Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2008/5. szám | Előző cikk | Következő cikk
Semmelweis Egyetem · IX. évfolyam 5. szám · 2008. április 14.

Egy gazdag életút

blank
blank
20080514.jpg

Istvánfi Csaba

Prof. emeritus Istvánfi Csaba (Testnevelési és Sporttudományi Kar) testnevelő tanári diplomáját 1958-ban, kosárlabda szakedzői oklevelét 1967-ben vette kézhez. Az ELTE Bölcsészettudományi Karának Pszichológia Szakán 1967-ben végzett, majd 1973-ban summa cum laude minősítéssel doktorált. A pszichológiai tudomány kandidátusa fokozatot 1981-ben nyerte el.

Pályafutását a 36. sz. Bokányi Dezső Ipari Szakmunkásképző Intézet testnevelő tanáraként kezdte, mely tevékenységével párhuzamosan eredményesen működött kosárlabda edzőként is. 1969-től a TF oktatója, a Testnevelés-elmélet és Pedagógia Tanszék munkatársa főiskolai adjunktusként. Az edzéselmélet és módszertan, majd a mozgástanulás- és szabályozás tantárgyakat tanítja. 1978-óta docens. Ugyanebben az évben tanulmányi-rektorhelyettes lett, mely megbízatását 1981-ben újabb három évre meghosszabbították.

1984-ben egyetemi tanárrá nevezték ki és megbízást kapott a rektori teendők ellátására. Irányításával vált (1985-ben) a TF itthon és külföldön elismert egyetemmé. Rektorsága alatt a szakmailag megalapozott és körültekintően előkészített döntései nemcsak az Alma Mater iránti tiszteletét és szeretetét tükrözték, de elősegítették a képzés korszerűsítését, beleértve a képzési tartalom megújítását, az oktatási infrastruktúra megteremtését is. Jelentős szerepe volt a kiemelkedően fontos, nagy jelentőségű hazai és nemzetközi kapcsolatrendszer fejlesztésében. Tette ezt igen nehéz pénzügyi körülmények között úgy, hogy a TF-nek nem voltak számottevő anyagi problémái. A szakmai kihívásokra mindig nyitott, széles látókörű, rizikót is vállaló, menedzsertípusú vezető volt. Rektori megbízatását 1989-ben újabb öt évre hosszabbították meg. Rektorsága alatt ellátta a TF életében nagy jelentőségű TFSE elnöki tisztét is, de nem szakadt el kedves sportágától sem. 1979 és 1994 között a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének szakmai alelnöke volt. Angol és magyar nyelven ma is tanít.

Oktató-nevelőmunkája mellett tevékeny szerepet vállalt és vállal a hazai testkulturális élet különböző területein. Bizonyítja ezt a Nemzeti Sporttanácsban, valamint a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Tanácsban betöltött tagsága, a Magyar Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottsága által felkért szakértőként végzett tevékenysége, valamint a Magyar Olimpiai Bizottsági tagsága. E minőségében 1998 és 2002 között vezette a „SIDNEY 2000” és az „ATHEN 2004” elnevezésű tehetség-menedzselési programokat, melyekben 27 sportág 267 versenyzőjének teljesítmény-élettani, antropometriai és biomechanikai felmérését irányította. A MOB „Életút Program” igazgatójaként az olimpiai kerettagok továbbtanulásának támogatásával foglalkozik és több mint 24 felsőoktatási intézménnyel áll szerződéses kapcsolatban e fontos feladat eredményes megoldása érdekében.

Szakirodalmi munkássága is figyelemre méltó. „Stratégia és taktika” című tankönyvfejezete a mai napig alapvető munkának tekinthető (dr. Nádori László „Az edzéselmélet módszertaná”-ban jelent meg 1986-ban), TF jegyzet az angol nyelven íródott „Training Theory and Methodology” (1997), a „Gondolatok a sporttudományról” (Kalokagathia, 2000 1-2. szám), a „Mozgástanulás, mozgáskészség, mozgásügyesség” (2004) – mely nemcsak a versenyzői utánpótlás nevelőedzőinek hasznos segítőtársa, hanem az iskolák testnevelő tanárainak is –, valamint a „Nevelés, testnevelés, sport” (Kalokagathia, 2004 1. szám).

Kitüntetései: Az Amerikai Egyesült Államok Sportakadémiájának (Distinguished Service Award) kitüntetése (1990), Pro Universitas-díj (1994), a Slippery Rock Egyetem (Pennsylvania, USA) díszdoktori címe (1997), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1998), Kerezsi Endre-díj (2001), hetvenévesen, a 2005 évi Semmelweis Napon pedig a „Pedagógus Szolgálati Érdemérmet”, a „Népegészségügyi Tudományos Társaság Emlékérmét” vehette át, mely megszolgált elismeréseket az egyetem professzor emeritus címe és a TF arany pecsétgyűrűje koronázta meg.

Kondor Endre

 
Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2008/5. szám | Előző cikk | Következő cikk