Ivády Vilmos főigazgató

Nem ígér az ideinél könnyebb 2008-as esztendőt dr. Ivády Vilmos gazdasági főigazgató, de azért lát néhány bíztató jelet. S az ilyentájt szokásos évzáró-évindító beszélgetésünk során a tőle megszokott őszinteséggel avatja be olvasóinkat egyetemünk pénzügyeibe, gazdálkodásába, és a várható kilátásokba.

– Úgy hírlik, hogy főhatóságunk, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) hároméves költségvetés készítésében gondolkodik. Mennyiben jelentene ez változást az egyetemnek?

– Eléggé valószínű, hogy az OKM áttér a hároméves költségvetés készítésére, nemrég kaptunk tőlük egy ilyen tartalmú megállapodás-tervezetet. Minket különösképpen nem zavarna ez a változás, hiszen az egyetem úgynevezett vezetői költségvetését azután is minden esztendőben összeállítjuk, és az OEP-től jövő bevételünket is évente kapnánk. Csupán a főhatósággal kötünk majd olyan egyezséget, hogy ezen új alapelvek szerint finanszíroznak bennünket három évig.

Bevételek alakulása

– Talán jobb is lenne ez a megoldás, mivel így három évre előre tudnak tervezni.

– Valóban, ez jelenthet valamifajta előnyt. Ugyanakkor rosszabb is lehet a helyzetünk, mert vannak a gazdálkodásunkban olyan elemek, amelyek kimenetelét most még nem látjuk. Ilyenek például a költségvetés kisebb hányadát meghatározó, úgynevezett teljesítmény indikátorok. Közéjük tartoznak, többek között, a végzett hallgatók elhelyezkedésével vagy a tudományos kutatással, illetve a gazdálkodással kapcsolatos feladatok. Ezeket mi választjuk ki az indikátor-listáról – ebben az OKM megengedő –, és ha az említettekben az adott tárgyévben a bázisévhez képest javulás mutatkozik, akkor ennek megfelelő mozgó összeget kapunk (a költségvetés ebből és a fix összegből áll össze). Nyilván minden egyetem a számára legkedvezőbb indikátorokat keresi meg, de akkor is számolni kell egyfajta bizonytalansággal, mert változhatnak a piaci és egyéb körülmények. Nem tudhatjuk, mi lesz jövőre. Ezért bármikor előfordulhat, hogy nem jól választjuk ki ezeket az indikátorokat, nem a kívánalmaknak megfelelően alakulnak a dolgok. Ennek folytán hároméves költségvetés esetén fennáll a veszélye annak, hogy a korábbi időszakhoz képest akár kevesebb mozgó összeget kaphatunk.

– Nem lesz módosításra lehetőség a három év során?

– Elképzelhető, hogy igen. Főleg azért, mert előzmény nélkül indul el ez az újfajta szisztéma. Egyfajta kísérletnek tekinthető, mely ha beválik, s marad ez gyakorlat, akkor majd a rákövetkező három évben lesz számon kérhető, és akkor kristályosodik ki teljesen. Ezért a jelenlegi tervezési folyamatainkban egyelőre még nem kap lényeges szerepet. Tudniillik mi már tudjuk, hogy az OKM költségvetéséből mennyi pénzt kapunk jövőre.

– És mekkora lesz ez az összeg?

– Nominál értékben (az inflációs növekedéssel nem korrigálva) körülbelül három-hat százalékkal kapunk többet, mint az idén. Az OEP-től járó bevétel pedig valószínűleg 2008-ban megegyezik az ez évi összeggel. S, mint már említettem, továbbra is egy évre tervezünk. Az egyetem belső élete, működése, a keretgazdálkodás az OKM elgondolástól még nem változik meg. Eddig is kétféle költségvetést készítettünk. Az oktatási tárca lebontva megadta nekünk, hogy mennyi bevételünk lesz, amit aztán az élet rendszeresen „felülírt”. Ezért aztán a funkcionális költségvetés mindig eltér az egyetemi költségvetéstől. Ám ez nem baj, a lényeg, hogy a végszámok, a bevétel és a kiadás összege, mindkettőnél megegyezzen. A belső tartalmat azonban – hogy a bevételt miképpen osszuk el a keretekre, és ezeken belül milyen módon gazdálkodunk – már mi döntjük el.

– Hol tartank a jövő évi egyetemi költségvetés tervezésében jelenleg?

– Az utóbbi időszakban arra koncentráltunk, hogy az évet likviditási szempontból jól zárjuk. Ez volt a legfontosabb, ugyanis november 30-ig újabb jelentésben kellett a kincstárnak bizonyítanunk, hogy azok az átmenetinek vélt javulások – melyeket a nyáron már igazoltunk – tartósan fennállnak. Ha ezt ők is így látják és elfogadják, akkor a felügyeletük, illetve kincstári biztos nélkül vághatunk neki a következő esztendőnek. Az adatok ismeretében azt jósolnám, hogy ez így lesz. Jók a számaink. Naponta követem a bevételünk, a bankszámla-egyenlegünk, a lejárt szállítói állomány alakulását, s az előző esztendőhöz képesti összehasonlítását. És azt látom, hogy közel ugyanannyi pénz van a bankszámlánkon, mint tavaly ilyenkor, a lejárt szállítói tartozásunk viszont csak egyharmada, a nem lejártaké pedig hasonló az 2006-os év azonos időszakában mért állománnyal.

Bizonyos javulás

– Ez azt jelentené, hogy egyharmaddal jobban állunk a kifizetetlen számlák kiegyenlítésében?

– Nem teljesen. Azt mondanám inkább, hogy csökkenő bevételek és növekvő költségek mellett a tavalyinál egy picikét jobban állunk. Azért fogalmazok így, mert valamicskét ugyan tudtunk változtatni a szállítói állomány struktúráján, ám ezt azért még nem kiabálnám el. Ha csak egy-két milliárd forint nem érkezik be időben – például késnek az év végére várt pályázati pénzek vagy a minisztérium később utalja a rezidensképzés után járó összeget, ilyesmi előfordulhat –, akkor megint csak szembe kell nézünk a most még lejáratlan, de akkor már lejárt számlatömeggel. Az effajta mozgások igencsak befolyásolják az év végi zárószámokat, tehát nagyon kényes ez az egyensúly. Az viszont jó jel, hogy van maradvány a rendszerben, a szervezeti egységek nem élték fel az összes keretüket. Nem tudom ugyan, hogy mennyit költenek még az év hátralévő részében. Reménykedem, hogy nem túl sokat, mert megígértük – erre szenátusi határozat van –, hogy az idén képződő maradványokat nem vonjuk el tőlük, hanem átvihetik a következő esztendőre. Ezért senkit nem ösztönöznék a fölösleges költekezésre, inkább arra bíztatok, hogy készüljön föl 2008-ra és tartalékoljon. Így ha akkor kevésnek bizonyul a kerete, kiegészítheti a maradvánnyal. E kettő együtt vélhetően elég lesz a szervezeti egységek működésére. Itt jegyzem meg, hogy eddig úgy vittük át a maradványokat egyik évről a másikra, hogy nem volt hozzá fedezetünk, mert a tárgyévben képződő bevételeket az utolsó forintig fölosztottuk. Ennek folytán lényegében csak a keretet hoztuk át a következő évre, a hozzá szükséges pénzt nem.

– Ez hogyan lehetséges?

– Úgy, hogy vannak fedezetlen kötelezettség-vállalások. Mi a rendszert, ugye, másfél milliárd forintnyi hiánnyal terveztük az idén. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben több keretet osztottunk ki, mint amennyi bevétellel számolni tudtunk.

Szükséges manőver

– Akkor ez a másfél milliárd most hiányzik?

– Igen, ezt szanálni kell a rendszerből. Ha tavaly ezt megtesszük, akkor csődbe mentünk volna. Azzal a technikával azonban – hogy a várható bevételnél több keretet engedtem kiosztani – meg lehetett menteni az egyetemet. Erre mondhatják azt, hogy nem szabályos gazdálkodás, nem felel meg az államháztartási törvénynek. Ám az sem felel meg, hogy a feladat gazdája nem adja oda a feladat ellátójának a szükséges forrást.

– Miközben a feladatot mégis teljesíteni kell.

– Így van. A beteget nem csupán a teljesítményvolumen-korlát (TVK) határáig kell ellátni, mert ott van még a területi ellátási kötelezettség is. Ez pedig magasabb szint, nagyobb feladat, viszont pénzt ehhez csak a TVK szintjéig adnak. Ilyen helyzetet nem lehet úgy megoldani, hogy mindenkinek megfeleljünk. Ezért van ez a fajta áthúzódó, úgymond, fedezetlen keret.

– Miképpen lehet ezt a rendszerből eltüntetni?

– Az egyik elképzelés, hogy a szolidaritási alapba befizetett összegből (ez az OEP bevételek 10, az OKM bevételek 3, és az egyéb bevételek 10 százaléka) levonjuk ezt a fedezetlen maradványt, és ennyivel kevesebbet osztunk ki kiegészítő keret címén. Ezáltal az ideihez képest csekélyebb összeggel tudjuk majd jövőre kisegíteni azokat a szervezeti egységeket, melyeknek kisebb a bevételük. Ily módon alacsonyabb a bevétel alapú keretük is. Ezért mondom, hogy mindenki gazdálkodjon jól a maradványával, mert szüksége lehet rá a 2008-as működéséhez.

Forrásteremtés nélkül

– A szervezeti egységek mikor kapják meg a kereteiket? A HBCS-igényeiket már bejelentették, ennek elosztása már folyik.

– Amióta ebben a székben ülök, azóta mindig a január végén befejeződő költségvetési tárgyalások után határozzuk meg a kereteket, és a februári szenátusi ülésen fogadjuk el azokat. Korábban ezt megtenni fizikai lehetetlenség, mert nincsenek meg hozzá a szükséges adatok, számok. A februári döntésig a szervezeti egységek ideiglenes keretekből – az idei keretek egy meghatározott százalékából – gazdálkodnak.

– Lesz-e akkora TVK és HBCS-mennyiség jövőre, mint amennyivel az idén dolgozhattak a klinikák?

– Az egészségpolitikával kapcsolatos nyilatkozatokból meg az eddigi ígéretekből az szűrhető le, hogy globálisan az ideivel azonos nagyságú bevételt kapunk jövőre. A külön juttatásokat – ezekből az év folyamán bizonyos időközönként különböző összegeket adtak – beépítik a finanszírozásba. Ha ezt nem teszik meg, akkor jövőre vagy kapunk ilyen címen pénzt, vagy nem.

– A már látható számok ismeretében milyen év elé nézünk, Ön szerint? Az idei esztendő nem volt könnyű…

– A jövő év sem lesz az, ezt már most mondom. Egyrészt, mert a bevételek oldalán nem számítunk jelentős növekedésre, másrészt a maradványok oldaláról nehezedő nyomást is kezelni kell. Jövőre kevesebb lesz a kiosztható pénz, mint amennyit megtermelünk. Az ország is így működik, adósságtörlesztésre megy el a nemzeti jövedelem nagy része, nem használható fel. A különbség az, hogy az egyetem hitelt nem vehet fel, ez a mi problémánk. Nem tudunk olyan forráshoz jutni, amivel egy-két évet áthidalhatnánk annak reményében, hogy a rákövetkező időszakban már javul a finanszírozásunk és vissza tudjuk fizetni a kölcsönt. S akkor a költségek emelkedését még nem is említettem, de hát mindenki tudja, hogy mennyire megnőttek az energia- és az élelmiszerárak, s ezek tovább gyűrűznek más területekre. Ezekkel az áremelkedésekkel nagyon nehezen tudunk boldogulni.

– Kompenzációra nincs mód, ugye?

– Bizonyos kiegészítésekre hajlandó az állam, de hogy miképpen teszi ezt majd a következő években – miközben az energiapiac liberalizálódik –, azt nem tudom. Ilyen szempontból tartok a jövőtől.

– Egy másik bizonytalansági tényező az új vagyongazdálkodási törvény. Felmérték már ennek hatásait? Tudható-e, hogy mi lesz, ha majd bérleti díjat kell fizetnünk?

– Nem a hatásait mértük föl, hanem megpróbálunk fölkészülni rá. Már gondolkodunk azon, hogy valamilyen bérleti díjat kellene megállapítani a szervezeti egységek számára az általuk használt négyzetméterek után, és összességében ugyanennyi összeggel csökkentenénk átlagosan a tőlük történő elvonás mértékét. Ezután a mostani helyzethez képest jobban járnak a takarékoskodók, azok a szervezeti egységek, amelyek négyzetmétereket szabadítanak fel. Egyelőre a klinikák azt jelezték, hogy nincs szabad területük, holott jelentős ágyszám-csökkentés történt. Kiforratlan még ez a téma, számos kérdést – például, hogy bérleti díj fizetése esetén kit terhel majd az állagmegóvás és felújítás – majd később kell tisztáznunk.

– Mint ahogy nyilván sok fejtörést okozó történés lesz még jövőre. Milyen kondíciókkal vág ennek neki az egyetem?

Áttörési remények

– Ami miatt, a sok nehézség közepette mégis bizakodhatunk, hogy az egyetem gazdálkodását alapvetően konszolidáltuk. Most már, ha kinyitunk egy szekrényt, talán nem esnek ki belőle csontvázak. Ezzel arra utalok, hogy sokáig különböző pénzügyi technikákkal kellett kényszerből tolni magunk előtt a fölhalmozódott belső adósságokat, a szállítói állomány növekedését. Év végén előleget kértünk, hogy az adott esztendőről kimutathassuk, magasabb az eredményünk. Sok ilyen, a valóságosnál jobbat mutató trükk van. Most nem akarunk egyikkel sem élni, nem akarunk kozmetikázni – legyen az eredményünk annyi, amennyi –, szerencsére a kormányzat sem kényszerít minket erre. Korábban minél magasabb maradványt kellett képezni év végén, most reális értéket kérnek. Ez nagyon korrekt dolog az oktatási tárcától… És most egy látszólag meglepőt fogok mondani: a 2008-as év – a kedvezőtlen kilátások ellenére is – bizonyos szempontból kedvező lehet az egyetem számára.

– Mire gondol?

– Arra, hogy ez az év áttörést hozhat abban, hogy az egyetem egyéb bevételeit megalapozó lépéseket megtehessük. Noha kezdetben még nem lesz számottevő jövedelmünk, de elindulhatunk az arra vezető úton azzal, hogy működésbe lendülhetnek a gazdasági társaságaink. Egyrészt bekapcsolódhatunk nagy innovációs programok kidolgozásába, profitorientált cégekkel pályázati programokban vehetünk részt kutatási termékek piacra dobása érdekében. Másrészt remélhetőleg áttörés lesz a betegellátásban is az úgynevezett magánellátás keretében, az erre alapított Semmelweis Egészségügyi Kft.-n keresztül. Erre már van példa ortopédiai területről. Elindult ez a folyamat, lassan majd bevételt is fog hozni. S ami nagyon jó e kft. tevékenységében, hogy alapvetően költség-finanszírozásra törekszik, a keletkező eredményt visszaosztja a benne résztvevőknek, ezáltal a mi orvosaink, nővéreink – akik szerződésben ott dolgoznak – többletjuttatásra tesznek szert.

– Vajon a több-biztosítós rendszerben kivel szerződnek majd az egészségpénztárak: az egyetemmel vagy/és a kft.-vel?

– Ez attól függ, hogy kap-e majd a kft. jogosítványt ehhez. Most az OEP-szerződés területi ellátási kötelezettséghez kötött. Ennek fennmaradása esetén ez a rendszer oszlik majd többfelé, s amelyik betegellátó bele kerül a jogosultsági körbe, azzal több biztosító is szerződhet. Amennyiben a jelenlegi gyakorlatot elveti vagy oldja a kormányzat – itt még nincs végleges döntés –, akkor elvileg a mi egyetemi kft.-nk is kaphat területi ellátási kötelezettséget. Belejelentkezik a rendszerbe, és a biztosítók vele is szerződhetnek.

Javuló gazdálkodás

– Erről vélhetően többet tudunk majd egy év múlva. Térjünk vissza arra, amit jelenleg ismerünk. Ennek alapján reménykedhetünk abban, hogy különösen nagy megrázkódtatás nélkül éljük túl a következő esztendőt?

– Én azért vagyok bizakodó, mert egyrészt sikerült véghez vinnünk bizonyos létszám-korrekciót, másrészt kezdenek egyre jobban gazdálkodni a klinikák és más szervezeti egységek. Úgy látom, tényleg odafigyelnek arra, hogy mire, hogyan költenek. S jóval kevesebb már azok száma, ahol, hogy úgy mondjam, még fejlesztésre szorul a minél hatékonyabb, takarékosabb működésért érzett felelősség. Természetesen, változatlanul segítünk a gazdasági vezetőknek, s az SAP rendszer is közvetíti számukra a választható jó lehetőségeket. Többségük él is ezekkel. Jól megtanulták az SAP működését. Vannak persze itt-ott anomáliák – időnként egyesek úgy érzik, hogy a belső szolgáltatások elszámolásánál pontatlanok vagyunk –, alapvetően azonban átlátható, jól használható a rendszer. S, ha most végiggondolok a beszélgetésünkben említettekre, arra, hogy ebben a nehéz évben idáig eljuthattunk, ennyit elérhetünk, akkor erősödik bennem az a meggyőződés, hogy megbirkózunk a 2008-as esztendővel is.

Tolnai Kata - Tóth Andrea