Spät András

Dr. Spät András, az Élettani Intézet professzora több mint négy évtizedes pályája során tanszékvezetőként, tanárként és munkacsoportja irányítójaként is nemzetközi elismertséget vívott ki, s számos nagynevű szakember büszkélkedhet azzal, hogy egykor tanítványa volt. A nagy tekintélyű oktatót és kutatót terveiről kérdeztük abból az alkalomból, hogy Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő honoris causa kitüntetést kapott.

– Mikor kezdett el jelenlegi kutatási témáján dolgozni?

– Munkacsoportommal a 80-as évek eleje óta foglakozunk a szervezet egyik legalapvetőbb jelátviteli mechanizmusával, a sejten belüli calcium jelképzéssel. Az alapkutatás eredményei egyéb területekre is átsugározhatnak, hiszen az ionos formában lévő calcium a jelenleg ismert két legfontosabb másodlagos hírvivő egyike, a ciklikus AMP a másik, a két rendszer össze is függ. Nincs olyan szerv, ahol a calcium jel következményét ne kellene oktatni.

Mitokondriális hatások

– Hogyan kapcsolódik ez az elsődleges hírvivő a hormonok működéséhez, az élettan hagyományos kérdéseihez?

– Ma a calcium jelképzés egy speciális területével foglalkozunk. Célunk megérteni, hogy a citoplazma calcium-ion koncentráció kismértékű emelkedése milyen mechanizmussal tevődik át a mitokondriumba, és mi szabályozza a mitokondrium calcium felvételét. Az, hogy a mitokondrium hogyan veszi fel a calciumot csak részben megfejtett kérdés. A felvétel módja azért fontos, mert megváltozik a mitokondrium anyagcseréje, fokozódik az ATP termelés, és a sejt hormontermelése is.

– Mit mutattak ki korábban, és melyek a kutatás remélt céljai most?

– A calciummobilizáló hormon, mint az angiotenzin II is, a citoplazmában megemeli a calcium-ion koncentrációt, calciumjelet csinál. Ennek következtében a mitokondriumban is megemelkedik a calcium jel. Ezt a kapcsolatot, illetve ennek következményét – tehát azt, hogy ha a citoplazmában calcium jel van, a mitokondriumban a piridin nukleotid redukció, a NADH-képződés fokozódik – intakt sejtben elsőként, 1992-ben munkacsoportunk írta le. Szeretnénk megérteni, hogy a mitokondrium hogyan vesz részt a sejt calcium anyagcseréjében. Erről elég sokat tudunk, de vannak még ellentmondások és ismeretlen dolgok.

Újabb eredmények

– Hogyan lehet ilyen mikroszkopikus, vagy akár nanomennyiségeket nagy pontossággal vizsgálni? Azzal, hogy a molekuláris biológia új távlatokat nyitott, mennyiben változtak meg élettani kutatásai?

– Egy éppen most befejezett kísérletünkben két célra is alkalmazunk molekuláris biológiai technikát. Olyan fluoreszcens fehérjét expresszálunk transzfekcióval, ami megjelöli az endoplazmás retikulumot, ahonnét a calcium-ion először kilép a hormon előállítására. Ez a calcium anyagcsere szempontjából fontos. A másik alkalmazott molekuláris biológiai módszer során egy fehérje foszforiláló enzim aktivitását nyomjuk el, úgynevezett csendesítő ribonukleinsavval. A molekuláris biológiai módszerek alkalmazása számunkra is új lehetőségeket ad.

– Mik a legújabb, de még nem közölt eredmények, lehetőségek?

– Feltételezzük, hogy az angiotenzin II nemcsak fokozza a mitokondrium calcium-ion koncentrációját azzal, hogy a citoplazmában megemeli a calciumot, közben egy gátlóhatás is érvényesül, amely fékezi ezt a választ. A gátlás olyan, mint egy pufferolás. Amikor a citoplazmában emelkedik a calcium-szint és a mitokondriumban is, a gátlás azt jelenti, hogy ez kisebb mértékben történik meg (több marad a citoplazmában). Ha ezt a fékezést felfüggesztjük, megváltozik a sejten belül a calcium jel megoszlása. És ez már nagyon sok további hatást vált ki. Tehát a legkülönbözőbb visszacsatolási mechanizmusok indulhatnak be ennek következtében.

Diákkörösök nevelése

– Most, hogy már nem tanszékvezető, munkacsoportja továbbra is működik?

– Munkacsoportom azóta lényegesen kisebb, de nagyon jó. Mivel nem kell olyan sokat ügyintézéssel foglalkoznom, sokkal több időm van a kutatásra és ezt nagyon élvezem. Emellett az oktatásban most is aktívan részt veszek. Az intézetnek nagyon jó a tudományos teljesítménye, két évvel ezelőtt, igazgatásom utolsó évében, az évi kumulatív impakt faktor 130 volt, ami az adott létszámhoz képest nagyon magas. Az intézet többi munkacsoportja és a sajátunk azóta is nagyon előkelő folyóiratokban közli eredményeit.

– Gratulálok a Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő kitüntetéséhez! Mióta oktat TDK-sokat?

– Szigorló orvos koromban kezdtem a tudományos diákköri irányító munkát. Azóta részben közvetlenül, részben a munkacsoportomban dolgozó munkatársak közvetlenebb irányítása alatt nagyon sok diákkörös fejlődését, nevelését vezettem. A mintegy négy évtized alatt ötvennél is jóval több diákköröse volt munkacsoportomnak, köztük jó néhány Pro-Sciencia díjas, s közülük került ki az évek folyamán két akadémikus és számos professzor.

– Hogyan választja ki a legígéretesebb diákokat?

– Diákkörös munkát azok vállalnak, akik különösen érdeklődnek a tárgy iránt és kiemelkedő képességűek, így külön élmény őket tanítani, vitázni, együtt dolgozni velük. A kiválasztás könnyebb volt, amíg gyakorlatot vezettem, most a tantermi órák alatt próbálom felfedezni a legjobbakat. Azért jó, ha valaki a PhD-je előtt TDK munkát végez (ez nálunk többnyire így volt), mert nem kezdőként kerül ide, nemcsak az alapokat tanulja meg, hanem ténylegesen kísérletezik, dolgozik – és ez az intézetnek is jó.

Tehetségek gondozása

– Miben ragadható meg legjobban a tehetség?

– Személyes tapasztalatom szerint ma nem abban nyilvánul meg a zsenialitás, hogy valakinek milyen eredeti ötletei vannak. Abban mutatkozik meg, hogy valaki képes nagyon széles spektrumban olvasni, és aztán az olvasott anyagot át tudja vinni saját témakörébe és alkalmazni. Így annak ellenére, hogy nem szakterülete egy más téma (például zoológia, fizika), de érti, meglátja mi az értékes és a másutt is hasznosítható. Azok, akik a saját szakterületemen a legkiemelkedőbbek, rendelkeznek ezzel a képességgel.

– Bátorítja a legtehetségesebbeket, hogy a kutatói pályát válasszák?

– Nem kifejezetten azt bátorítom, hogy valaki a kutatást életpályának válassza, hanem azt, hogy a tehetségesek még ha klinikusnak készülnek is, előtte három-négy évet nyugodtan dolgozzanak elméleti intézetben. Így megtanulnak egy más szemléletet, ami nagyon nagy előnyt jelent, a három-négy év késlekedés a klinikai pályán pedig nem behozhatatlan. A fiatal szakember ezután még mindig eldöntheti, hogy milyen irányban kíván tovább dolgozni.

Csaba Tamás