Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2008/8. szám | Előző cikk | Következő cikk
Semmelweis Egyetem · IX. évfolyam 8. szám · 2008. június 20.

Húszéves a Mozsonyi Sándor Alapítvány

blank

Április 18-án a Hőgyes tanteremben rendezték meg a Gyógyszerésztudományi Kar legrégebben működő alapítványának jubileumi tudományos ülését. Az elnökségben dr. Noszál Béla, a GYTK dékánja, dr. Görög Sándor és dr. Magyar Kálmán akadémikus urak, valamint dr. Klebovich Imre, a Gyógyszerészeti Intézet igazgatója foglaltak helyet. Dr. Stampf György, a Mozsonyi Sándor Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a vendégeket, majd Noszál dékán úr méltatta az alapítvány működését. Az alapítvány húszéves működése alatt összesen 419 pályadíjat osztott ki, összesen 7 483 200 Ft értékben a gyógyszerészhallgatók, a PhD hallgatók és az oktató gyógyszerészek között. Dr. Klebovich Imre professzor úr emlékezett meg Mozsonyi professzorról, a Gyógyszerészeti Intézet, valamint a Gyógyszerésztudományi Kar alapítójáról.

A tudományos programban a GYTK hat intézetéből egy-egy fiatal kutató számolt be szakmai eredményeiről. Egy kivételével minden előadót – és egyben egykori Mozsonyi-díjast – az intézetek vezetői jelöltek ki, míg az Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet részéről előadásra dr. Zelkó Romána igazgató asszonyt a kuratórium kérte fel, aki az amorf polimer segédanyagok fizikai öregedéséről beszélt. Balogh Balázs, a Szerves Vegytani Intézet munkatársa az ?2-adrenoceptor agonista vegyületek QSAR modellezéséről számolt be, a Farmakognózia Intézetből Blazics Balázs a szemvidítófű fitokémiai vizsgálatában elért eredményeit ismertette. Dr. Budai Marianna a Gyógyszerészeti Intézetből a Nano-szállítórendszerek problematikáját mutatta be, dr. Tábi Tamás a Gyógyszerhatástani Intézetben folyó munkáról, a transzkripciós faktorok aktivitásának kapilláris elektroforézis-vizsgálatáról tartott előadást. Dr. Völgyi Gergely a Gyógyszerészi Kémiai Intézet képviseletében „Új, fordított fázisú vékonyréteg kromatográfiás rendszerek kidolgozása semleges molekulák log P becslésére” címmel tartott előadást. Minden beszámoló nagy tetszést aratott, mert igazolták, hogy a kar intézeteiben magas színvonalú, eredményes tudományos kutatómunka folyik.

A tudományos program után a Gyógyszerészeti Intézet lépcsőházában található Mozsonyi-domborműre Vajdáné dr. Benedek Veronika nyugalmazott egyetemi adjunktus helyezte el a megemlékezés koszorúját.

A Mozsonyi Alapítvány és a tudományos ösztöndíjasok neve húsz évre visszamenően megtalálhatók a www.gytk.sote.hu címen az „Alapítványok” menü alatt.

BMD

Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2008/8. szám | Előző cikk | Következő cikk