Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2007/5. szám | Előző cikk | Következő cikk
Semmelweis Egyetem · VIII. évfolyam 5. szám · 2007. április 27.

Új épületben a FOK

blank
blank
2007050501.jpg

Gera István dékán

2007050502.jpg

Némi késedelemmel, de végre birtokba veheti a régóta vágyott új Oktatási Centrumot a Fogorvostudományi Kar. Öröm és gond egyaránt kísérte az építkezést. Prof. dr. Gera István FOK-dékánnal még a több ütemben folyó műszaki átadás és beköltözés időszakában beszélgettünk.

– Milyen az épület készültségi foka?

– Most, március elején 92 százalékos. A fűtés és a közművek már a télen is működtek. Az alsó két szinten lévő oktatótermekbe a vadonatúj készülékeket szerelik be, a többi emeleten a bútorokat, a szanitereket és egyéb járulékos berendezéseket helyezik el. Az oktatóhelyek már be vannak rendezve, mert azokat a PPP program keretében 99 új fogorvosi székkel tudtuk felszerelni. Arra már nem volt lehetőség, hogy ugyanezt a klinikai műtőkben és a gyakorlati helyiségekben is megtegyük. A kar eddig több mint száz fogorvosi széket használt. Ebből a rossz állapotban lévőket leselejtezzük, a többit, mintegy 70-et, a szükség szerinti felújítások után visszük át. Kétségtelen, hogy tavaly nyáron kényelmesebben, az oktatás zavarása nélkül költözhettünk volna. Ám a csúszás miatt kényszerhelyzetbe kerültünk, mert amint elkészült az épület, a beruházónak nyomban át kellett adnia, ugyanis szüksége van a bérleti díjra a hitelek törlesztéséhez. Ezért volt az egyedüli lehetséges időpont a tavaszi oktatási szünet. Nem könnyű az átállás, de nagyon igyekszünk.

– Elosztották már a termeket, mindenki tudja, hol lesz a helye?

– Ezzel nem volt gond, mert a klinikák már a négy évvel ezelőtti engedélyeztetési, majd a későbbi kiviteli tervben is nevesítve szerepeltek. A földszinten találhatók a recepciós területek, a legnagyobb tanterem és a kiszolgáló egységek. Az első és a második szinten vannak kimondottan a graduális oktatást szolgáló gyakorlati helyiségek és mögöttük a különböző nagyságú szemináriumi termek. A harmadik emelettől a hetedikig foglalnak helyet a klinikák és a hozzájuk kapcsolódó egységek, például a fogtechnika és egyéb laborok. Mindebből következik, hogy az alsó három szint közös, mindenki használja. A graduális képzésben részt vevő hallgatók a második emeletig veszik igénybe az épületet, hacsak nincs olyan speciális rotáció vagy feladat, amit a fönti valamelyik klinika orvosával, rezidensével, illetve oktatójával együtt kell végrehajtaniuk.

Hasznosítási tervek
blank
2007050503.jpg
blank
2007050504.jpg
blank
2007050505.jpg
blank
2007050506.jpg
blank
2007050510.jpg
blank

– A húsvéti ünnepek után tehát a régi épületek tulajdonképpen kiürülnek.

– Részben. A Mikszáth Kálmán tér elvileg kiürül, a Mária utca 40. alatti épületből egyelőre a fogorvosképzés távozik, de bizonyos részlegek – elsősorban a szak- és továbbképzési titkárság, valamint a Központi Fogtechnikai Laboratórium – még egy ideig ott marad, mert nem lehet egyszerre mindent átköltöztetni. Először a klinikumot telepítjük át, utána jöhetnek a többi egységek. Az új centrumba kerül a Paradontológiai Klinika, így régi helyét átadjuk az Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinikának, mely változatlanul eddigi épületében működik majd tovább. Lévén, hogy itt a nap 24 órájában, három műszakban fekvőbetegeket is ellátnak, gazdaságtalan lett volna ezt a funkciót átvinni az új FOK központba, amit már eleve kizárólag ambuláns klinikai tömbként képzeltünk el. Emellett szólt az az érv is, hogy a szájsebészet épületét öt évvel ezelőtt 600 millió forintos minisztériumi és egyéb forrásból teljesen átépítették, emelettel bővítették. Fekvőbeteg osztálya az egyik legjobb feltételeket nyújtja, oktatási és egyéb infrastruktúrája pedig annyira javult, hogy európai színvonalat képvisel még manapság is.

– Mi lesz a üres épületek sorsa? Dr. Ivády Vilmos gazdasági főigazgató úr nemrégiben lapunknak nyilatkozva azt mondta, hogy a Mikszáth téri ingatlant megtartanák.

– Ez tény, de hogy milyen funkciója lesz, az még kérdés. Szóba jött, hogy bérbe adjuk más felsőoktatási intézménynek, mostanában azonban úgy tűnik. az egyetem inkább az idegen nyelvű oktatás keretében hasznosítaná. A Mária utca 40-es és 38-as épületeket – utóbbiban asztalosműhely van, ami egyáltalán nem illik ebbe a lakókörnyezetbe – együttesen értékesítenék, vagy fölhasználnák más célra. Sokféle terv van. Az I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet visszakapja a FOK által már több mint 50 éve birtokolt helyiségeket, a magasföldszinti fantomlabort, mely az új centrumba kerül. A Szemészeti Klinika Mária utcai részlege ugyancsak hasznosíthatja ezentúl a gyermekfogászat által eddig elfoglalt helyiségeket. A Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika másik részlege a Mikszáth Kálmán tér és a Krúdy utca sarkán lévő épületben működött. A formálódó környezet folytán igen értékessé vált ingatlan azonban a VIII. kerületi önkormányzaté, amely azt most más célra akarja hasznosítani. Ugyanakkor a kar, illetve az egyetem tárgyalni kezdett vele a kerületi iskolafogászat átvételéről. Több szempontból is előnyös lenne ez számunkra. Egyrészt, mert az ebből befolyó finanszírozási összeg a gyermekfogászatra, illetve a centrumba kerül. Másrészt diákjaink megfelelő beteganyagon gyakorolva készülhetnek fel a gyermekfogászati praxisra. Harmadsorban végre megszűnik az az áldatlan helyzet, hogy az egyetem bérleti díjat fizet, miközben a hallgatók által produkált OEP-bevétel az önkormányzat kasszájába kerül. Minden fillérre szükségünk van, mert az épület fönntartása jelentős terhet ró ránk. Sajnos, az utóbbi hónapokban bekövetkezett finanszírozási változások meglepetésként hatottak ránk. Elsősorban a rezidensképzés állami támogatásának feltehető megszűnése vagy minimálisra csökkentése ért bennünket sokként.

Fogászati hiányszakmák

– Hány rezidenst érintene a változás?

– Pillanatnyilag a központi gyakornoki rendszerben, amit most miniszteriális keretből fedeznek, a FOK-on regisztrált rezidensek száma 150 körül van. Természetesen a korábbi infrastruktúra mellett nem tudtuk mindegyiküket nálunk foglalkoztatni. Tehát ugyanúgy, mint az ÁOK-n, az egyetemhez regisztrált hallgatók innen kapják a fizetésüket, mi adjuk nekik a tutort és a mentort, s egy részük itt tölti a gyakorlati idejét, mások pedig akkreditált helyeken, állami vagy magánrendelőkben, bár az utóbbiból egyre kevesebb van. Azt terveztük, hogy az épület elkészültével az első és másodéves rezidensek zömét idehozzuk, a 3-7. szint klinikái biztosítják ehhez a feltételeket, hogy akár másfél műszakban a kívánatos munkakörülmények között betegeket láthassanak el, s teljesíteni tudják a gyakorlati penzumokat. Mindez megfelelő munkaerőt és bevételt jelentett volna a karnak. Amennyiben tényleg a jövőben az eddig még nem teljesen körvonalazódott hiányszakmák gyakorlati képzését finanszírozná csak az egészségügyi kormányzat, akkor drasztikusan csökkenne a rezidens-létszámunk. Ebben az esetben már mindössze abban reménykedhetnénk, hogy elfogadják az általunk benyújtott fogászati hiányszakmákkal (szájsebészet, gyermekfogászat, paradontológia) kapcsolatos támogatási kérelmünket. Ám akkor is e három szakvizsga rezidenskerete néhány tíz szakorvosjelöltre korlátozódna csupán, optimista számítások szerint.

– A kieső bevételek pótlására mi a kar stratégiája? Hiszen az épület bérleti díját fizetni kell.

– Mivel a jövőt teljesen még nem ismerjük, egyelőre maradnak az elsőéves rezidensek, hiszen velük már szerződést kötött az állam, és mint megtudtuk, a 2007-ben végzett rezidensek számára is biztosított a központi gyakornokképzés. Legfeljebb csak a 2008-ban végzett hallgatók nem kerülnek be teljes számba a képzésbe. Ha a kormány tényleg radikálisan megváltoztatná a szakorvosképzés finanszírozását, akkor a rezidensek által nyújtott teljesítményből, illetve a képzésükből befolyó bevételek csak 2009 második felében csökkennének. A jelenleg hozzánk kerülő összeg sem nyújt elég fedezetet a teljes bérleti díj ránk eső hányadára. Amikor az egyetem – még a mostaninál jóval kedvezőbb időszakban – az Oktatási Centrummal kapcsolatos szerződést megkötötte, akkor a központi alapból támogatást ígért és adott is az FOK-nak, a tőketörlesztési díj egy részét átvállalta. Ez a jövőben sem változik, legfeljebb annyiban, hogy az átmeneti időszakban nagyobb támogatást igényel a kar. Az épületet, miként egy autót is, be kell járatni, üzemeltetni kell. Ráadásul most, amikor erről beszélgetünk, még nem tudjuk, milyen fogászati beavatkozásokat finanszíroz majd az OEP és hogyan. Annyi változó van ebben az egyenletben az épület megnyitása előtt, hogy nagyon nehéz a feltett kérdésre válaszolni. Tény, hogy a karnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy fokozatosan egyre nagyobb részt vállaljon át a törlesztő részletekből. Mert arra, ugye, nem számíthatunk, hogy az egyetem – amely az ismert reformintézkedések miatt szintén nehezebb helyzetbe kerül – majd kihúz bennünket a csávából. Tehát mindenképpen meg kell találnunk azokat a lehetőséget, amelyekkel plusz forrásokhoz juthatunk. Ilyen lehet esetleg az OEP által nem finanszírozott tevékenységek értékesítése, privát szolgáltatások – ebbe az irányba indultak el az ÁOK-n is, már létre hoztak ehhez egy szolgáltató kft.-t is.
blank
2007050507.jpg
blank
2007050508.jpg
blank
2007050509.jpg
blank

Hármas pénzforrás

– Ivády Vilmos főigazgató úr említette, hogy gyógyturizmusban is gondolkoznak.

– Ennek lehetőségei kihasználhatók, de csak erre nem lehet építeni anyagi stabilitást. Egyrészt azért nem, mert aligha jönnek el az osztrákok Budapestre kezeltetni a fogukat, ha ezt a szolgáltatást rövid kocsikázás után és számukra előnyös áron megkapják a nyugati határszélen is. Talán inkább a távolabbi országok tehetősebb polgárait lehetne – a főváros turisztikai vonzerejét, kulturális programjait és fürdőit is kihasználva – idecsalogatni. Hogy miképpen, arról el lehet gondolkodni. A másik lehetőség – ami legalább olyan fontos lesz az új épületben – bekapcsolódni a második szakvizsgaképzésbe, illetve, ha a rezidensképzés formája drasztikusan megváltozik, akkor a költségtérítéses szakképzésben vállalni nagyobb szerepet. Harmadik megoldást kínálna a folyamatos továbbképzés, ami eddigi is az egyetem akkreditációs körébe tartozott, viszont a tanfolyamok jelentős részét privát cégek szervezték, így a bevételt is azok kapták és nem a FOK. Manapság ugyanis ezeken a rendezvényeken az egyetem oktatói néha eléggé méltánytalan díjért tartják az előadásokat, miközben a tanfolyam szervezői több tízmillió forinttal gyarapodnak. Megérné, hogy ebben is konzekvensek legyünk, és az eddiginél nagyobb szerepkört vállaljunk. Támaszkodva az egyetem és a kar hírnevére. Ha megnézzük, hogy az évente sok száz, talán ezer tanfolyamnak kik az előadói, azt látjuk, hogy 80%-ban a négy orvosegyetem, ezen belül is 60%-ban a mi intézményünk oktatói. Méghozzá a vezetői oktatói – docenstől fölfelé, illetve azok a megbecsült és komoly szakmai gyakorlattal bíró adjunktusok, akik szakterületük szakértői –, ők vonzzák a szakmai közönséget. A közreműködésükkel folyamatossá tett továbbképzésekkel nagyon jelentős bevételi forrásra tehetünk szert, ha megfelelő szigorral és következetességgel ragaszkodunk, miként az egyetem is teszi, a névhasználati jogunkhoz.

– Az egyetem már létrehozta a továbbképző kft.-t…

– Igen, az egyetem megtette a kellő lépéseket azért, hogy a kar és az előadók valóban érdekeltek legyenek továbbképző kurzusok szervezésében. Erre ragyogóan alkalmas lesz ez a nagyon szép épület, ahol meglehetősen jó infrastrukturális feltételeket élvezhetünk, akár minden hétvégén egy nagy vagy párhuzamosan több kisebb rendezvényt tudunk tartani – erre eddig nem volt lehetőségünk. Tehát, a továbbképzéssel, a költségtérítéses szakorvosképzéssel és a turistafogászattal együtt egy éven belül talán tudunk olyan forrásokat teremteni, amelyek javítják az épület finanszírozhatóságát.

Építészeti bravúr

– A késedelmes átadás okozott-e költségnövekedést?

– A csúszás részben adminisztratív problémákon múlott – nem volt meg időben a telekkönyvi bejegyzés, a területszerződés, különböző főhatósági engedélyek –, részben pedig azon, hogy az alapok kiásásánál szembesült a kivitelező azzal, hogy a laza, sóderes talaj miatt a két szomszédos épület alapjait nagyszilárdságú vasbetoncölöpökkel kell megerősíteni. Az viszont tényleg építészeti bravúr, hogy amikor tavaly júliusban elhelyeztük az alapító okiratot, még csak a két garázsszint volt meg, és 10 hónappal később már kulcsrakészen átvehetjtük az épületet. A költségnövekedést kéthetente folyó egyeztetéseken ellentételeztük. Az ésszerű, nem az építtetőnek felróható drágulást általában elfogadtuk, viszont a luxus minőségű irodabútorok, egyebek közül inkább az olcsóbbat választottuk, hogy a teljes összeg ne változzon és ne növelje az amúgy is nagy bérleti díjakat. Ugyanakkor semmi olyan változtatásba nem mentünk bele, ami oktatástechnikai vagy betegellátási szempontból kompromisszumot jelentett volna. Módosítani kellett azonban az épület majdani átadásával kapcsolatos szerződést. Az eredeti elképzelés szerint húsz év múlva az éves 5%-os amortizáció mellett nulla forintért került volna állami tulajdonba ez az ingatlanvagyon, de addig magasabb törlesztő részletet kellett volna fizetnünk. Ezért inkább mérsékeltebb amortizációban állapodtunk meg. Így az épület 2027-ben az akkori értéknek megfelelően kerül vissza az államhoz, illetve azoknak a mai fiataloknak a kezelésébe, akik akkor már az egyetem vezetői lesznek.

– A sok nehézség, bizonytalanság ellenére elégedetten készül az április 26-i hivatalos átadásra?

– A kar életében mindenképpen a legnagyobb esemény lesz, mondhatnám azt is, hogy 52 éve várunk erre. Olyan központhoz jutottunk, amely sokáig szolgálhat minket. Az épületet kívülről, belülről kemény, időjárásálló mészkővel burkolták, amely elvileg azt jelenti, hogy ha nincs valami fatális baleset, környezeti változás, akkor szinte örök életű lehet. A belső tereket időként természetesen festetni kell és az amortizálódó gépeket is cserélni. Ám maga az épület 2027-ben is értékes és szép lesz. S én hiszem, hogy az akkori fogorvostan-hallgatók – akik ma talán éppen csak születtek vagy megszületőben vannak – is európai szintű körülmények között tanulhatnak, dolgozhatnak majd. Ha a sors, a változó kormányzati politika és reformtervek ezt lehetővé teszik.

Tolnai Kata - Tóth Andrea
blank

Technikai részletek a költözésről

A fogászati klinikák költöztetésének tervezése még tavaly október elején bejárással kezdődött. Itt állapították meg a Biztonságtechnikai Főosztály munkatársai a költözéssel kapcsolatos alapvető feladatokat és azok felelőseit. A tervezést, és később a végrehajtás koordinálását és irányítását is a főosztály munkatársai végezték. A költözés hálótervét és a konkrét ütemezésének megfelelő végrehajtási tervet a költöztető főbizottság vezetője, Fejérdy Pál rektorhelyettes úr hagyta jóvá.

Ezt követően a fogászati klinikák a költöztetés első ütemét a tervnek megfelelően zökkenők nélkül végrehajtották április 2. és 6. között. Ez az ütem az összes fogászati klinika, a kari könyvtár, az Önálló Radiológiai Részleg és az Oktatási Centrum titkárságának személyi állomány érintette, azok felszerelésének átszállítása történt. A megmozgatott anyagok mennyisége meghaladta a 2300 tételt és a 110 000 kg-ot.

A második ütem tervezése jelenleg is folyik, a költöztetendő szervezeti egységek: Központi Fogtechnikai Labor, Propedeutika, Fogpótlástani Klinika „D” osztály lesznek. A tervek szerint május második felében hajtják végre – tudtam meg a főosztály vezetőjétől, Major Lászlótól. A költöztetéssel kapcsolatban két fontos dolgot emeltek ki a főosztály munkatársai. Elsőként a kari vezetéssel való kiváló összhangot, a messzemenő segítséget és támogatást, amit nemcsak Fejérdy Pál rektorhelyettestől és Gerle János megbízott épületigazgatótól kaptak, hanem az átköltöző egységek minden munkatársa részéről tapasztaltak. Öröm volt a munka ilyen remek légkörben – mondják a főosztály dolgozói. De a megelégedettség kölcsönös, mert a főosztály és a kiválasztott költöztető cégek teljesítményét kiválóra értékeljük – mondja Gera dékán úr. Nemcsak a költözködésben segítettek nekünk, hanem februártól kezdődően heti ülések sorozatában készítették fel a klinikák költözési bizottságait a selejtezésre, leltározásra, csomagolásra és a tényleges végrehajtásra. Nélkülük a rendelkezésre álló 10 nap alatt lebonyolíthatatlan lett volna ez az óriási munka, szögezi le a dékán úr. Professzionálisan végezték a dolgukat, ami a jó előkészítésnek, és a megfelelő folyamatirányításnak, a költözők részéről pedig a készséges közreműködésnek volt köszönhető.

tolnai-
blank
2007050511.jpg
blank
2007050512.jpg
blank
2007050513.jpg
blank
2007050514.jpg
blank
2007050515.jpg
blank
2007050516.jpg

 
Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2007/5. szám | Előző cikk | Következő cikk