Dr. Losonczy György Magyarországon egy szakma úttörője volt. Kicsit bajban vagyok azonban: hogyan aposztrofáljam azt a szakmát, amelyre feltette az életét. Mindenki mással kapcsolatban azt mondanám: a kórházhigiénéről, illetve az infekciókontrollról van szó. Vagy esetleg, utolsó könyve alcímének megfelelően, a nosocomialis fertőzések járványtanáról beszélhetnék. Mert Losonczy György szerette maga megalkotni azokat a fogalmakat, amelyekkel operált. Mindez azonban részletkérdés ahhoz képest, hogy ezzel a szakmával Magyarországon elsőként ő kezdett el foglalkozni, jóval több mint 40 évvel ezelőtt. Munkásságát később szakkönyvek, disszertációk, cikkek, előadások, rendeletek bizonyították. Nem kis részben ezeknek is köszönhető, hogy Magyarországon hosszú évtizedek óta benne van e szakma a köztudatban.

Politikai okokból

Losonczy György 1959-ben kezdett intenzíven foglalkozni a kórházi fertőzések elleni küzdelemmel. A forradalom után néhány évig a Budapesti Orvostudományi Egyetem Közegészségtani Intézetében dolgozott. Innen azonban 1959-ben mennie kellett, mégpedig kemény politikai okokból. Bátyja, Losonczy Géza ugyanis, aki a vizsgálati fogságban tragikus körülmények között meghalt, a Nagy Imre-per egyik vádlottja volt. Ezért távolította el az akkori hatalom Losonczy Györgyöt az orvosi egyetemről.

Ettől kezdve a nosocomialis fertőzések fontosságának az elfogadtatását tekintette szakmai élete fő céljának, és ennek érdekében dolgozott egészen a haláláig. Mindezt fáradhatatlanul és a rá jellemző – soha nem lankadó – energiával tette. Nem volt olyan egészségügyi szervezet, hatóság, összejövetel, megbeszélés, publikációs lehetőség, amelynek a kihasználását célja érdekében bármikor is kihagyta volna. De sok mást is elvégzett, amiből az általam legfontosabbnak érzett három területet emelném ki: a továbbképzést, a rendeletkészítést és a szakkönyvírást.

– A László Kórházban és más kórházakban készített felméréseinek eredményét már a múlt század hatvanas éveinek elején az Egészségügyi Tudományos Tanács elé tárta. Előadásaira később egyetemi, illetve orvostovábbképzési keretek között is rendszeresen sor került.

– Losonczy professzor volt az ihletője és előterjesztője egy fontos rendeletnek, mely létrehozta a kórházi higiénikusok intézményét. Ezzel az intézkedéssel számos fejlett országot is megelőztünk. Ugyancsak ő volt a szellemi atyja annak az 1971-es, illetve 1973-as miniszteri utasításnak, amely kötelezően elrendelte az iatrogen fertőzések bejelentését.

– Mindezen tevékenység mellett és közben – hatalmas munkabírásának köszönhetően is – Losonczy György számos, a témába vágó szakkönyvet és monográfiát is írt, amelyek közül néhány több kiadást is megért. Az első („Iatrogen infekciók”) 1967-ben, az utolsó („A klinikai epidemiológia alapjai – a nosocomialis fertőzések járványtana”) pedig – több mint ezer oldalon – 2001-ben jelent meg.

Semmelweisi mértékkel

Tény, hogy kezdetben mindenképpen ő volt a motor a szakmában és később is mindig voltak új és új kezdeményezései.

Végezetül álljon itt néhány sor tőle. Utolsó munkája végén ugyanis összefoglalja, melyek voltak a hazai nosocomialis fertőzések elleni küzdelem mérföldkövei: Semmelweis Ignác XIX. századi tevékenységétől kezdve azoknak a szakmai munkásságáig, akik a XX. század utolsó éveiben művelték ezt a területet. A fejezetet és egyúttal az egész könyvet az alábbi gondolattal zárja, amely talán testamentumaként is felfogható: „Bizton remélhető végül, hogy a kortárs kollégák és utódaik előtt mindinkább világossá válik, hogy mindazok, akik a XX. században tevékenykedtek, küzdöttek idehaza a kórházi fertőzések ellen, Semmelweis munkásságának közvetlen folytatói. Tevékenységük értékelése pedig – meglévő hibái ellenére – csak semmelweisi mértékkel mérhető.”

Dr. Kende Éva, az Infekciókontroll Egyesület korábbi elnöke