EZ AZ ÍRÁS CSAK WEBEN OLVASHATÓ!

Juhász-Nagy Sándor

Juhász-Nagy Sándor professzornak (1933. november 1.-2007. január 8.) a koszorúerek élet- és kórtanára vonatkozó kutatási eredményei, tudományos megállapításai közül mára jónéhány tankönyvi adattá vált, egy részük pedig közvetlenül is szolgálja a gyógyítást.

Korunk egyik legnagyobb élettanászának kutatói pályafutása a Debreceni Egyetem Went István által vezetett Élettani Intézetéből indult, ahol első és nagy szakmai visszhangot kiváltó eredményei születtek. Az ő nevéhez fűződik a koszorúeres szimpatikus innerváció modern felfogásának ma is érvényes első kidolgozása, melynek legfőbb eleme a koronáriák miokardiumtól független, saját érszűkítő beidegzésének bizonyítása volt. Az innerváció létét, központi idegrendszeri reprezentációját, szelektív aktiválhatóságát és funkcionális jelentőségét kutatótársával és barátjával, Szentiványi Mátyással együtt igazolták.

A következő nagy terület, az ischaemiás szívbetegség problémáinak kísérletes vizsgálata már a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Ér- és Szívsebészeti (akkor: IV. sz. Sebészeti) Klinikájához kapcsolódott, ahová a kiváló szívsebész, Kudász József hívta meg kutatónak 1966-ban. Ott önálló kutatórészleget szervezett, ami ma a Semmelweis Egyetem egyetlen „in vivo” szívműködés- és keringéskutató műhelyeként működik. Ebben a tudományos „fellegvárban” negyven éven át, élete utolsó évéig folytatta kutatómunkáját és nevelte az új kutató- és orvosgenerációkat.

Kiemelkedő eredményei közé tartozik, hogy az elsők között ismerte fel az ischaemiás és posztischaemiás szív ereinek módosult reaktivitását, a metabolikus éralkalmazkodás és a szívizom oxigénigénye közti kölcsönhatás „szétkapcsolódását”, s igazolta az ilyen állapotok kialakulásának veszélyét emberi szívműtétek során.

A sebészi szívizomvédelem fejlesztésére tanítványával, Papp Lajos professzorral kidolgozott egy, a műtőben is alkalmazható módszert: a szív vérellátását és anyagcsere-állapotát analizáló kvantitatív kardiotermográfiát. Eredményei rámutattak a műtét után újraindított szív működését fokozó szerek (katekolaminok) használatának potenciális károsító hatásaira. Ezek alkalmazásának visszaszorítása a műtéti halálozás ugrásszerű javulásában volt lemérhető.

A keringéskutatás számos további területén is fontos megállapításokat tett. Komplex kísérletes eljárással bizonyította, hogy a koszorúér-vénák felől az elégtelen vérellátású szívizomterületek ellátása jelentős mértékben, jótékonyan befolyásolható; kidolgozta a szívizomsejtek között lévő (szövetközti) folyadék összetételének vizsgálati lehetőségét a szívburokfolyadék analízise révén; feltérképezte az új típusú (peptiderg) kardiovaszkuláris szabályozás elemeinek hatásait és valószínű szerepüket a regulációban.

Az eredményekből 29 könyv és könyvfejezet, valamint 250-nél több teljes folyóirat-közlemény született, melyekre több mint 700 hivatkozás található az irodalomban.

Juhász-Nagy Sándor professzor kiváló tanítómester volt. Minden rátermett fiatal pályáját – nem csak közvetlen tanítványaiét – igyekezett előmozdítani bölcs, jóindulatú tanácsaival. Sok kutatót nevelt és indított el a pályáján. Szakmai útmutatása, az ismeretek átadása mindig úgy történt, hogy az a fiatalokat önálló gondolkodásra késztesse. Tanítómesterük mellett megkapták az önálló munkálkodás, kísérletezés lehetőségét is. Hatalmas tudása és ehhez társuló szeretete nagyon sok fiatalt vonzott műhelyébe. Félszáz diákkörös hallgató tanult az ő személyes irányítása mellett, akik kitűnő képzést kaptak és sok díjat nyertek munkáikkal. Az általa vezetett posztgraduális (PhD) programban több mint húszan szereztek fokozatot, szakmai segítségével 17 kandidátusi illetve MTA doktori értekezés készült el.

Professzori tevékenységének eredményességét tanúsítja az őt mesterének valló fiatalabb-idősebb szakemberek sokasága, akiknek többsége ma vezető állásokat tölt be hazai és külföldi orvosegyetemeken, kutatóintézetekben.

Legfőbb célja az új tudósgenerációk nevelése és a magyar tudományosság önálló létének megőrzése volt azon meggyőződését követve, hogy a nemzetközi értékrenddel összhangba hozott, de a hazai talajból kisarjadt – tehát eredeti – kutatómunka jelenti a legfontosabb feladatot a hazai tudományban.

Munkásság megbecsüléseként számos elismerést, köztük Szent-Györgyi Albert-díjat, Széchenyi-díjat, Semmelweis Emlékérmet, a Köztársaság Elnökének Érdemérmét és az MTA „Laureatus Academiae” kitüntetését kapta.

S hogyan szól életútjáról a tudós tanítómester? Röviden, egyszerűen.

„Tevékenységem a Semmelweis Egyetemen a szakmabeliek számára nyitott könyv. Tudományos munkám eredményeiről szakmai kurrikulumom bőséges áttekintést ad. Ezekről nincs mit írnom. Hogy aztán ezek mit érnek? – nem az én dolgom eldönteni. Talán egyik-másik beépül, mint apró tégla (vagy malterdarab) a tudás építményébe, s ott marad akkor is, mikor a kőművesre már senki sem emlékszik. Ez így van rendjén.

Ami felhőtlen jó érzéssel tölt el: az a sok fiatal (s ma már nem is fiatalok sokan!), akiknek elindításában segédkezhettem. Külsődleges jegyeként ennek megszületett számos kandidátusi és PhD disszertáció, nagydoktori értekezés és számtalan diákkörös pályamunka, szakdolgozat.

1995-ben elindítottam a »Studia Physiologica« kiadványsorozatot, hogy – felmutatva a hazai élettudomány egy-egy értékes szeletét az »életművekben« – az induló fiatal kutatóknak példaképeket állíthassak. Szeretném, ha ennek a sorozatnak a mottója az én személyes tevékenységemre is vonatkoztatható lenne: »Age quod agis!«” [Juhász-Nagy Sándor: Fragmentált pályavázlat]

Saját példája erejével szólít minket, ittmaradottakat: »Amit csinálsz, csináld jól!«”