Monos Emil: A motiváció, az érzelem és a magatartás pszichofiziológiai alapjai
Semmelweis Kiadó, Budapest, 2007.
(Második, átdolgozott kiadás)

A szerző szerényen „tankönyv kiegészítő jegyzetnek” nevezi ezt a rendkívül hasznos könyvecskét, amely a magatartás élettani szabályozásával kapcsolatos ismeretek rövid, áttekintő kompendiuma. A szerző a leendő orvos nézőpontját tekinti elsődlegesnek. Több helyen is, különösen a záró fejezetben, részletesebben utal a magatartásnak az egészség megőrzésében és fejlesztésében játszott szerepére. A jövőbe mutat, amikor szembeállítja a jelen betegségközpontú orvosi gyakorlatát egy egészség megőrzésére és fejlesztésére irányuló orvosi szemlélettel. Ennek a célnak a szolgálatába állítja munkáját, amely az idegrendszer élettanának legbonyolultabb, egyik leginkább humán vonatkozású területét állítja a figyelem középpontjába. Kitér olyan kérdésekre is, amelyek vita tárgyát képezik, tiszteletben tartva az olvasó felfogását, vagy akár hitét (például a „transzcendens utáni vágy” része-e az ember motivációs rendszerének). Ide tartozik, hogy a tudattalan motivációk kérdését is érinti, természetesen a keretek adta korlátok figyelembe vételével. Az emóciók és motivációk zavarai a gyakorló pszichológus és elmegyógyász számára is mindennapos feladat, mivel úgyszólván nincs olyan mentális betegség, vagy akár mindennapos lelki zavar, amelyben idegrendszerünknek az itt tárgyalt struktúrái jelentős szerepet ne játszanának. Monos professzor könyvecskéje nem csak tárgyi ismereteket nyújt, hanem, rövidsége ellenére, a szó nemes értelmében szemléletet formál.

A szerző elsősorban az alapvető emóciókat tárgyalja, amelyek fiziológiai megalapozottsága egyértelmű. Ugyanakkor röviden kitér a szociális magatartásban jelentősebb szerepet játszó düh, félelem, szorongás kérdéseire is. A klinikai szempontból rendkívül jelentős fájdalom mechanizmusainak külön fejezetet szentel. Áttekinti az agy aminerg rendszereit és ezek funkcióit is. A könyvecskét jól áttekinthető ábrák és diagrammok teszik élvezetessé és könnyen áttekinthetővé.

A füzet elsősorban az orvostanhallgatók igényeit szolgálja, azonban jó szívvel ajánlható a klinikusoknak is, akik mindennapi munkájuk során kevés időt szentelhetnek az idegélettan legújabb eredményeinek tanulmányozására. Mivel – rövidsége ellenére – a könyvecske a címben lefedett terület minden lényeges területére kiterjed, szívesen bíztatnánk a szerzőt egy hasonló lélegzetű nagyobb monográfia megírására.

Az olvasó esetenként – a mű rövidségéhez viszonyítva – túlzottan részletező ábrával is találkozik. Ugyancsak elhagyhatta volna a szerző olyan kísérleti adatok vagy következtetések ismertetését, amelyek eredményei még vita tárgyát képezik. A szép kiállítású füzet a Semmelweis Kiadó munkáját dicséri.

Dr. Tringer László egyetemi tanár