Tulassay Tivadar és Paulin Ferenc a koszorúzáskor

Június 29-én délelőtt a Belső Klinikai Telep udvarán került sor az egyetem névadója szobrának megkoszorúzására. Az alább olvasható ünnepi beszédet dr. Paulin Ferenc professzor mondta.

Tisztelt Rektor úr, Dékán úr, Nobilitások, Hölgyeim és Uraim!

Semmelweis Ignácra, a világszerte ismert és elismert orvosra emlékezünk, és emléke előtt hagyományaink szerint tisztelgünk. Számomra – az egyetem szülész professzora számára – kitüntető megtiszteltetés, hogy ezen emlékezések sorában immár harmadik alkalommal van módom Önökkel – a Semmelweis Egyetem mai kiváló munkatársaival és hallgatóival – gondolataimat megosztanom.

Semmelweis életrajzát, munkásságát, hősies küzdelmét az életért, esetében különösen az életet adó életekért, ma már mindenki kiválóan ismeri. Ez az élet, és ez a küzdelem azonban másfél száz évvel ez előtt zajlott. Mit taníthat mégis nekünk ma 2006-ban, a XXI. század elején, a technika, az informatika, a genomika világában nagy elődünk, egyetemünk névadója?

Tanítja, hogy minden orvosi kutatásnak és ténykedésnek az elsődleges célja az emberi egészség védelme és a betegség minél eredményesebb gyógyítása. Az első tényezőt ma prevencióként fogalmazzuk meg, és nincs olyan szakember vagy fórum, aki vagy amely ne hangsúlyozná jelentősségét. A szavakban, beszédekben vagy nyilatkozatokban elhangzó állásfoglalások mellett és mögött azonban szomorúan kell tapasztalnunk a döntéshozók ez irányú érdektelenségét. Meg kell tehát tanuljuk, hogy ma is magunkra hagyatva, a saját orvosi hivatásunk, eskünk szellemében, a „közjó” nem elismert és nem díjazott szolgálóiként tegyünk tehetségünk szerint a legtöbbet a fenti célok megvalósításáért. És ezt a szellemet kell, kötelező továbbadni tanítványainknak is.

Tanulhatjuk továbbá a megfigyelések, ezen belül is a klinikai megfigyelések fontosságát. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy napjaink klinikus professzora még a szakmán belül is ennek leértékelődését tapasztalja. Azt látja, hogy a technika, az újabb és újabb metodikák helyenként öncélú, vagy igazán nem célirányos felhasználása gyakran megelőzi a kórképek gyakorlati diagnosztikájára és kezelésére, gyógyítására való törekvést. Fokozott erőfeszítéseket kell tehát tennünk, hogy az egyetemünkön képzett és a klinikum felé orientálódó hallgatóink felismerjék, megtanulják a betegekkel való kontaktus, az alapos megfigyelés jelentőségét.

Sok egyéb vonatkozásban fedezhetünk fel még napjainkban is korszerűnek tartott elemeket Semmelweis Ignác munkásságában. Gondosan megtervezett és részleteiben rögzített klinikai kórtörténetei megfelelnek egy adatbanknak, melynek analízise és a kapott eredmények szintézise tette lehetővé a valóban forradalmi felfedezés létrejöttét. A céltudatos adatgyűjtés kiegészítve a biológiai minták szisztematikus gyűjtésével (biobankok létesítése) ma is alapját képezi az orvos-biológiai új ismeretek és eredmények megszületésének.

Mit tanulhatunk még másfél száz évvel ez előtti nagy mesterünktől? Tanulhatunk kitartást és a ránk bízott emberek, betegek érdekének mindenek elé helyezését. Hivatásunk ma sem egyszerű szolgáltatás, a betegeket nem lehet csak „klienseknek” tekinteni, mint azt napjainkban többen szeretnék velünk elfogadtatni. Furcsa szolgáltatás az, melynél a szolgáltatást nyújtók igyekezete arra irányul, és kötelességük is arra törekedni, hogy a szolgáltatást minél kevesebben vegyék igénybe.

A szolgáltatás helyett a szolgálat az a fogalom, amely tevékenységünket meg kell határozza, és amelyre a kezeink alatt felnövekvő nemzedéket tanítanunk kell.

Ma is előttem van a Semmelweis Ignácról készült magyar film egyik gyönyörű jelenete, amikor egy kordén felhalmozott szennyes ágyneműt maga tol el a fővárosi elöljáróságra, hogy a szükséges mosatási pénzt kiharcolja. Lehet, hogy világunk e tekintetben nem is változott olyan sokat? Lehet, hogy a tudomány óriási fejlődését az emberi kapcsolatok és a társadalom emberközpontúbbá válása nem követte? Lehet, hogy a mai elöljáróságok az akkoriakhoz hasonlóan elvárják az orvosoktól az eredményes gyógyítást, de nehezen fogadják el, hogy ennek feltételeit vezetésükkel a társadalomnak kell megteremteni és biztosítani?

Napjainkban sok szó esik a magyarságról. Semmelweis e tekintetben is jó példát adhat. Bár neve német volt, és legfontosabb munkáit is németül írta, magyar volt, a mi hazánk fia, mert itt született, és ő maga is büszkén vallotta magyar voltát. Mint az számos róla készült festményen látszik, a szabadságharc bukását követő években – talán tüntetőleg is – leggyakrabban magyar viseletet hordott. Ezért nemcsak mint orvosok, hanem mint magyarok is büszkén tekintünk rá. Neve egyaránt dicsőséget hoz az orvosi tudománynak és a magyar kultúrának, bizonyítva, hogy e kis nemzet fiai alkalmasak lehetnek arra, hogy a legnagyobbak között jegyezzék őket.

Egy idealista, feladatait pályája végén is esküje szellemében ellátni kívánó orvos gondolatait hallották. Idealista, de a realitásokat is figyelembe vevő ember! Sajnálatos módon nem hiszek abban, hogy emlékbeszédem, vagy még nálam kitűnőbb emberek hasonló megnyilatkozásai megváltoztatják a jelen „való világot”. Hiszek azonban erősen abban, hogy az oktatási tevékenységgel, a személyes példamutatással az ifjúságot az „ideákhoz” közelíteni lehet, mert az ifjúságban – csakúgy mint 150 évvel ezelőtt – nem csak rossz, hanem igenis nagyon sok jó és az igazi értékek iránti igény található meg. Semmelweisről elnevezett egyetemünk pedig minden kiváló munkatársának azt tűzte ki célul, hogy magyar, angol, német nyelven képezzen kiválóan felkészült, magas intellektuális és erkölcsi kritériumokat teljesítő elméleti és klinikai orvosokat. Segítse ezt a törekvést Semmelweis Ignác szelleme és példája.

Dr. Paulin Ferenc