Forrai Judit

Dr. Forrai Judit könyvei, egyetemi és középiskolai tankönyvei, tájékoztató és felvilágosító anyagai, a szakma történetét, az emberség felébresztését keltő írásai a téma szakmai alapjául szolgálnak. Száznál jóval több publikációja jelent meg, széles spektrumát felölelve a történeti és erkölcsi területnek. Mindegyik jellemzője, hogy nem csak alapos és lebilincselő, hanem hitelesen emberi. A Pető módszerről és a róla elnevezett intézetről, bizonyos hátrányos helyzetű gyerekek-emberek gyógyításának történetéről angol nyelven írott könyve rövidesen magyarul is megjelenik.

A gyógyítás tudományának állomásai, a beteg emberekkel való törődés, az elmúlt korszakok tudományfejlődésének és az ehhez kapcsolódó erkölcsiségének összefüggései foglalkoztatják. Tanulmányait az FOK-n és az ELTE BTK történelem és muzeológia szakán végezte. A fog- és szájbetegségek, valamint a társadalom-orvostan szakorvosa, habilitált docens, az orvostudományok kandidátusa, gyakorló fogorvos. Kutatási területei az orvos- és kultúrtörténet széles skáláján mozog, a társadalom-orvostan, a szociális medicina, a szexológia története és ezeknek humán vetületei érdeklik legjobban.

Hátrányos helyzetűek

1989 óta dolgozik egyetemünk Orvostörténeti és Társadalomorvostani, illetve a jogutódként működő Közegészségtani Intézetben. Oktatási és érdeklődési köre is a primer prevenció területe, a különböző hátránnyal élők, értelmi fogyatékosok, romák, állami gondozottak, prostituáltak, melegek helyzetének jobbítása. Tagja több nemzetközi és magyar civil szervezetnek, hálózatnak, alapítója a Szex Edukációs Kiemelten Közhasznú Alapítványnak (1991). A jelen és a jövő orvosainak figyelmét akarja ráirányítani a történetiség kapcsán arra, hogy a megfigyelések, az érzések, a tudományosság, a véletlenszerűségek és az elkötelezettség összegezéseként megérthetők a szakma történetének titkai.

Orvostörténeti program

Egyetemünkön 2006 szeptembertől elindult dr. Forrai Judit vezetésével a Doktori Iskola orvostörténeti programja, mely nagy kultúr- és szakmatörténeti hiányt pótol. Hagyományélesztő szerepe van egy olyan korban, amikor csak a jelen számít. A jövő csak a múlt számontartásával lehetséges! „Mert a szakma története a szakma maga!” (Goethe). A jelen korban az ipari forradalom, a drogok, az alkoholizmus, a demográfiai robbanás, a nyomor, éhezés, az urbanizáció ipari és vegyi ártalmakkal kész tények elé állítják az orvostudományt. Robbanásszerűen megnőtt a népesség, fele megoldhatatlanul éhezik, de egyharmada obes problémáktól beteg. Az emberek nagy része allergiás sok mindenre, népbetegség lett a koraszülés, a depressziók, fóbiák sokasága, az infarktus, a cukorbaj, a rák, s az AIDS is. A megoldáshoz tudatában kell lenni a történeti tanulságoknak. Így aztán fölösleges részletesen indokolni a tudománytörténet, adott esetben az orvostörténelem egyetemi oktatásának fontosságát.

Ha röviden át akarjuk tekinteni az orvostörténeti oktatás helyzetét, tudnunk kell, hogy sokáig csak fakultatív tárgyként magántanárok adták elő, és az egyes szakágak (mint pl. belgyógyászat, sebészet, nőgyógyászat stb.) tanárai foglalkoztak történeti kérdésekkel a bevezetőkben. Az orvostörténelem kötelező hallgatását az 1985/86-os tanévtől vezették be a SOTE-n Schultheisz Emil professzor irányításával a Társadalomorvostani és Orvostörténeti Intézetben. Egyúttal az orvostanhallgatók számára is kötelező lett ismét a szakdolgozatírás.

A 2006/2007-es tanévben indult orvostörténeti doktori programban, a Schultheisz-féle intézetből dr. Forrai Juditon kívül dr. Tahin Emma docens (a történelemtudományok kandidátusa), valamint maga Schultheisz emeritus professzor úr vállalt szerepet. 2007 februárjában jelentkeztek az első hallgatók, ma már három doktorandusz van. A graduális képzésben 186 ÁOK-s (az angol nyelven tanulókból 25), 153 FOK-s bejelentett hallgató vette fel az orvostörténetet, mint kötelezően választható tantárgyat. Az oktatás témája az orvostudomány, a gyógyítás-tudomány átfogó története a kezdetektől máig. A kutatások, TDK és szakadolgozatok témái változatosan mutatják e terület sokrétűségét.

Forrai docens lenyűgözően meséli egyik témát a másik után, hiszen mind „sajátja”. Majd mindegyikhez kapcsolódik könyve, publikációja, tanulmánya, dolgozata. A témák majdnem felölelik a szakma nagy részét. Az egészségpedagógia fejlődésének története kitér a szexualitás történetére is. Tárgyalja még a családi vonatkozásokat, a szenvedélybetegségek felismerésének és gyógyításának vagy a különböző betegségek elleni gyógyszerek feltalálásának históriáját. A fájdalom csillapításának és az érzéstelenítésnek történetéből rektori dolgozat is íródott. A Schultheisz professzorral együtt írott új tankönyv rövidesen elkészül a Semmelweis Kiadónál, s az őskortól napjainkig öleli fel a szakma főbb vonulatait úgy, hogy nemcsak az orvosi gondolkodás határozza meg a könyv gerincét, hanem koronként a filozófiai szemlélet, a művészetek, a stílus, a más tudományok és hatásuk bemutatására is vállalkoznak a szerzők. Nem egyszerű kronológiai történet, hanem bemutatja az orvosi szemléletváltást a különböző gyógyítási és diagnosztikai módszereket is.

Humánum foglalkoztatja

Az orvostörténész egyik kutatási területe a prostitúció története. Morális és szociológiai vonatkozásait, hátterét vizsgálja a közegészségügynek, közigazgatásnak. Lombroso – a maga idejében – a prostituáltat atavisztikus lényként írja le, aki megrekedt az intellektuális és fizikai fejlődésben. A biológiai determinizmus természetesen nem volt egyeduralkodó a kor elméletei között, de azért nagyobbrészt a kor antropológusai osztották a nő szervi adottságokból következő alárendeltségének tételét. Az öröklés és származás koncepciója, a degeneráció elmélete, a társadalmi és biológiai determinizmus együttese, a prostituált motivációi és élvhajhász természete mellett felmerültek a 19. században a körülmények, a nyomor, a csábítás szerepe is. Szorosan összefonódott egymással a nemi betegségek terjedése és az erkölcstelenség. Egészségügyi szempontból akkoriban a legsúlyosabb problémát a szifilisz okozta. 1892-ben lett csak önálló Bőrkórtani Intézet, s csak jóval később, 1915-ben avatták fel a Nékám-féle Bőr és Bujakórtani Intézetet a mai Mária utcában. A századfordulón akkor kezdtek el komolyan foglalkozni a bujakórral, amikor már 7%-os morbiditású betegséggé vált.

Forrai Judit másik érdekes témája, 2005-ben megjelent könyve is igazi kultúrtörténeti kuriózum, melyből mindent megtudhat az olvasó a fogorvoslás történetéről, az album gazdag illusztrációi pedig ritkaságszámba menő eszközöket mutatnak be a szakma gyakorlatából. De a többi kutatásaiban is a legszembeszökőbben a humánum foglalkoztatja: a jelen fiatalkori bűnözésének, szexuális problémáinak, a kirekesztettségnek, megalázottságnak megelőzése és tudatos felszámolása.

Urbán Beatrice