy a HÖK tagjainak leterheltségére vezethetők vissza. Az Oktatási Minisztérium olyan rendszer kidolgozását szorgalmazza, amelyben az esélyegyenlőségnek jóval nagyobbak a garanciái, lehetővé teszik az igazságos elosztást és a minimálisra csökkentik a visszaélések lehetőségét.

Az egyik hallgató arról számolt be az általa küldött e-mailben, hogy beadta a pályázati űrlapot, amelynek alapján azért kapott például magasabb összegű szociális támogatást, mert véletlenül beikszelték azt a rubrikát, hogy az egyik szülője elhunyt. A jövőben jobban meg kellene vizsgálni a hallgató rászorultságát a támogatásra, s azt, hogy valójában milyen anyagi körülmények között él.

A sajtótájékoztatón Hartmann Zsolt, a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskola Hallgatói Önkormányzatának elnöke egy támogatandó projektről beszélt. Több fórumon javasolták, hogy a települési önkormányzatok dolgozzanak ki egy olyan ösztöndíj-rendszert, amelyet a helyi népjóléti bizottság bírálna el. Idén februárban a kaposvári közgyűlés elindított egy kísérleti programot, amelyre 370 pályázat érkezett. Összesen 200 főnek adtak – havonta – néhány ezer forintos támogatást. Hartmann Zsolt elmondta még, hogy sajnos nincs joguk környezettanulmányt végezni a hallgatónál, ha az szociális kérelmet ad be, de ha lenne erre jogosítványuk, a több száz jelentkezőnél el se tudnák végezni.

Aáry-Tamás Lajos példaként említette a brit, a spanyol és a francia terveket: az adott város, illetve kerületei szociális hozzájárulást fizetnek a diákoknak. Finnországban az ösztöndíj kiegészítésén túl, regionális szinten létrehoznak olyan adatbázisokat, amelyek állásokat kínálnak a végzősöknek, ily módon is megpróbálják visszacsalogatni a diplomásokat. Ez a módszer idehaza is követendő példa lehetne!

I. M.