Ha valaki ismeri a tökéletes rendezvény receptjét, az óriási titok birtokában van. Hogy miért írom ezt épp a bál után? Nem véletlen. Nos, a bálok szempontjából halódó időszakot élünk. Sokan érdektelenül, mások rossz szájízzel tekintenek egy ilyen eseményt hirdető plakátra. Tartozni egy közösséghez és a tagjaival múlatni az időt ma már nem olyan trendi, mint régebben. Mindenki saját céljait, vágyait igyekszik követni, s közben az apróbb értékes pillanatokon félszegen átsiklunk. Egy első bál közönségének lenni is igen nehéz. Tele izgalommal és óriási elvárásokkal, hiszen nem adhatunk a kollégák tavalyi élményeire és magunk sem tudjuk, mire számítsunk igazán…

Lassacskán feltűnik az első vendég elegánsan, kíváncsi arccal, bejelentkezik a vendégpultnál, majd leemel egy pohár finom pezsgőt a pincér tálcájáról. Bent a bálteremben még folynak az utolsó simítások, de már minden készen áll a vendégfogadásra. A folyosó hirtelen megtelik emberekkel, majd feltárul az ajtó és rektor úr invitálására beáramlik az előkelő tömeg. A vendégeket a Marianet duó zenéje fogadja, miközben elfoglalják helyeiket a kék színbe öltöztetett bálteremben. Háziasszonyunk, Teszári Nóra már izgatottan pillantgat a forgatókönyvébe, az első megszólalást várva. Gyakorlott műsorvezetőként mégis kissé remegő hangon, ám annál bájosabban kezdi a köszöntést. Majd rektor úr közvetlen szavai gyorsan feloldják a teremben bujkáló feszültséget.

Még néhány perc és érkezik az előétel, azután a leves és a főfogás. A desszert előtt pedig a Botafogo Táncegyüttes lép színpadra meghökkentően összekomponált zenéivel, látványos koreográfiáival. A vacsora végeztével felcsendülnek Orosz Zoltán világhírű harmonikaművész francia és délszláv játékai, amelyeket Bardóczy Attila dalai töltenek meg. A műsor bár színvonalas, a vendégsereg már a saját tánclépésein gondolkodik. Így hamarosan kezdetét veszi a nyitótánc, egy csodálatos bécsi keringő. Még néhány ütem és az egész terem táncra perdül. Még jó, hogy elég nagy a tánctér! Zenészeink, az Abrakazabrák értik a dolgukat, de hol az átmenet a keringő és a buli között? – kérdezem én, mire azt mondják, ne aggódjak annyit!... Éjfél körül egyre jobban várjuk Vukán György művész úr színpadra lépését. A zongora bekészítve, a figyelem oda összpontosul. Negyed óra lélegzet-visszafojtva – igen nagy idő, de fel sem tűnik. Már csak a tombolahúzás van hátra értékes nyereményekkel (a kedvenc szám a nem létező 6-os…), valamint az éjféli büfé kínálatát lehet végigkóstolni és folytatódhat tovább a táncos mulatság.

Mosolygós arcok, vidám emberek jönnek ki a bálteremből, a hölgyeket egy-egy szál rózsa kíséri hazáig. Talán mindenki jól érezte magát, és a szervezők szívéről is legördülhet a Várhegy egy darabja…

Mondják, az idő megszépít mindent. Vagy talán valóban jól is sikerült? Ezt reálisan csak Önök, kedves báli vendégek, kizárólag Önök állapíthatják meg, hiszen minden részletét a közvetlenül érezhették, megtapasztalhatták. Nagyon kíváncsi vagyok a benyomásaikra, ezért kérem, írják meg az első Semmelweis Bállal kapcsolatos észrevételeiket! Azt, hogyan érezték magukat, tetszettek-e a műsorszámok, jól játszott-e Önök szerint a zenekar, ízlett-e a vacsora, és elégedettek voltak-e a szervezéssel?

Bízom benne, hogy jövőre is szívesen jönnek immár a második Semmelweis Bálra!

Tamás Anikó