A halál mindig váratlan és megdöbbentő. Még akkor is, ha eszünkkel tudjuk, hogy már csak egy-két hónap az, amit remélhetünk. Mindanynyiunknak elszorult a szíve és elakadt a szava, amikor megtudtuk, ami már elkerülhetetlen volt, de mégis váratlanul jött: Vera néni meghalt. Halála kegyes volt, otthonában, szeretett családja körében, gyorsan jött érte.
Vera néni különleges ember volt. Neve számunkra egybeforrt a koraszülött intenzív osztályok, a „PIC"-ek fogalmával. 1975 óta, amikor Magyarországon megszervezték a koraszülött-újszülött ellátás javítására a PIC osztályokat, irányította az I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Újszülött Intenzív Osztályán az ápolási munkát, a nővérek képzését, oktatását.
Intenzív terápiás szakasszisztensi képesítést 1976-ban szerzett. Nővérek nemzedékeinek mutatott példát kötelességtudásból, emberségből. Tudtuk, hogy nagyon beteg, de hihetetlen energiája, munkabírása sokszor elfeledtette velünk. Mindenki, akinek gondja volt, számíthatott rá. Nagyon sok munkatársát segítette át élete válságos, nehéz periódusán. Fáradhatatlan szervező volt. Amikor az osztály érdekeiről, a betegellátás szervezéséről volt szó, nem ismert akadályt. Súlyos betegsége ellenére telve energiával, munkatársait is lelkesítve dolgozott. Élete értelme volt a klinika. Egyszer tréfásan azt kérte, hogy hamvait a klinika kertjében szórjuk szét. Hamvait eltemették, de szelleme, emléke mindig itt marad velünk.
