EZ AZ ÍRÁS CSAK WEBEN OLVASHATÓ!

Egyre közeledünk ahhoz a pillanathoz, amikor birtokba vehetjük egyetemünk új Oktatási Centrumát. Nem volt egyszerű az idáig vezető út. Erről a legtöbbet alighanem dr. Kopper László professzor tudna mondani, aki az elsők között álmodta meg az épületet, és általános rektorhelyettesként tavaly nyárig nagyon sokat tett a megvalósulásáért.

–  A történet csaknem tíz éve, még az egyetemi integráció előtt kezdődött. Amikor már egyre világosabban látszott, mely intézményeket érint majd az összevonás, ráadásul régóta tudtuk azt is, hogy nem kerülhetjük el intézeteink elköltöztetését a Puskin utcából, gondolkozni kezdtünk azon: hogyan alkalmazkodhatnánk legjobban a megváltozó helyzethez – meséli Kopper professzor. – A felvetődött ötletek az integrációval váltak komolyabbá, mert mint újjáformált egyetemnek az akkreditálás egyik feltételeként fel kellett mutatnunk az elképzelt nagyberuházásokat is megjelenítő Intézetfejlesztési Tervet. Ebben az akkori Egyetemi Tanács egy bizonyos prioritást állított fel.

Érveket átgondolva

–  Melyek voltak ezek? Felsorolná a leglényegesebbeket emlékeztetőül?

–  Első pontként foglaltuk az Intézményfejlesztési Tervbe a karként hozzánk került Egészségügyi Főiskola második ütemének megoldását, mivel már eldöntődött, hogy a Vas utcai kórház helyére költöznek, és a minisztérium támogatása az első ütem után a másodikra is biztosnak látszott. Második helyen szerepelt az Oktatási Centrum megálmodása, melynek megvalósítását főleg az egyetemi épületek rendkívüli szétszórtsága indokolta. Mellette szólt érvként még, hogy ide kerülhet a mostani Puskin Tömb, sőt a Klinikai Kísérleti és Humán Élettani Intézet is – előre vetítve ezzel a Külső Klinikai Tömb későbbi átalakításának esélyét. Az sem volt mellékes, hogy reményeink szerint az új központot már a 21. század követelményeinek megfelelően alakíthatjuk ki úgy, hogy azok a graduális oktatás mellett, a posztgraduális és az élethosszig tartó képzéseket is kiszolgálják. Ugyancsak az elképzelések közé tartozott, hogy érdemesebb lenne a GYTK-t szintén ideköltöztetni, mert eléggé gazdaságtalannak látszott a Hőgyes Tömb állandó rekonstrukciója. A terv harmadik pontjában fogalmazott meg a FOK integrációja, még nem tudtuk ugyan, miképpen birkózunk meg ezzel a feladattal, de azt igen, hogy mindenképpen szükséges a változtatás, hiszen áldatlan állapotok között működtek a kar egységei. Nos, ezeket gondoltuk akkor a legfontosabbaknak, de más célok is megfogalmazódtak. Természetesen meg kellett indokolnunk, hogy az Intézményfejlesztési Tervbe foglaltak mennyire szolgálják az integrált egyetem akadémiai céljait, az oktatást, a kutatást és a klinikai aktivitást. Ez utóbbival kapcsolatban nem volt mindig egyértelmű a bírálók álláspontja, hol azt kérték, hogy vegyük bele a gyógyítást is, hol azt, hogy mégsem. Végül aztán a minisztérium elfogadta az Intézményfejlesztési Tervet és így elkezdődhetett a beruházási tervek készítése, amelyekben már elég részletesen kellett feltüntetni a bútorzattól kezdve a gépészeti és egyéb felszerelésig az összes költséget.

–  Milyen formában képzelték el az építkezés finanszírozását: világbanki hitelből, vagy PPP konstrukcióval?

–  Ha jól emlékszem akkor már világbanki hitel nem állt rendelkezésre, ezért merült fel a PPP, ami akkor még elég új megoldásnak számított Magyarországon. Nem kristályosodott még ki teljesen, hogy ki mit ért az állam és a magántőke kapcsolatán, kinek mi a felelőssége, milyen futamidőre vállalhatnánk ezt a fajta finanszírozási formát, stb.

Telekszerző körúton

–  Az Intézményfejlesztési Terv megalkotásakor már tudták, hol épül majd meg az Oktatási Centrum?

–  Nem. Annyit azért tudtunk, hogy a jelenlegi egyetemi épületekhez közel kell lennie.

–  Hogyan sikerült rábukkanni a megfelelő telekre a Tűzoltó utcában?

–  Hosszasan keresgéltünk a környéken, s nagyon sokat tárgyaltunk a szóba jöhető lehetőségekről főleg a VIII. és IX. kerületi önkormányzattal. Először úgy nézett ki, hogy a Neurológiai Klinika előtti nagy telekrész alkalmas lenne az Oktatási Centrumnak, mivel, mondhatni, egy légtérben van a Külső Klinikai Tömbbel. Ám ennek birtoklásáért nehezen teljesíthető feltételeket kellett volna kielégíteni. Ezért került sor az Üllői út másik oldalának szemrevételezésére. Ezzel párhuzamosan felvetődött az egyetem vagyonkezelésében lévő Markusovszky téri ingatlan hasznosítása, de mert ott csak nagyon szűkösen és számos megoldandó műszaki problémával építkezhettünk volna, inkább cserelehetőségként gondoltunk rá, miként az Orczy-kertben lévő területeinkre is. A Tűzoltó utcában előbb az egykori Laborművek helye került szóba, de a tulajdonosa teljesíthetetlen követelményeket támasztott. Közben változott a két érintett kerület városrész-fejlesztési koncepciója is, s temérdek megbeszélés, egyeztetés után sikerült megállapodni abban, hogy a Markusovszky téri ingatlanunkért cserébe megkapjuk a jelenlegi Tűzoltó utcai telket, erre még a Főpolgármesteri Hivatalnak is rá kellett bólintania. Ráment pár évünk, mire révbe értünk.

–  Voltak a telken házak?

–  Néhány földszintes építmény, a helyi önkormányzat bontatta el, számunkra így volt az előnyösebb. És tavaly végre elkezdődhetett az építkezés.

–  Eredetileg, mint utalt rá, az Oktatási Centrumba képzelték el a Gyógyszerésztudományi Kart is…

–  Igen, az építési tervek engedélyeztetésekor még így volt. Ám ahogy az évek előrehaladtak, az építkezés költségei nőttek, a minisztérium és az egyetem anyagi lehetőségei viszont nem, ezért néhány ponton szerényebbre kellett venni a megvalósítást.

–  Dr. Ivády Vilmos gazdasági főigazgató – ahogy a vele nemrég készült interjúban nyilatkozta – nem tartja kizártnak, hogy a GYTK mégis megkapja majd a neki ígért épületszárnyat a jövőben.

–  Ez csak pénzkérdés, eleve úgy végezték az alapozási munkákat, a közművesítést, egyebeket, hogy a szóban forgó részt bármikor hozzá lehessen építeni. Az eredeti tervek tartalmazzák ezt a lehetőséget.

Meglódult fantázia

–  Milyen stádiumban volt az építkezés, amikor tavaly júliusban leköszönt a rektorhelyettesi posztról?

–  Akkorra jogilag, pénzügyileg lényegében sínre került a dolog. Megvolt a nyertes terv, megtörtént az alapkőletétel, és a kivitelező fölvonult a telekre. Már tavaly tavasszal visszafordíthatatlanná vált a folyamat. Legalábbis ezt gondoltuk.

–  Professzor út nem kevés részt vállalt ebben az ügyben. Hogyan emlékezik vissza erre az időszakra, milyennek látja azokat az éveket?

–  Megálmodni, létrehozni valamit – amiről úgy gondolja az ember, hogy hasznos annak a közösségnek, azoknak a munkatársaknak, akikkel együtt tölti el az életét – mindig felemelő érzés. Ismert Nádasdy Kálmán mondása: nagyot kell álmodni, fiam, kicsit a cseléd is tud. Hát mi nagyot álmodtunk. Látom magam előtt a hitetlenkedő tekinteteket, amikor a Puskin Tömbben először tártuk a vezetők elé az oktatási épület ötletét. Meglódult a fantáziánk, mindenki belelkesült, holott igen csekély realitása volt akkor ennek az elképzelésnek. Emlékszem hányszor álltunk úgy fel a minisztériumi tárgyalóasztaltól, hogy minden remekül megy, repül velünk a világ, aztán kiderült, hoppá, ez mégsem így van. Eszembe jut, amikor a teljes patthelyzetben a IX. kerületi polgármester összehívta a képviselőtestületet, s nekem ki kellett állnom eléjük és meggyőzni őket arról, hogy micsoda nagyszerű dolog lesz, ha éppen ebben a városrészben épül meg ez az egyetemi beruházás. Voltak sikerélmények és reménytelenségben eltöltött napok, hetek, melyek elviseléséhez azért erőt adott, hogy közben haladt előre a FOK-épület ügye – az sem volt csekély álmodás – meg a NET-fejlesztés. Ha ezek sikerültek, miért ne történhetne meg ugyanez az Oktatási Centrummal is? Ezért aztán nem adtuk fel. A többes szám nagyon sok kollegát jelent, elsősorban az egyetemi vezetést, hiszen az Oktatási Centrum, hasonlóan más nagyberuházásokhoz, hosszú időre kemény anyagi kötelezettségvállalást jelent.

Újjászületett intézet

–  És úgy tűnik, megérte a sok küzdelem. Mindemellett Ön még igazgatósága alatt az I. sz. Patológiai és Kísérleti Intézetet is rendbe hozatta. Szép példát adva arra, hogyan lehet lakhatóvá és mégis esztétikussá varázsolni egy ilyen régi épületet.

–  Hát, az egyetem nem szégyenkezhet miatta. Mindenki azt gondolta, hogy rektorhelyettesként, közel a tűzhöz, majd könnyen pénzhez jutok. Ezzel szemben lényegében mindenfajta egyetemi hozzájárulás nélkül oldottuk meg a felújítást. Kezemre játszott, hogy életveszélyesnek kellett nyilvánítani az épületet, omlott a külső vakolat, s erre hivatkozva az első nagyobb pénzösszeget meg tudtuk szerezni a minisztériumtól. Némelyik munka még tervezési stádiumban volt, amikor átadtam utódomnak, Matolcsy Andrásnak a stafétabotot, s van olyan is, amelyik már az ő irányításával fejeződött be vagy akörüli állapothoz érkezett. Aztán új elképzelések születnek, a régiek változnak, ahogy az idő múlik, s mennek tovább előre a dolgok… Amennyire tudok, és ha szükség van rám, szeretnék továbbra is segédkezni az intézet és az egyetem fejlődésében.

Tolnai Kata - Tóth Andrea