EZ AZ ÍRÁS CSAK WEBEN OLVASHATÓ!

Urai László

Urai László angiológus, egyetemi tanár, a Magyar Angiológia Társaság elnöke huszonegy évvel ezelőtt, 1987. április 5-én hunyt el. Eredetileg Ungárnak hívták, azonban orvossá avatása előtt Uraira magyarosította nevét. 1920. november 10-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Zrínyi Miklós Reálgimnáziumban végezte és 1938-ban érettségizett. Azután beiratkozott a Budapesti Orvostudományi Egyetemre, 1944-ben az utolsó szigorlata előtt munkaszolgálatra hívták be, majd az év végén Németországba deportálták és november 27-től 1945. május 4-ig a mauthauseni koncentrációst táborban szenvedett. Szabadulása után az alpesi vadászlaktanya kórházában segédkezett a betegek kezelésében. Hazatérése után letette utolsó szigorlatát és szeptember 3-án orvosi oklevelet nyert.

Első munkahelye az I. sz. Belklinika volt, ahol kezdetben, mint díjtalan gyakornokként, majd díjas demonstrátorként és később tanársegédként dolgozott 1950-ig. A klinika igazgatója, Rusznyák István akkoriban Magyarország egyik legnevesebb belgyógyászának számított. 1944-ben őt is deportálták, de a szegedi katolikus egyház, valamint az egyetemi hatóságok nyomására Ausztriában leszedték a vonatról és visszahozták Magyarországra. A későbbi hónapokban kollégái bújtatták Pesten. Rusznyák osztályán Urai László 1950-ben belgyógyász szakorvosi képesítést szerzett. Az év végén prof. Gömöri Pált bízták meg az újonnan szervezett III. sz. Belklinika vezetésével, aki osztályvezető tanársegédi beosztásban Urait is magához kérte.

1956 tavaszán hosszabb időt töltött a prágai Keringési Kutató Intézetben, ahol az angiológia kérdéseit tanulmányozta. 1958-ban Gömöri professzorral együtt a II. sz. Belklinikára helyezték át adjunktusi rangban. 1961-ben egyhangú igennel az orvostudományok kandidátusává nyilvánították. Értekezésének címe: ”A diffúz scleroderma (progressiv systemás sclerosis) egyes visceralis vonatkozásairól” volt. 1966-ban Gábor György professzor lett a későbbi Kardiológiai Tanszék, a IV. sz. Belklinika vezetője, és kérésére Urai is odakerült docensi rangban. Ezután a Kardiológiai Tanszéken működött különböző beosztásban. 1967-ben a Moszkvai Akadémiai Sebészeti Intézetben volt tanulmányúton. 1971-ben Liege-ben (Belgium) plethysmographiás mérési módokat tanult. 1973-ban a nagy angiológiai központokat látogatta Zürichben, Bernben és Baselben. 1976-ban Párizsban prof. Delbarre klinikáján a scleroderma visceralis diagnosztikai problémájával foglalkozott, s végül 1978-ban Hollandiában – elsősorban prof. Van Andelnél – a percutan transluminális desobliteratió technikáját tanulmányozta. Gábor György halála után, 1981-ben Urai Lászlót az angiológia egyetemi tanárává nevezték ki, s ebben a minőségben dolgozott élete végéig.

Prof. Urai igen sokoldalú tudományos tevékenységet fejtett ki: kutató munkásságának központjában az angiológia és az autoimmun betegségek voltak és élete utolsó éveiben jelentős haemoreologiai vizsgálatokat végzett. Mindezen kutatási területekről nagyszámú előadást tartott hazai, valamint nemzetközi kongresszusokon. Tudományos dolgozatai a magyar és külföldi szaklapokban jelentek meg. Számos könyvrészlettel gazdagította az orvosi irodalmat. Ezek között említem az 1985-ben megjelent ”Artériás, vénás és nyirokér megbetegedések diagnózisa” című munkát.

1951-től rendszeresen tantermi előadásokat, 1964-től az angiológia és a kollagén megbetegedések tárgyköréből speciális kollégiumot, és az OTKI szervezésében angiológiai továbbképző előadásokat tartott. Belgyógyászatból államvizsgáztatott, kollokváltatott, és időszakosan meghívott vizsgáztató volt a TMB kandidátusi (angiológia) vizsgáin. Mint szervező hatalmas energiával dolgozott az érbetegek országos integrált ellátásának és gyógykezelésének megalapításáért. A Magyar Angiológia Társaság keretében az angiológiai központok szorosabb együttműködése érdekében dolgozott. előbb szervező titkárként, majd 1983-ban elnökké választották.

Aktív tudományos munkássága folytán nemzetközi vonatkozásban is az angiológia kiemelkedő szaktekintélyének ismerték el. Tagja volt a Magyar Belgyógyász Társaság vezetőségének, elnöke az Országos Belgyógyászati Intézet Angiológiai Munkacsoportjának, 1982 április 15-én kinevezték az Országos Érsebészeti Intézet Szakmai Kollégiuma tagjává, s beválasztott tagja lett a Kardiológia és Arteriosclerosis, valamint az Orvostörténeti Társaságnak. Elnöke volt a nemzetközi Angiológiai Unió Igazgató Tanácsának és elnöke, az 1984-86 időszakban, a „Working Group of Pripheral Circulation of European Society of Cardiology”-nak.

Széles körű általános műveltséggel rendelkezett, szoros baráti kapcsolatban élt a pesti művészvilággal. Szeretetre méltó, barátságos ember volt, akit ismerősei egyszerűen „Paxi”-nak hívtak.

1985-ben Soltész emlékéremmel tüntették ki.

A külföldön élő magyar származású orvosok nevében tisztelgek emléke előtt halálának 21. évfordulóján.

Dr. Emed Alexander
Haifa, Israel