Dr. Ádám Veronika

Egy MTA-összeállítás szerint az élvonalbeli egyetemek között is az első helyen áll a Semmelweis Egyetem a természettudományos folyóiratok „kapuőrein” alapuló mutatószám szerint. A kutatási körülmények azonban nehezednek, de vannak biztató tendenciák is. A részletekről dr. Ádám Veronika tudományos rektorhelyettest kérdeztük. Elkészült az egyetem tudományos teljesítményét 2000-2005-ig feldolgozó kimutatás, melyet a Központi Könyvtár állított össze. (Megtalálható az Intraneten az információk között Tudománymetria 2005 címszó alatt.)

– Egyetemünk kutatóinak tudományos teljesítménye az utóbbi időben nem romlott. Sőt, a számok árnyalt elemzésekor némi javulás, pozitív irányba való elmozdulás is tapasztalható – mondja Ádám Veronika. Noha a publikációk és az összesített impakt faktorok száma az elmúlt három-négy évben lényegesen nem változott, ezen belül azonban több közlemény jelent meg kifejezetten magas IF-es folyóiratokban. Ez egyértelműen minőségi ugrást jelent. Kutatóink jelentős eredményeiket nagy tekintélyű szaklapokban tudják publikálni.

– Kiolvasható-e a tudományos teljesítmények összesítéséből, hogy növekedett-e a külföldi intézetekkel történő kollaborációk száma, jönnek-e létre újabb klaszterek?

– Drámai változás nincs, a tudományos életben amúgy sem egyik pillanatról a másikra történik ilyen. Viszont érezhető ez a fajta elmozdulás, hiszen ez hazai és nemzetközi kényszer is. Pályázni komoly, nagy grant-re csak úgy lehet, ha nemzetközi kollaborációban több csoport áll össze. A tudományt számottevő összeggel támogató legtöbb hazai forrásnyújtó intézmény is – mint például az NKTH – kifejezetten az egyetem és az ipar együttműködésén alapuló pályázatokat preferálja. Nyilvánvaló tehát, hogy ebbe az irányba kell elmozdulni.

– Vajon mikor jut el oda az egyetem, hogy a falai között született szellemi termékekből megvalósított, bevételt hozó termékek lesznek a piacon? Hiszen végül is ez a cél.

– Biztos vagyok abban, hogy néhány éven belül meglesz az áttörés. Már elkezdődtek komoly pályázati pénzekkel kifejezetten az innovációt támogató nagy kutatások. Az egyetem megteremtette ehhez az adminisztratív hátteret a Technológiai Transzfer Irodával és a szabadalmakról rendelkező innovációs szabályzattal. Minden feltétel adott a jó eredményhez.

Aránytalan terhek

– A napjainkban zajló változások a tudományt sem kerülik el. Vélhetően csökkennek majd a kutatásra fordítható hazai pénzek is. Hogyan tudjuk majd a jelenlegi színvonalon megtartani és minőségileg javítani az egyetemi kutatóbázist?

– A belső források biztosan nem növekednek, de nagyobb támogatási összegekért nagyobb csoportok tagjaként pályázni lehet. Vannak nehézségeink az egyetemi létünkből következően. Súlyos problémának tartom például, hogy nálunk nagyon komoly oktatási feladatokat kell ellátniuk a munkatársaknak. Nehéz megtalálni azt az arányt, hogy a tanítás mellett még maradjon elegendő idő, figyelem és energia a tudományos munkára.

– Úgy gondolja, hogy valamelyest mentesíteni kellene, mondjuk, az elméleti intézetek kutatóit az oktatás alól?

– Ha versenyképesek akarunk lenni a világban, akkor ebből a szempontból is versenyképesnek kell lennünk. A legtöbb európai egyetemen ugyanis jóval kevesebb oktatási feladat hárul a kutatókra. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap az ott dolgozók teljesítményének megítélésben az eredményes kutatómunka. Ezért adott esetben a kiemelkedően produkálóknak kifejezetten kutatói állásokat létesítenek. Így aztán nincs az a nyomasztó oktatási teher, ami nálunk folyamatosan nő, mivel emelkedik a magyar és az idegen nyelven tanuló hallgatók száma. Egyetemi szinten helyes ez az ambíció: több külföldi hallgató fogadásával nő a bevétel, ezáltal javul a hazai diákok oktatásának a színvonala is. A problémát az jelenti, hogy mindez a változatlan létszámú oktatógárdára – mert ez a lényeg, hogy nem lettek többen – egyre nagyobb oktatási terhet ró. Ezt az ördögi kört valahol meg kellene törni, erre látok jó példát a külföldi egyetemeken a kutatói álláshelyek létesítésével.

– Elképzelhető lenne, hogy egyes kutatók legfeljebb csak a TDK-sokat és a PhD hallgatókat mentorálnák, és nem vennének részt a graduális oktatásban. És mi a helyzet a klinikai kutatásokkal?

– A klinikumban a helyzet tovább súlyosbodik azzal, hogy ott még a gyógyítás is feladat, ami a jelenlegi, rendkívül megnehezedett körülmények között már önmagában is teljes embert kíván. Szóval, nekünk lényegesen nagyobb teher alatt kell ugyanolyan színvonalon produkálnunk, mint az európai egyetemek legtöbbjének.

„Kapuőrök” mutatószáma

– Az említett nehézségek ellenére elmondható, hogy a Semmelweis Egyetem tudományos potenciálja, elismertsége a hasonló hazai intézményekhez képest vezető helyen áll.

– Ez egyértelműen kijelenthető, és komolyan kérdezem, mert néha magam sem értem, hogy ekkora igénybevétel mellett hogyan lehetséges ez? Nemrégiben kezembe került az az MTA-összeállítás, amely annak alapján rangsorolja az egyetemeket, hogy hány kutatójuk dolgozik természettudományos nemzetközi szakfolyóiratok „kapuőreként”, azaz a szerkesztőbizottságokban vagy a tanácsadó testületekben. Ennek alapján a vezető hazai egyetemek rangsorában meggyőzően az első helyen állunk. Ha helyezési eredményünket 100 százaléknak vesszük, az utánunk következő egyetem 62 százalékkal szerepel ebben a sorban. Ez mindenképpen azt jelzi, hogy eredményes természettudományi, biológiai, orvostudományi kutatómunka folyik nálunk. Azért azt meg kell, hogy mondjam: nekünk elsősorban nem a magyar egyetemekhez kell mérnünk magunkat, hanem a nemzetközi, főleg az európai porondon kell megállni a helyünket. S folyamatosan szem előtt kell tartanunk, hogy a felsőoktatási intézményeket mindenütt a világon elsősorban a tudományos teljesítményük alapján rangsorolják. Ahol komoly tudományos munka folyik, oda mennek a legjobb hallgatók, és ahova a legjobb hallgatók mennek, azok a legrangosabb egyetemek.

Átformálódott EKSz

– Mi lesz az egyesült kutatási szervezet (EKSz) sorsa? Megmaradnak, vagy átalakulnak ezek az egyetem és az akadémiai kutatóhálózat közötti „hidak”?

– Ez a kérdés nyugvópontra került. Az Akadémia a tavaly meghirdetett pályázati ciklusban már a koncentrált és nagyobb kutatóhelyeket preferálta. E stratégia következményeként az egyetemünkön lévő, korábban támogatott 22 kutatóhelyből 13 formálódott. Zömmel a régiek csatlakoztak egymáshoz, s így pályáztak. Egyetemünkön összesen hat, az EKSz keretében működő csoport kapott az MTA-tól grant-et.

– Ezek szerint az EKSz, mint szervezeti struktúra, tovább működhet. Nincs szó a megszüntetéséről.

– Éppen ellenkezőleg. Az Akadémia tovább szeretné erősíteni az egyetemekkel való tudományos kapcsolatot, s erre nagyon jó a fogadókészség a másik oldalon is. Ami változott, az az, hogy egyértelműen csökkent a támogatott kutatóhelyek száma. A megmaradtak viszont lényegesen nagyobb csoportok. Sajnos, a támogatási összegek nem lehettek lényegesen nagyobbak.

– Végtére is ezek a kutatóhelyek máshonnan is szerezhetnek pénzt…

– Természetesen. Az egyetem még arra is nyitott, hogy az általa meghirdetett grant-ekre, pályázatokra benevezhetnek az EKSz keretébe tartozó kutatók is.

– Őket lényegében az Akadémia fizeti, az egyetem csak a működésükhöz szükséges infrastruktúrát adja. Belőlük nem állhatna össze az a csak tudománnyal foglalkozó kutatógárda, amely kívánatos lenne, a korábban említett európai példák alapján, nálunk is?

– Nekik elvileg most sem kell részt venniük az oktatásban. De alig van olyan kutatóhely, ahol megengedhetik magunknak, hogy kihagyják munkatársaikat ebből a feladatból. Legfeljebb egy-egy kutatási periódusra mentesíthetnek valakit az oktatás alól, de tartósabban nem. Aki megállja a helyét kutatóként, arra általában szükség van oktatóként is.

Heroikus küzdelem

– Ha már itt tartunk a beszélgetésben, kívánkozik a kérdés: megállt-e a kutatók kivándorlása? Egyetemünk próbált tenni ez ellen az utóbbi időben, pénzt is áldozott erre. Érzékelhető-e a tendencia, hogy néhány évi külföldi tapasztalatszerzés után visszatérnek a fiatalok?

– Ez lenne a kívánatos, s talán-talán erre most vannak biztató jelek. Egyetemünk sokévi szünet után 2006-ban két kutatási pályázatot is meghirdetett. A Semmelweis Kutatási Támogatást négy kiváló fiatal nyerte el két éves időtartamra, míg az Egyetemi Kutatási Alap keretében 17 pályázó részesül tudományos támogatásban. Látom, hogy a tehetségek hazahozataláért komolyan tenni akaró tanszékvezetők heroikus erőfeszítést tesznek azért, hogy olyan körülményeket teremtsenek nekik, amelyekkel itt is tarthatják őket. Az alacsony fizetések és a nagy oktatási terhelés miatt ez nehéz feladat Már nem arról van szó, hogy a kutatási feltételek rosszabbak itthon. Az elmúlt 15 évben eljutottunk oda – a külföldiek oktatásából teremtett bevételnek köszönhetően –, hogy műszerparkunkkal elérjük a nyugati színvonalat. A legtöbb egyetemi intézet rendelkezik olyan felszereltséggel, amely összehasonlítható és lényegében nem rosszabb, mint az átlag európai vagy amerikai kutatóhelyen. Mi is tudjuk azokat a munkafeltételek kínálni a fiataloknak, mint amit külföldön ajánlanak nekik. A heroikus küzdelem arra irányul, hogy a tanszékvezetők megpróbálják a rendkívül alacsony fizetéseket kompenzálni ilyen-olyan bevételekből, jutalmazással, ki-ki, ahogy tudja – elég nagy inventív tehetség kell ehhez. És úgy szervezni az oktatást, hogy ez ne vegye el túlságosan a kutatók idejét. Nehéz dolog ez, de ma már nem reménytelen. Haza lehet hozni fiatalokat – sokan érzelmi, személyes vagy egyéb okokból szívesen jönnének –, s értelmes feladatokkal, jó szervezéssel és nagy-nagy odafigyeléssel talán itthon is lehet tartani őket.

Tolnai Kata – Tóth Andrea