EZ AZ ÍRÁS CSAK WEBEN OLVASHATÓ!

Földesiné dr. Szabó Gyöngyi

„Többféle szakmai elismerést kaptam már az elmúlt években, de a nemrég elnyert Kiváló PhD oktatói cím egyértelműen a legkedvesebbek közé tartozik. Pályámnak ebben a szakaszában ugyanis a saját tevékenységem mellett már legalább annyira fontos nekem, hogy olyan utódokat neveljek ki, akik folytatni fogják azt a munkát, amit elkezdtem.” – mondja Földesiné dr. Szabó Gyöngyi, a TF Társadalomtudományi Tanszékének egyetemi tanára, a Tudományági Doktori Iskolai Tanács tagja, PhD program- és témavezető.

– Nagyon sok elfoglaltságot, de ugyanannyi örömet is okoz a PhD hallgatókkal való foglalkozás. Már akkor vállaltam témavezetést, mikor még egyetemi doktorátust lehetett szerezni. Azután tudományos rektor helyettesként (1984-1991 között) a TF Doktori Tanácsának elnöke voltam – folytatja a professzor asszony. – Akkoriban 12 hallgató szerzett a segítségemmel egyetemi doktorátust, ennek csaknem a fele angol nyelven tanuló külföldi (német, izraeli) volt, és amióta PhD rendszer van 10-en végeztek témavezetésemmel. Egy életpályán 22 fiatalt hozzásegíteni tudományos fokozathoz nem kevés, talán már érezheti úgy az ember, hogy tett valamit. Jelenleg 6 PhD hallgatóm (3 magyar és 3 ciprusi) tanul a Doktori Iskolában, és legalább ugyanennyien vannak, akik már befejezték tanulmányaikat, de még nem védték meg az értekezésüket.

Motivációs eltérések

– Ez azt is jelenti, hogy elég sokan érdeklődnek az Ön által vezetett és viszonylag újnak tekinthető 5/3. Sport és Társadalomtudomány program iránt. Mit gondol miért? Számít-e esetleg – amint azt időnként hallani –, hogy a szóban forgó tudományágakban, mivel nincs impakt faktor követelmény, egyszerűbb publikálni?

– Egyáltalán nem. Itt is szigorú követelmény a nemzetközileg elismert, szemlézett folyóiratokban való megjelenés. Attól, hogy nem kérik az impakt faktort, még nem könnyebb publikálni. Szerintem azért választják ilyen sokan ezt a programot, mert a sport, ha tudományos szempontból vizsgáljuk, társadalmi jelenség, alrendszer – mint a gazdaság, a jog, a vallás vagy a kultúra –, és a mai sportéletben a problémák döntő többsége éppen ezen jellemzőjéből fakad. Jóllehet a kívülálló csupán fizikai aktivitásnak látja, holott jóval többről szól. Arról, hogy van-e a sportban társadalmi esélyegyenlőség, milyen következményekkel jár a globalizáció, a migráció következtében a nemzeti identitás megvalósul-e, stb. Ez egészen más és hallatlanul izgalmas megközelítés. Mivel a sport a társadalom tükörképe, annak változásával mindig más jellegű problémákkal szembesülnek a benne élők. Nem tudjuk sem megérteni, sem megmagyarázni az itt zajló folyamatokat, ha nem ismerjük meg a szélesebb érvényű társadalmi összefüggéseit. Azt gondolom, hogy aki PhD tanulmányokat folytat, az tágabban értelmezi a sport világát, számára egészen más jelent a hozzá kapcsolódó fogalomkör, mint köznapi szinten, de akár még Bachelor, illetve Master degree birtokában is. Az általam vezetett programban – amely az ezredfordulón még alprogramként futott és 2004-ben vált önállóvá – a sporthoz kötődő történelmi, filozófiai, pszichológiai, szociológiai, közgazdasági, vagy éppen a marketinghez, a menedzsmenthez kapcsolódó témákban kutathatnak a PhD hallgatók, sőt, foglalkozhatnak nagyon sajátos, speciális sporttudományi kérdésekkel is. Meglehetősen szerteágazó módon lehet az aktuális jelenségeket boncolgatni.

– Másféle szempontok szerint választanak a témák közül a magyar és a külföldi PhD hallgatók?

– Országonként eltérőek lehetnek a legfontosabb, a legidőszerűbb társadalmi problémák. Ám, úgy vélem, a PhD hallgatókat nem a nemzetiség, hanem a motiváció szerint érdemes megkülönböztetni. Tagadhatatlan ugyanis, hogy némelyikük csak a beosztásához, az előbbre jutásához akarja ezt a fokozatot megszerezni. Ezek másfajta motivációk, de szintén vezethetnek kiváló eredményhez. Azt látom, hogy a nem teljesen kezdők mélyebben átlátják a problémákat. Ezért nem tartom szerencsésnek, hogy mindjárt a diploma, a mesterfokozat megszerzése után elkezdjék a PhD tanulmányokat – noha akadnak köztük is nagyon tehetséges, igen jó képességű fiatalok –, amikor még azt sem tudják, hogy mire vállalkoznak. Ha rajtam múlna, először abba az irányba orientálnám őket, hogy legyenek tudományos segédmunkatársak vagy asszisztensek, kóstoljanak bele a kutatásba, érezzenek rá az izére, és akkor döntsék el, tényleg ezt akarják-e. Megesik, hogy egyik-másik fiatal csak meg akarja hosszabbítani a diákéletet, és menet közben jön rá: ez mégsem az ő világa. Ha ezt korrektül belátja és kilép a folyamatból, akkor rendben van. Nekem az okoz gondot, ha a hallgató nem igazán ambicionálja a tudományos munkát – a cím megszerzését persze igen –, és még inkább az, ha egy doktorjelöltnek nincs kutatói vénája. Az utóbbi esetben, amennyiben mód van rá, megakadályozom, hogy csak azért, mert egyszer belekerült a „rendszerbe”, bent is maradjon.

Beválási mutató

– Tehát eltanácsolja a doktori iskolából. Előfordult már ilyen?

– Igen. Volt, akinek megmondtam: a reprodukáló képessége kiváló, de nem kreatív gondolkodású. Két külföldi hallgatót pedig azért tanácsoltam el, mert a gondolkodási struktúrájukból hiányozott a tudományos elmélyültség. Ezek a kutatáshoz elengedhetetlen adottságok.

– Mit tud elérni a PhD oktató a rá bízott fiataloknál az alatt a pár év alatt? Miben tudja fejleszteni őket?

– Ha érettebb fejjel, kutatóként jön ide valaki, gyakran partner lesz, és kollégaként lehet vele együtt dolgozni. A nagyon tapasztalatlanoknál amit igazán el kell és el lehet érni az, hogy megértsék: mi a kutatás lényege. Hogy megérezzék, nekik valami olyan kutatási problémát kell megtalálniuk, amelyet, abból az aspektusból legalábbis, még senki sem vizsgált, és meg kell próbálniuk új ismereteket nyújtani, új összefüggéseket feltárni. Ha ezt megértik, akkor alkalmasak a kutatásra. Amikor eltanácsolok hallgatót, akkor azt nagyjából a harmadik szemeszterig teszem, mert olyankor már látom, hogy életének ebben a periódusában még nem tud továbblépni. Ez még nem zárja ki, hogy 6-8 év múltán újból megjelenjen azzal, hogy mégis ráérzett a dologra és fogadjam el őt tanítványomnak. De nem szoktak visszatérni. Engem nagyon izgat a beválás, jelesül az, hogy a PhD-fokozatot szerzettek közül hányan lesznek országosan, a különböző szakterületeken kutatók. Ez nagyon jó mutató lenne, és tervezem is, hogy a saját programomban ezt felmérem.

Sokoldalú segítség

– Mikor elégedett a tanítványaival?

– Először akkor, amikor már nem én magyarázok, hanem a hallgató veti fel a problémákat. Ez jelzi számomra, hogy az üzenet megérkezett. És van egy pillanat, amikor ez a kapcsolat átbillen egy ponton, és akkor már nem szemben ülünk egymással, hanem egymás mellett. Ekkortól együtt izgulok tanítványommal, és az ő szempontjai alapján próbálom segíteni. Igazán elégedett akkor vagyok, ha a hallgató a jövőbeli kutatási terveiről beszél. Akkor érzem úgy, hogy nem csak PhD fokozatot szerzett, hanem kutatóvá vált. Azt hiszem, eléggé szigorúnak ismernek, olyannak, aki minőséget vár el, és alkalmasint követel. Remélem, hogy a velem dolgozó PhD hallgatók megértik, mindez az ő érdeküket szolgálja.

– Az oktatás – a TF-en szakszociológiát tanít magyarul és angolul – meg a doktori iskolai munka mellett bőséggel lát el különféle tisztségeket is. Számos teendője között milyen súllyal van jelen életében a PhD-hallgatókkal való törődés?

– Azokban a funkciókban, amelyekben az egyetemen vagy a tudományos és a sport közéletben részt veszek – például a Nemzeti Sportbizottság tagjaként vagy a Parlament Sport és Turisztikai Bizottsága Tanácsadó Testületében – sok olyan információt be tudok hozni a hallgatóknak, amelyekkel segíthetem őket az eligazodásban, a látókörük bővülésében. Nekem lételemem az oktatás, a kutatás és benne a doktoranduszok terelgetése. Úgy vélem, hogy ettől vagyok szakmailag igazán az, aki lenni szeretnék, s ettől fejlődhetek tovább. Nagyon-nagyon szeretem a munkám, ezért nem vetődött még föl bennem a visszavonulás gondolata.

Tóth Andrea