Végül is mindegy, milyen időjárással köszönt ránk március 15. Maszatos, csapzott gyermekét ugyanúgy szereti anyja, mint mikor fénylőn tiszta. Ha napsütéssel érkezik a százötvenkilencéves üzenet, annyival jobban örülhetünk, hogy még a Nap mosolya is melegíti testünket-lelkünket. Ha esővel köszönt meg minket az ünnep, annál jobb. Legalább hangulatában átélhetjük az akkor volt szép napot. 1848. március 15-én eső esett a borús égből a két városra, Pestre és Budára. Fiatalok, buzgóvérű ifjak írták aznap a magyar történelmet, csakúgy, mint 1956 forradalmának első napjain. Szépreményű idők, amikor lánglelkű fiatalok lobbantottak tüzet, hogy melegedjék mind jobban a honi remény: szabaddá lenni és fejlődni, előre haladni Európával és a világgal. Hőn szeretve hazát, magyar földet és szót, mik egymást és a fiakat mágnesként vonzzák.

Március tizenötödikéken szinte mindig eszembe jut a huszonhét éves Petőfi, aki nyilvánvalóan nem másért, mint e forradalomért és szabadságharcért született. A kiszabadított Táncsics és az este játszott Bánk bán is felötlik bennem. Szinte látom a huszonhárom éves Jókait az első sorban ülni, hogy a gyertyafényes színpadon jól láthassa szerelmét, Laborfalvi Rózát. Aztán eszembe jut Kossuth, aki emigrációban élt életének egyre hosszabb napjaiban sem tudott elszakadni a dicsőséges, de vesztes harc emlékétől, és az újrakezdés reményétől. És látom Széchenyit Döblingben. Bécs külvárosának kényelmes, de gondosan őrzött elme szanatóriumában szembe néz a pisztollyal. Ledördült a forradalom: Petőfi eltűnt Segesvárnál, amikor lerakták a magyarok a fegyvert. Onnan aztán megállíthatatlanul elindult az idő, hogy konokul őrzött emlékké tegye a szabadságharcot.

Aki emlékezik, többé lesz, ilyen módon sokasodik az emlékezetében életre hívottak személyével. Az emlék nem élettelen, nagyon is eleven, hiszen csak élők tudnak emlékezni. S akikre emlékeznek sem halottak, mert életre kelnek az emlékezésben. Az emlékek felélesztik a voltakat, s mint vándorlót a megannyi csillag, ők vesznek körül, óvnak minket a nehéz időkben.

Tolnai Kata